Párommal mostanában sokat veszekszünk, próbálok nem foglalkozni a csalódottságommal, de sokszor nem sikerül, és vita lesz a vége. Mindenért engem okol, talán tényleg ennyire nem érek semmit nőként? Másnak is van ilyen gondja, hogyan tehetnék ellene?

Gondolom a beszélgetés, érvelés, lelkizés már megvolt.

Az én párom ehhez még alattomos is volt, bosszút állt mindig, olyan kis "véletlenek". Sose úgy csinálta meg a könyörgéseim után a dolgokat ahogy kellett volna, hupsz egy pohár törik mosogatásnál vagy zsíros a tányér, ha ásni kell a kertben jaj hát eltört az ásó, nem tehet róla, dupla annyiért vette meg a kaját, megette a gyerek kekszeit (de nem szólt csak megvárta mikor megígértem a kicsinek s mikor kerestem akkor szólt.) stb. Ekkor elkezdtem én bavásárolni a busszal már alig kértem meg bármire is neki csak ki kellett mosni a koszos ruhát. Így mikor a hivatalba volt időpontom s hajat mostam addig kimosta az összes nadrágom még a szekrényből is. Na akkor így sehova hisz tél van és fagy.

A legkiakasztóbb mégis az a pillanat volt mikor kértem melegítsen a gyereknek is reggelit mert én készülök és megyek. Magának, nagy kupac étel (amiből mindig a fele szemétbe) a gyereknek semmi. Azon bukott meg, hogy a kicsi odament a tányérhoz és enni inni akart belőle őt meg ráförmedt "ez nem a tied." Mikor meghallottam számon kértem közölte, ja elfelejtette, nem gondolta, hogy éhes.

Így kénytelen legyek ithon maradni magyarán akármilyen dolgom is van.

Na borult a bili, ő volt aki aznap nem evett s gyorsan visszadobtam anyukának nevelni mert így egy 5 éves ha viselkedik nem egy családapa. Végül is még jobb is így sokkal kevesebb a gondom, nem kell a gyereken kívül mást is lesnem, "nevelgetnem". ű

Remélem te nem jutsz ide, de ha mégis vigasztaljon a tudat, hogy az anyagiakon kívül a lelki nyugalom megéri, hidd el.