Baj, ha már ez is megfordul a fejemben?
Ma jöttem haza munkából, mikor jött a metró átfutott az agyamon, hogy belépek alá. Persze gyorsan letettem a gondolatról, csak meglepődtem. Mert olyan természetességgel jött elő, mint amikor a lámpa zöldre vált.
Előzmények: társkeresési nehézségeim vannak. Pontosabban az, hogy a korosztályom nem olyan pasira vágyik, mint én.
Szokták mondani, hogy amikor nem keresel párt, akkor fogod megtalálni. Nyáron és ősszel nem kerestem. Nagyon jól elfoglaltam magam, társaságba jártam, mégse feleltem meg senkinek. És akkor sem mikor kerestem.
Igaz fiatal vagyok a magam 25 évével, de már sok nehézségen keresztül mentem.
És néha, bár nem mindig, igencsak lehangoló tud lenni a magány.
Főleg azzal a tudattal, hogy senki elvárásainak sem felelek meg.
hát kinézetre azt mondanám, hogy olyan, aki inkább a 30as korosztálynak jön be. tehát nem macsó, és nem címlapfiú.
meg a gondolkodásmódom is érettebb.
válasza:A Párom 29 volt, amikor találkoztunk. Szóval én 25 évesen nem siratnám még magam. Fel a fejjel! :)
24N
válasza:Akkor sem kellettem, mikor nem mondtam vagy írtam ilyeneket.
Úgyhogy nem vesztettem semmit azzal, hogy feltettem a kérdést.
válasza:Nekem minden nap ez jár a fejemben, csak még gyáva vagyok. Tavaly volt állásom, csodás férjem, összeházasodtunk, boldogok voltunk, ikerterhes lettem.
Szilveszterkor beindult a szülés, idejekorán, élve születtek, de csak 1 órát éltek a fiaink. Megkérdeztem visszamehetek e dolgozni, főnök igent mondott, eljöttem táppénzről, majd rá 2 napra kirúgott. 150 km-re vagyok a barátaimtól, szüleimtől, nincs itt senkim, csak a férjem. Azt hiszem örülnék, ha az lenne a legnagyobb gondom, hogy nem találtam még párt.
Mindenkinek más keresztje van.
Neked pl. van párod, de nem tudod megbecsülni.
válasza:Szerintem ha komplexen nézzük, nincs a világon két olyan probléma, ami összehasonlítható.
Így fölösleges versengeni, hogy kinek fáj jobban.
Elveszítette a gyerekeit, ami igencsak fájdalmas. Viszont van egy férje, aki kitart mellette jóban rosszban.
Tudom, hogy az én problémámat semmisnek tekintitek ehhez képest, de ha jobban belegondoltok, az se kellemes ha valaki nem kell senkinek és egyedül fog megöregedni.
Nem az a kérdés, hogy kinek kell nagyobb problémával megbirkóznia, hanem hogy ki mennyit képes elviselni .
Szerintem ez még nem "baj" , vagyis nem komoly jele az öngyilkossági hajlamnak. nálam például ez időről időre előjön, hogy átgondolom és úgy érzem képes lennék megtenni, de egyenlőre tudom, hogy nem fogom, vannak dolgok amik visszatartanak.
Nem érdemes ezen görcsölnöd, hogy nincs barátnőd. fiatal vagy, még rengeteg időd van, nem fogsz egyedül megöregedni. lehet hogy a környezetedben ez mindenkinek könnyebben megy, de ez ne törjön le. mindenkinek más életútja van, és nincs arra szabály, hogy meddig kell megtalálni az igazit. Törődj az élet más területeivel amik boldoggá tesznek, a barátaiddal, a családoddal, a hobbiddal, a munkáddal.
biztos hogy lesz párkapcsolatod is! Az életed viszont nem biztos, hogy egyszerűbb lesz...
Lehet, hogy igazad van. De inkább olyan félelmek vannak bennem, hogy mi van akkor, ha nem így alakul?
Ha kispadról nézem végig, ahogy elzakatol mellettem az élet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!