Az elfogadott, hogy apám ilyenekkel molesztált?
A számban turkált. Szemügyre vette az ínyem és a fogaim állapotát. belenézett és turkált a számban. Kapargatta a fogamat, nem lepedékes e. Meg nézte az orromat. Ha az arcomon kellett nézni valamit, kezébe fogta az arcom és fordítgatta kedve szerint. De a többi testrészemmel is így volt. Egyszer fehérneműben mindenhol megnézett, mert előtte 2 héttel megvágtam a csuklóm... Gyakran poénból rámfeküdt (túlsúlyos). Egyszer valamiért letettem a földre a kedvecn sztárjaim posztereit, és úgy széttaposta, hogy összegyűrödtek és elszakadtak - mert azoknak nem a földön van a helyük és hogy lehetek ilyen igénytelen. "Egyvonalas csilagokat" rajzolgattam a füzetembe, és rámfogta, hogy sátánista lettem. nem hitte el, hogy nem. Azzal érvelt, hogy belém lát és mindent tud rólam. Stb.
20/l
Normálisak vagytok? A lány csak tudja, hogy HOGYAN vitte véghez ezeket a dolgokat az apja meg az anyja.
Figyelj te lány! Nem. Nem normális, hogy ilyen dolgokra kényszerítettek, és ilyen undorító módon bántak veled a szüleid! Ne okold magad!
A legtöbb válaszolónak nincs annyi tyúkesze, hogy felfogja, az emberek általában nem ok nélkül akarnak öngyilkosok lenni, és nem ok nélkül vagdossák magukat.
A szüleid borzalmas nagy bűntudatkeltők, önértékelésük pedig a földet súrolja, ezért próbáltak visszaélni a fizikai és érzelmi hatalmukkal fölötted. Ezek ellen egy gyerek nem nagyon tud védekezni, hiszen a szülei a legnagyobb támasza, akik tulajdonképpen elárulják őt.
És a legtöbb válaszoló csak tovább rontott a helyzeteden azzal, hogy téged tett felelőssé.
Engem molesztált az apám, az anyukám meg egy komoly pszichiátriai betegségben szenved. Velük nőttem fel, ilyen családban bárki úgy viselkedett volna, mint én. Sőt, én még egész jól bírtam. De az emberek mit reagáltak rám? Csak azt látták, hogy hülye vagyok meg hogy furcsa meg hogy túl érzékeny. De még a felnőttek se látták a fától az erdőt. Nemcsak a szüleim, de mások is azt éreztették velem, hogy én vagyok a hibás azért, hogy depressziós vagyok. Megnézném, ki nem lesz depressziós, akit már születése óta őrült zsarnokok nevelnek fel, és ezeket még szeretnie is kell. Hülye a világ, erre napról-napra rádöbbenek. Kevés köztünk, aki áldott. Nem mondom, hogy csak én vagyok normális, sőt, sok hibám van, de az empátia és a józan ész keveréke mindig nagy erény...és én erre törekszem. Csak nem értem, hogy mások miért nem.
Nekem szakemberek ezt a könyvet ajánlották, olvasd el kérlek: Susan Forward - Mérgező szülők
Üdv.
22/N
Ja, és hogy a # 23/24 Időpont 03-21 09:23 válaszolót felvilágosítsam:
Mielőtt ítélkezel mások felett, gondold át, hogy mennyire jogos, amit írsz, és mennyire nem. Hogy építő jellegű-e vagy destruktív.
A molesztál szó jelentése:
zaklat, háborgat, kellemetlenkedik, alkalmatlankodik, terhére van, nyakán van, nem hagy nyugton; kikezd, erőszakoskodik (nővel), megkörnyékezi; lat molestus 'terhes, bosszantó' < moles 'tömeg, teher, akadály, korlát'
Utolsó, te inkább fogd be a pofád és figyelj. Tudom ki vagy, mivel egy általad feltett kérdésre is válaszoltam ahol ez volt a téma. Érdekes hogy mennyit tudsz foglalkozni a GYK-val, annak ellenére hogy "tanulnod kell". Anyádnak paranoid skizofréniája van. Látom rajtad, hogy a skizofréniát is örökölted tőle. Nem nehéz az ilyet észrevenni.
Javaslom szállj le a földre. Hatalmas pofád van, az egód meg akkora hogy egy szupermasszív fekete lyuk tömege eltörpül mellette. Javaslom szedd be a gyógyszereidet. Ha másért nem, hát a társadalomért.
Kedves utolsó válaszokat beíró!
Próbálj meg, mondom, próbálj meg civilizáltan viselkedni!
50-es férfi vagyok, amúgy, és eléggé elszomorít olvasni ezeket a történeteket. Mármint, a szüleik által gyötört gyerekek történeteit.
Ezeket feldolgozni nagyon nehéz, a legtöbb ember továbbadja a gyerekeinek, ha vannak, ezeket a rossz beidegződéseket. Pedig, az ördögi kör megszakítható, ehhez kell, az a bizonyos áldás, amiről az általad elszidott, de számomra nagyon is rokonszenves lány ír.
Nem szabad beletörődni ezekbe a gyerekkori traumákba, fel kell őket dolgozni. Nem feltétlenül úgy, hogy akkor most megalázzuk a szüleiket, de a bántalmazott gyereknek, felnőttként, igenis jogában áll keresnie a távolságot az ún. mérgező szülőktől. Mindenkinek jobb. Új életet kell kezdeni, és értelmesen leélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!