Vannak ismerőseitek, vagy rokonaitok, akik egyáltalán nem találják a helyüket a világban?

Bocs a kategóriáért, nem tudom, ez a kérdés hova illene, meg amúgy is itt kapnám a legtöbb és a legértelmesebb választ.

Arra vagyok kíváncsi, hogy ismertek e olyan embereket, akik még huszonévesen se találták meg a helyüket a világban? Tehát nincsenek barátaik, se kutyájuk, se macskájuk, nem tudnak hova járni se hétvégén, se hétköznap, mert nincs kivel. Nem az érdekel, hogy vannak e céljaik, hanem hogy az emberekkel milyen a viszonyuk. Nálam szerencsére ez a helyzet megváltozott, viszont magam miatt is kérdezem, mert még mindig úgy érzem, nem találtam meg igazán a helyem. És ugyan már nem vagyok egyedül, mint az ujjam, mégis sokszor nagyon egyedül és elveszettnek érzem magam, mert még mindig nem találtam meg igazán a helyem. Sok ismerősöm volt, akik ugyanebben a cipőben jártak és így felnőtt korukra a perifériára kerültek és teljesen elkallódtak, nem lett belőlük semmi, mármint nem értek el semmit az életben. Hogy változott ez meg teljesen?