Anyukám elidegenedett az emberektől. Mit tegyek, hogyan hozzam vissza az életbe?

Nem is tudom hol kezdjem. Nagyon szeretem anyukámat, messze lakom tőle. Van egy párja már tíz éve, de nagyon boldogtalan. A párja támogatja amiben tudja, mellette áll, és mivel anyunak rengeteg munkája van, az otthoni teendőket főzés-mosás egyéb mindet a mostohaapám csinál. Nagy anyagi gondjaik vannak, anyu el van keseredve, már alig törődik azzal hogy otthon mi van, az emberekkel durván beszél, néha nagyon hiúan és öntelten beszél magáról, a többi embert leszólja, és nem lehet megosztani vele semmit, mert még végig se hallgatja az embert, már kombinál, és találja ki a saját maga megszőtt meséjét. Már úgy vagyok vele, hogy nem szívesen hívom fel, mert a telefonban mindenkit szid nekem, és kritizál és panaszkodik. Azt hiszem így próbálja elfedni a kudarcát, és ezzel próbálja kétségbeesetten építeni az önbizalmát. Egyik nap sokáig beszélgettem a mostohaapámmal. Ő nem panaszkodó természet, de akkor sok mindent elmondott anyuról, hogyan él nap mint nap. Az én anyagi helyzetem se rózsás, de optimistán állok az ügyeimhez, és mostoha apu is megtesz mindent, hogy ne anyunak kelljen intéznie a dolgokat, mert akkor még mélyebbre süllyed. Próbáltam többször beszélgetni anyuval de nem az a lelkizős fajta, kerülgeti a témát. Sajnos rászokott arra is, hogy az én életemet kritizálja, kibeszél engem is a párommal együtt, kibeszéli a bátyámat, a nagymamámat, a testvérét, minden rosszat mond rólunk.

Rászokott a dohányzásra, rá sem ismerek. Szeretném ha a régi kedves ápolónő lenne, nem szidná otthon a betegeit és a rokonait. Szeretnék megint a lánya lenni.

23 N