Önálló élet, de miből?

Én már elmúltam negyven éves, és a szülőkkel lakom. Nem nyertem, se nem örököltem pénzt, és a keresetem soha nem volt annyi, hogy abból önrészt és hitellel otthont termetesek. (bár ezt most sokan irigylik, hogy nincs hitelem)

Amikor volt párkapcsolatom, két fizetésből lehetett albérletben önálló életet élni, de az utóbbi években párkapcsolat nélkül élek, vidéken. A környékre jellemző, hogy, hol van munka, hol nincs, vagy épp a bejárás elviszi a fizetés felét, így aztán nem sok választásom maradt, mint a szülőknél lakni.

Külföld, ott van munka, de ott meg lakótársazni kellene két, három, vagy több idegen emberrel, ami nem ugyanaz, mint együtt élni a párunkkal, vagy épp egyedül a saját otthonunkban.

Szeretném már a magam életét élni, úgy és olyanra festeni a falat, az ajtókat, amilyenre az nekem tetszik, oda rakni a tányérokat, és úgy mosogatni, ami, ahogy nekem tetszik.

Egyszerűen kiborít ez a reménytelenség, és nagyon dühös vagyok a tehetetlenségtől, pedig nem élem fel a pénzem, igyekszem beosztani azt, és amikor épp nincsen munkám, akkor jól jön, hogy van némi tartalék.

Ez lenne az élet?