Egyes szülők mit akarnak az ilyen neveléssel elérni?
Sógorék családjáról van szó. Van egy lányuk, ő 15 éves. A háztól nem mehet el 10-20 méternél tovább. Iskolába csak úgy mehet, ha vagy anyuka vagy apuka viszi és hozza.
Nem barátkozhat egyáltalán fiúkkal, facebookon vagy skypeon ha anyuka meglátja, hogy van egy fiú fent (mindig leellenőrzi neki), azt azonnal letörli, és 5 nap szobafogság.
Ha barátnőjével el akar menni valahova, pl könyvtárba, vagy egy boltba, CSAK úgy mehet, hogy az apja mögöttük sétál pár méterrel. (ennek szemtanúja is voltam, aztán amikor a barátnője mondta, hogy a másik boltba menjenek, mert ott olcsóbb, az apja a 15 éves lánynak utánuk ordította, hogy "nem erről volt szó, a séta lefújva, indítson hazafelé")
Fogalma sincs mi az, hogy szex, fiúkkal még csak nem is beszélhet, nem is köszönhet nekik.
És a szülei szerint így van rendjén.
Mégis MIT akarnak így ezzel a szülők elérni? Mert megkérdeztem tőlük kíváncsiságból, hogy mi lesz akkor, ha 18 éves lesz, és elkerül otthonról? Azt mondták, hogy a legközelebbi egyetemre küldik, vagy dolgozni ROKONÉKHOZ.
Megkérdeztem, hogy miért nem beszélhet fiúkkal. Mondták, hogy "mert minek, jó ez így neki, nem kell neki semmi ilyesmit tudnia".
A lány olyan mint egy zombi. Egész nap a szobájában ücsörög, mert már barátnője sincs az apás incidens óta. Olvas, vagy rajzolgat, de már ott tart, hogy szinte senkinek sem mer köszönni.
Nem értem. MIT szeretnének ezzel a szülők elérni? Mert szerintem alaposan tönkrevágják a lány életét, nem is kicsit.
"Értenie nem kéne még a szexhez 15 évesen"
Nem az értésre mondom, hanem hogy effektíve nem tudja, hogy mi az.
Az apja nem hiszem, hogy bele lenne zúgva, ez erős túlzás, de szerintem így akarja kivédeni, nehogy "meglépjen". Ezzel a "ahova mész, mögötted leszek" stílussal, ami szerintem azért nem helytálló, mert a szülő csinál magából bolondot.
Kétlem, hogy nem bíznának benne, révén, SEMMIT nem csinál most sem a lány, ilyen nevelés mellett kétlem, hogy csinált volna valamit.
Anyuka dettó ugyan ilyen.
Eleinte arra gondoltam, hogy beszippantotta őket valami kisegyház, de nem.
Furán hangzik, de a lány "ezt szokta meg", így nem hiszem, hogy 18 éves korába bármit is tenne.
Egyáltalán, ha tenne valamit, akkor mit csinálnának az ilyen mentalitású szülők? Mert el nem tudom képzelni.
Majd megpróbálom a gyámügyet, aztán ide leírom mi volt. Bár nevelőintézettől nagyon féltem szegényt. Ott egyszerre rázúdulna minden. Nekem kéne magamhoz venni? Szülei meg is ölnének...
Egyébként nem hiszem, hogy rejtegetnének valamit, mert sokan ismerik őket. A lány ilyen nevelés mellett meg nem hiszem, hogy bármit is tudna a szüleiről.
Kérdező, ez esetben szerintem tök mindegy, hogy magad mit hiszel, az egyetlen kérdés, hogy a rendszerrel el tudod-e hitetni, hogy meg kell vizsgálni a dolgot. Ugyanis, amíg egy átlag család esetében a gyerekkel kiszúrás lenne a "rendszerbe kerülés", vannak olyan családok - és ez is olyannak tűnik az elmondásod alapján - ahol a rendszer a jóval nagyobb szabadság.
Volt ilyen ismerősöm is, őt a párjától tiltották betegesen a t. szülők meg viszont, szépen kéz a kézben bementek a gyámügyre, és a dologból nem Romeo és Júlia reloaded lett, hanem pár nap múlva az ifjúsági otthon parkjában kéz a kézben mutattak fityiszt a vaskalapos ősöknek... ilyen is van, van, amikor a rendszer a jobbik megoldás.
Fú, nekem volt régen egy osztálytársam, azt hittem, hogy őt baromi szigorúan nevelték a szülei, de ezek után be kell látnom, hogy egyáltalán nem.
Valamit tényleg tenni kéne, mert ez így nagyon nincs rendben. Szegény gyerek!
Húú .. anyám.
Azt hittem, hogy csak az én távoli rokonságom ennyire KO, mások pedig teljesen normális EMBERI életet élnek.
Elmondom az én történetemet:
Az egyik rokonom elvált már vagy 10-12 éve a feleségétől. Abból a kapcsolatból született egy fiú. Ő az egyetlen közös gyermekük. A gyermek mai napig együtt él az anyjával. Egyébként 32 éves, már 2 éve nincs munkahelye. Tudni kell róla, hogy eléggé zárkózott és üldözési mániája van. Előző munkahelyén is kikezdték, mint lelkileg, mint fizikailag.
Egy egyetemre járt a barátnőjével. Ott ismerte meg őt.
Itt kezdődik a móka!
A barátnő anyukájának a férje meghalt már vagy 15-16 éve. Amíg egyetemre járt a fiú és a barátnője, az anyuka és az apuka összeismerkedtek.
Tehát a fiú anyjának az ex férje összejött a fiú barátnőjének az anyukájával.
Nekem ez már itt kiverte a biztosítékot, de hát lényegében ő dolguk. Nincs vérfertőzést, etc.
Már régóta összeházasodtak. A lány (barátnő) most tölti idén a 30. életévét.
Anyja mindenhová cipeli a seggét és elvárja tőle, hogy mesterkurzusokat csináljon.
Már nem csak dr., phd., habib, anyám kínja, hanem nem létező címek megszerzéséért is tanulnia kell.
Sosem dolgozott még egy percig sem, sehova nem mehet. Vagy az egyetemen lehet vagy otthon tanulhat.
Ha esetleg elakar menni vásárolni, akkor az anyuka megy vele. Barátai nincsenek, mert mindenki bolondnak nézi.
Nem egyszer volt már, hogy az anyuka nem ment el dolgozni (saját vállalkozása van), inkább beült a lánya óráira, hogy ellenőrizni tudja.
Mint említettem a nevelőapja előző házasságából származó sráccal van együtt. Ezt anyuka nem igazán nézi jó szemmel. Ahol tudja, megakadályozza azt, hogy együtt legyenek.
Szinte az összes ünnepet (pl. szilveszter) úgy töltik, hogy a csajszinál. Pár éve már az anyuka megengedte a srácnak, hogy a szobába bemenjenek (nyitott ajtónál!!!) és az ágyon üljenek és beszélgessenek!
Sex?! Bármi?! .. Ha-Ha-Ha. Számukra ez nem létezik. Nekik ez mégis jó .. vagyis eléggé mókás külső szemmel, de tényleg azt mondják, hogy ez egy nagy szerelem.
Szerintem azt sem tudják, hogy miről beszélnek..
Elég beteg az egész és az évi 1×-i rokoni összegyűlésen eléggé érdekesen és szánalmasan mutatnak. Főleg, hogy mindenki tudja a családi "viszonyokat" azon a térfélen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!