Reálisan látom, hogy ezzel bajok vannak, vagy csak én nagyítom fel?

Szóval én úgy látom, hogy a párom nagyon nem tudja megfogni a pénzt. Néhány hónapja költöztünk össze, és azóta minden hónap végén már a falat kaparjuk, hogy miből vegyünk enni, meg hasonlók. Előtte mindketten egyedül éltünk, külön-külön albérletben. Többek közt azért is költöztünk össze, mert úgyis mindig nálam voltunk, akkor meg ne fizessünk mér két helyre lakbért meg rezsit. Azt gondoltam, nagy naivan, hogy majd akkor azért valamivel kényelmesebben élhetünk, hiszen ketten keresünk, de csak egy lakást kell fenntartani. Hát valahogy nem így lett.

Az a helyzet, hogy a párom elég keveset keres, és ennek nagy részét el is viszik az adósságai, kb. a fele fizetése marad meg. Én el sem tudom képzelni, hogy miből élt, amikor még nem laktunk együtt, ezekről nem nagyon beszélt. Mentségére szóljon, ő nem akart addig költözni, amíg tartozások vannak, de úgy voltam vele, hogy csak jobban járunk azzal, ha egy lakást fizetünk, és akkor a többi megy a közösbe.

Érdekes, korábban azt feltételeztem magamról, hogy én nem osztom be jól a pénzt, mert megesett, hogy hónap végén már éppen hogy csak elég volt, de azért több volt, mint a semmi. De most...

Hiába próbálom beosztani a pénzt, ha a párom mindig elszórja... Nem úgy kell elképzelni, hogy baromi nagy dolgokat vesz, csak éppen ő is nagyon jól tudja, hogy felesleges kiadásokra nem telik, de amikor azt látja, hogy hónap eleje van, és "jaj, hát van még pénz bőven", akkor olyan kiadásokat is megenged magának, amikre nem futná.

Például: én két éve nem vettem már magamnak új könyvet, pedig iszonyúan szeretek olvasni, de inkább kiveszem könyvtárból. Ő ebben a hónapban négy új könyvet is beszerzett, mondván, hogy nem voltak drágák. Persze, egyesével, 1500 forintért tényleg nem, de ez így már 6000 forint. Miközben azon megy a nyüglődés, hogy neki is, nekem is kéne új cipő, mert télen szétment mindkettőnek a talpa. De ez meg a másik, hogy nem is mérlegel, hogy lennének fontosabb kiadások is.

Vagy másik példa, én majdnem minden napra főzök ebédet, vagy ha nem, akkor csomagolok szendvicset, de hónap elején rendszeresen "itthon felejti", aztán elmegy gyorsétterembe kajálni, és simán otthagy 2-3 ezer forintot. Meg fizetéskor állandóan rendeli itthonra is a kaját, miközben van itthon ennivaló. Hónap végén meg megy a sírás-rívás, hogy mit együnk. Arról nem is beszélve, hogy amikor még egyedül éltem, én soha életemben nem voltam elmaradva semmilyen számlával, most meg többel is jól el vagyunk csúszva.

Próbáltam már vele beszélni, hogy ezen változtatni kéne, mert én egyedül hiába próbálom beosztani a pénzt, ha ő ebben nem partner. Ilyenkor általában megsértődik, duzzogva rávágja, hogy jó, ezentúl majd jobban figyel, de fél nap múlva már el is felejti.

Azért nem értem ezt a viselkedést, mert egyáltalán nem mondható el, hogy gazdag családban nőtt volna fel, mégis úgy látom, hogy nem tanulta meg beosztani a pénzt. Mi sem voltunk sosem gazdagok, de azért viszonylag normálisan kijöttünk a pénzből, de szerintem pont azért, mert a szüleim nem költöttek fölösleges dolgokra.

A másik meg az, hogy azért a párom is már régóta nem a szülőkkel lakik, ő is megtanulhatta már, hogy mi mennyibe kerül, hogy jön össze sok kisebb kiadás, de mégsincs tisztában a pénzzel.