Mit tehetnék, hogy ne a párom jövedelmén csámcsogjon a család?
A párom nem túl vonzó külsőre, én viszont elég szép lány vagyok. Mindenki azt kérdezi, mit eszek rajta, miért nem szedek fel inkább egy jó pasit. Meg hogy mekkora "visszalépés" ez az exem után, aki valóban nagyon jóképű volt.
Na de ugye kiderült, hogy jó szakmája van. Azóta folyton a jövedelmét próbálják kiszedni belőle. Persze nem szemtől szembe, hanem burkolt célzásokkal, pl. "nem engedhetnél meg magadnak egy ennél nagyobb kocsit?"
Ami még a kisebbik probléma, mert ő elég jól kezeli ezt.
Nagyobb gond, hogy próbálnak pénzt kiszedni tőle. Igaz, hogy csak az én javamra, például - ha már kocsi - rávették, hogy vegyen éves matricát, merthogy biztonságosabb pályán utazni. Persze, mert engem féltenek a kis kocsiban. De akkor is zavar.
Emellett többektől azt érzem, hogy feltételezik rólam, hogy a pénze miatt vagyok vele. Ami nem igaz, de persze megértem őket: mi másért lehetnék egy ilyen pasival? (mert azt nyilván nem látják, hogy például a hálószobában mit művel :D)
Ezt persze senki enm mondja a szemembe, de hallom a keserű megjegyzéseket, "ti megengedhetitek magatoknak", stb. Holott egyébként külön kasszán vagyunk, bár ez sem tartozik rájuk.
Viszont az ilyen célozgatások ellen védtelen vagyok. Mégis mit mondhatnék, hogy elhiggyék, hogy nem, tényleg nem a pénze miatt vagyok vele? Próbáltam viccesen mondani, hogy "ó, a kinézetét bőven kompenzálja, amikor magunkra csukjuk az ajtót", de látom hogy nem hiszik el. Nekem meg annyira rosszul esik :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
20.37-es nehéz tojni rá ha egyszer nem akarja megszakitani velük a kapcsolatot, igy viszont ujra meg ujra megteszik.
Kérdező itt azt látom ebben a helyzetben hogy akinek nincs elég problémája az csinál magának- és neked is. Mert itt most rájuk gondolok. Ez elöbb utóbb ugyanis nekik is probléma lesz elmarnak téged mellőluk s ez nekik is rossz lesz.
Egy tippen van: csinálj nekik te is valami hasonló kaliberű problémát. Akár a helyzet visszatükrözésével: "nem engedhetne meg magának egy nagyobb kocsit?" -de igen, és ti?
akkár hasonló szintű élcelődéssel:
- Kicsit hiztál nem?
- Látom kopaszodsz nincs ez ellen valami jó szer?
- Tudok egy nagyon jó őszülés elleni szert.
Ha csinálsz neki te problémát ami foglalkoztatni fogja, kevesebb energiája lesz neked csinálni problémákat...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"A párom nem túl vonzó külsőre, én viszont elég szép lány vagyok."
Amíg így kezdesz egy mondatott addig az ég világon senkit nem fogsz meggyőzni, még a vad idegen sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem értem miért baj az a mondata, hogy leírta, hogy ő nem csúnya míg a párja nem túl helyes. Azért írta, hogy értsük a szituációt.
Én is leírhatnám. Mert látom a férjem, és van tükröm is. Nem mondom, hogy a világ legnagyobb szépsége vagyok, de elég jól nézek ki. Míg tény hogy a férjemben nem a külső fogott meg, hanem a belső. Nem kell ennyire túlbecsülni a külső adottságokat. És nem kell a föld alá bújni szégyenünkben ha látjuk, be merjük vallani magunknak, hogy a másik nem a világ leghelyesebb férfija. Hol vagyunk az oviban?
Kérdező!
Ne foglalkozz a megjegyzésekkel. Tudod mindenkinek jobb a másik dolgával foglalkozni. Légy boldog. Ezzel tudsz a legjobban borsot törni mások orra alá :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező te hány éves vagy? Csak azért kérdezem, mert amit itt leírsz konfliktushelyzetként, azt kb 3 perc alatt meg lehet oldani. Ha legközelebb újra elkezdenek a pasid anyagi helyzetével foglalkozni, nyugodtan mondd meg mindenki füle hallatára, jól érthetően, hogy ezt hagyják abba egyszer és mindenkorra. Ne kotorásszanak a párod zsebében, és ne foglalkozzanak azzal, hogy miből mit vesz. Azt pedig, hogy te miért őt választottad, bízzák rád. Nem nekik kell szeretniük, hanem neked.
Amúgy nekem az a gyanúm, hogy neked egy kicsit imponál, hogy ha a pasid a külsejével nem tud "hasítani", legalább a pénze miatt irigyli a családod. Ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy másként ennyire faragatlanok lennének, vagy ennyire ne tudnád őket leszerelni, ha valóban zavar amit művelnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Állitsd le őket.Megmondod szépen ha mégegyszer piszkálják akkor nem jöttök egy darabig.
Képzeld el forditva a szitut.Mit szolnál hozzá ha a párod szülei azzal poénkodnának hogy biztos csak a pénze miatt vagy vele,vagy mivel jól nézel ki biztos van más a barátodon kivül.Hogy esne neked ha a párod nem állna ki melletted és csak azt hajtaná hogy ne is törödj velük?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!