Tényleg érdemes lenne már abbahagyni ezt a szenvedést?
Hol van az a határ, amikor ki kell mondani, hogy állj és nincs tovább?
Párommal az egyetemen ismerkedtünk meg, még 3 évvel ezelőtt. Mondhatni szerelem volt első látásra. Kívülről belülről imádtam, de a kezdetek óta volt olyan tulajdonsága, amit képtelen voltam elviselni. (Pl. hazudozás) Kihozta belőlem is ez a házisárkányt, én is elviselhetetlenné váltam, aztán volt a kapcsolatunknak egy mélypontja, amikor nagyon nagyon sok minden megváltozott. Azt hittem ez már így marad.
Az utóbbi időben elkezdődött ismét minden előről. Mindenben hazudozni kell, egy cseppet sem tekintettel lenni rám. Nem támogat a tanulmányaimban, lestréberez, szét oltja a fejemet, hogyha nem tanulnék annyit, többet lehetnék vele. Mindeközben ő tojik a sulira és az alkoholnak és buliknak él csak ismét. (Persze nekem azt hazudja, hogy nem bulizik, suliba jár, de mindig lebukik)
Elegem van már, belefáradtam. Ha szeret miért okoz folyamatosan fájdalmat? Meddig kéne tűrnöm és hol az a pont, amikor már fel kell adni?
A hazudozás (ilyen szintű) egy betegség, de sajnos vannak olyan emberek, akik már maguk is elhiszik, hogy jót tesznek azzal a szeretett személynek, ha megóvják az igazságtól, tehát hazudnak nekik.
A férjem ilyen, mániákus hazudozó, még ő is elhiszi, amit előad és védekezik, amikor egyértelműen be tudom bizonyítani az ellenkezőjét. Sajnos én későn jöttem rá, hogy ez nála már beteges méreteket öltött, de neked még nem késő, nincs kötöttség (anyagi, gyerek), állíts válaszút elé: vagy folytatja ezt az életvitelt, de azt nélküled kell tennie, vagy megembereli magát és leáll vele. Viszont csak egyszer kell eljátszania újra a bizalmad.
Egyébként én már soha többé nem tudok megbízni a férjemben, mindig gyanakszok és ugrásra készen állok, hogy mikor buktatom le újra... ne akarj idáig jutni!
szerintem személyiségfejlődésen mentek át mindketten
most válik el kiből milyen felnőtt lesz
nemhinném, h tudatosan okoz fájdalmat, sztem valóban nem ért téged, mert más a látószögetek
szóval sajnos kezd úgy kinézni, nem illetek össze
Most olvasd el amit írtál, kicsit másképp:
"Ha szeretem magam miért okozok folyamatosan fájdalmat magamnak?"
Itt az a pont. Sőt, ha eleve hazudozott, én pl. össze sem jöttem volna vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!