Ilyenkor mi van? Miért kattant be a párom?

24 éves nő vagyok és van egy 27 éves párom akivel együttélünk másfél éve. Nagyon jó volt eddig a kapcsolatunk,boldogok voltunk,nem volt eddig még nagyobb vitán sem,pedig 4 éve együtt vagyunk. Tényleg,eddig ez a legtökéletesebb kapcsolatom.

Viszont ő egy hónapja elvesztette a munkáját,így az én fizetésemből éltünk,szerencsére nem keresek rosszul,ahhoz képest. Persze folyamatosan keresgélt munkát,mert elég jó anyagi körülmények közt éltünk,míg őt el nem küldték a cégtől,ahol dolgozott. És hát így nem tudta azt az életszínvonalt biztosítani,ami eddig volt és ez őt felettébb frusztrálta. Jó,nem kell ám fél milliós havi bevételre gondolni,de olyan havi 250-300ezer ft volt akkor a bevételünk,amiből ketten azért szépen kijöttünk.

Persze,meg is tudjuk becsülni a pénzt,így tanítottak minket.

Nos,egy hónapja szóbajött a külföldi munka.Hogy ő akár kint is megpróbálná. Mondtam,hogy támogatom,de én még mindenképp itthon szeretnék maradni,mert van pár egészségügyi meg másfél dolog is,ami miatt nem nagyon tudnék kimenni vele,ha külföldön kapna munkát. Ezt átbeszéltük,megértette,meg van pár barátunk,akiknek a párja kint dolgozik külföldön,de 2 hetente,havonta hazajár,attól függően milyen messze vannak kint. Tehát megbeszéltük,hogy ez nálunk is így működne,míg én ki nem tudnék menni.

Aztán múlt héten csütörtökön kapott egy telefont egy külföldi munka ügyében,hogy április elejétől fel van véve. Nagyon örültünk persze,de ekkor jött a bekattanása.

Mondta,hogy akkor neki is kell állni intézni az ügyeket és mehetünk ki. Mi ketten.Mondom neki,hogy de hát megbeszéltük,hogy én még nem tudok kimenni semmiképp,hiába is szeretnék,nem megy. Erre elkezdett dühöngeni,csapkolódni (amit eddig sosem tett),hogy akkor így ennek a kapcsolatnak se értelme,se jövője,mert ő felnőtt ember létére nem fog távkapcsolatban élni,meg hogy nekem ez az egész semmit nem jelent,mert érte nem vagyok képes áldozatot hozni.Nagyon meglepődtem és iszonyatosan nagyot csalódtam benne. Mindig higgadt,kedves tisztelettudó ember volt,ezért is szerették meg a szüleim is olyan hamar.

Most pedig kifordult önmagából. És arra is gondoltam,hogy lehet,hogy ő valójában ilyen? Aztán persze itt volt az egész hétvége,hogy átbeszéljük a dolgokat,de hozzám sem szólt,külön szobába ment aludni,majd hazautazott pár napra a szüleihez,és nem is keresett.Ha én hívom,meg fel sem veszi. Én nem értem mi lelte,és nem tudok vele leülni beszélni,mert nem mehetek utána,hisz dolgoznom kell.

Mindig azt vallottam,hogy két érett,intelligens,felnőtt ember meg kell hogy tudja beszélni a dolgokat és ez eddig működött is. Mi voltunk mások szemében az álompár.

De ez az idill pár nap alatt semmivé lett.

Mit tehetnék szerintetek? Mi mindig egyenlő felek voltunk a kapcsolatban,senki nem adta fel önmagát a másikért.Kötöttünk kompromisszumokat,de önfeladás vagy elnyomás sosem volt.

Sajnos,ha megfeszülök,sem tudok vele most kimenni,és nem azért mert az én önző lennék,hanem mert anyukám beteg,mert én beteg vagyok,mert most kezdtem el újra tanulni,és mert nem ezt beszéltük meg.

Mit tennétek a helyemben? Tanácstalan vagyok. Lehet,hogy valaki olyannal voltam együtt évekig akit igazán nem is ismertem...?