Mit lehet tenni, ha apám már kétszer felpofozott? Egyszer el is zavart anyámhoz?
Apámnál vagyunk elhelyezve tesómnál. Eddig nem volt vele semmi baj, de mostanában kész idegbeteg. Mindenért ordibál velünk, főleg velem. Már a múltkor is felpofozott, és elzavart anyámhoz (holott papír van róla hogy nála kell legyek) Most megint megtörtént, bár el nem zavart.
Úgy tudom hogy a gyereket nem lehet verni, ez benne van a családjogi törvénybe. Odaköltözhetek nagyanyámhoz? Neki köteles gyerektartást fizetni?
18
Nincs igazad. Engem nem halálra vertek hanem annyira felhúztam anyukámat az ocsmány, otromba, szemtelen dumáimmal hogy igenis megérdemeltem, és valahogy meg kellett fékeznie.Az a kb 3 pofon amit életemben kaptam tőle max az önérzetemet sértette, és nem fizikailag hatott hanem lelkileg. Nem lettem lelki sérült és semmi.A férjem soha nem bántana, és soha nem is fajulna odáig a dolog köztünk. Valószínű a gyerekemet sem fogom bántani, de ha így fog velem beszélni igen is megérdemel pár pofont. Sajnos vannak kezelhetetlen kamaszok és sokszor tényleg nem lehet velük mit csinálni.A nevelési tanácsadót az ilyen gyerkőcök meg jól körbe röghögnék.
Tudod minél jobban szidod apádat, hogy neked adjunk igazat, annál biztosabb vagyok abban, hogy "jogosan" kapod te azokat a pofonokat. Apád valószínűleg tehetetlen veled. Remélhetőleg talál majd valami megoldást.
A laptopos eset pedig nagyon tetszett.. Én néha nem bánnám, ha apám is megtenné az öcsémmel.
Kérdező, valóban gyereket nem lehet megütni, egyébként nem a CsJt-ben van benne, hanem:
"(5)34 A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak."
1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról - 6§
És természetesen fordulhatsz tanárodhoz, gyámügyhöz, Rendőrséghez, OBH-hoz stb - kötelesek eljárni...
De emellett megfontolandó, hogy a családon belüli konfliktust először, másodszor, és harmadszor a családon belül érdemes megpróbálni kezelni, szóval apukádnak kellene szót értened, nem tűnik reménytelennek... a dolgot úgy hívják, hogy konfliktus-kezelés. Pl. ha valakiről látom, hogy sík idegbaj és se lát, se hall, annak nem akkor kezdek el érvelni a magam igaza mellett, mert úgyse tud rám figyelni... hanem várok pár órát, amíg megnyugszik, és utána mondom el a saját mondókámat, amikor már képes rá figyelni és átgondolni, ilyenek.
Sajnalom h nem olvasod el es nem fogadom meg a tanácsomat, én voltam a 18 as beiras es pszihológiát végeztem.
Maholnap nem a laptopot, hanem a fejed vágja a falhoz, ne várd meg, sajnalom, hogy nem jut el a tudatodig a tanácsom es tépelödsz tovabb, látom
Látod kérdező te csak kiragadsz dolgokat, csak az érdekel hogy mikor vesz másikat. De amit az utolsó nagyon jól leírt már meg sem hallod. Akkor ezt úgy értelmezed hogy neked csak jogod van de kötelességed nincs?
Ha ilyen nagy szád lesz akkor gyanítom jövő karácsonyra sem lesz laptop.De minek is olyan rossz gonosz csúnya apád van hogy az ilyen apa nem vesz semmit a gyerekének, nem hogy laptopot. Amúgy ha ő vette akkor joga volt összetörni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!