Kinek adsz igazat?

Figyelt kérdés

1 éve járok egy fiúval. Ő már dolgozik én még tanulok, mellette dolgozom. Ezt azért írom, mert neki sokkal több pénze van egy hónapban mint nekem. De folyton tőlem akar kérni kölcsön. Múlt héten átjött és megpróbálta elérni, hogy fizessem ki helyette a telefonszámláját, mert hogy ha kikapcsolják, akkor nem tud majd engem sem felhívni. Pechjére éppen a bevásárlás után jött fel hozzánk, és mi volt szatyorban? Egy karton cigaretta, meg 4 doboz sör. Az nem zavar, hogy dohányzik, igaz én sosem szoktam rá, de ha már rászokott hát legyen. De ekkor betelt a pohár, és közöltem vele, hogy addig amíg cigarettára és sörre van pénze, addig nem adok egy fillért sem. Ossza be úgy a fizetését, hogy előbb számlákat fizet, aztán ami marad abból vegyen luxuscikkeket.

Anyám hallotta ezt a beszélgetést a másik szobából. És azóta folyamatosan azzal nyaggat, hogy kérjek tőle bocsánatot a viselkedésemért. És fizessem ki a számláját. Na azóta vele sem valami felhőtlen a viszonyom. Mert szerintem semmi rosszat nem tettem. Arról nem én tehetek, hogy nem tanították meg beosztani neki a pénzt.

Szerinted?


2013. febr. 8. 12:07
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
100%
Neked van igazad. Ne hallgass anyádra, ne kérj se bocsánatot, és ne fizesd be a számláját sem. Legközelebb meg majd a rezsit is neked kell kifizetni! Mit képzel ez magáról?
2013. febr. 8. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat.
2013. febr. 8. 12:41
 13/20 QueenRavenna ***** válasza:
100%
Igazad van. Anyád nyaggat, hogy fizesd ki a számláját? Hát hülye ő is? Én inkább szakítanék egy ilyen sráccal.. Ki nem állhatom a káros szendevélyektől függő embereket.
2013. febr. 8. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
hol laktok? anyukádnak ad pénzt a barátod?
2013. febr. 8. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
78%
Neked van igazad!!! Anyád viselkedése pedig felfoghatatlan!!! Ha rám hallgatsz, akkor szakítasz ezzel a pasival!
2013. febr. 8. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:

Ha egyszeri eset lenne, talán kifizetném, bár megjegyezném, hogy előszőr nem sör és cigit kellett volna vennie!

De mivel azt irod, hogy : "folyton tőlem akar kérni kölcsön"

Igy abszolút igazad van! Én sem fizetném ki!

Anyád reakcióját én sem értem... sőt felfoghatatlan számomra, hogy miért az ő pártján áll...!

ŐSzintén szólva igaza van azoknak akik azt irják, hogy sok jó nem fog ki sülni a dologból... Te fogod eltartani!!!

2013. febr. 8. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:

Hülye kérdés lesz, de anyukád milyen típusú feleség és háziasszony? Ha ilyen szolgalelkű htb., aki nyalja a férje talpát, és mindenért ugrik, amit mond, akkor nem meglepő, hogy ilyeneket mond, mintha te lettél volna a gonosz, amiért mertél visszaszólni a barátodnak.

Egyébként egyértelműen neked van igazad. Én úgy sem szívesen nyüstölöm a párom pénzért, hogy nekem van kevesebb, és nem használom ki a másik segítőkészségét (párom volt, amikor a havi utolsó 300 Ft-ját akarta nekem odaadni anno, amikor nekem nem volt semmi... de nem fogadtam el). Inkább próbálom jobban beosztani a pénzt. Ha van befizetetlen számlám, akkor nem fogom luxuscikkekre költeni a pénzt, és ha vki nem mondja meg a srácnak, akkor így fogja folytatni, hogy a söt meg a cigi fontosabb, mint a számla, mert úgyis a balek kifizeti helyette, ha szépen néz. Csak éppen szerencsére mégsem vagy annyira balek ;).

2013. febr. 8. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

Anyud totál nem normális...Vagy talán fejed, fél lábad meg púpod van egyszerre, hogy ennyire kell nyalizni az egyetlen pasinak, aki szóba állt veled, mert jobbat nem kaphatnál? Borzalom, hogy tud ilyen hülyeséget tanácsolni???!!! Ő talán még tolta is apud zsebébe a konyhapénzt, ha kocsmázni ment, annak ellenére, hogy az az utolsó fillér, vagy mi? [bocs a hasonlatért]

Ezt a pasit sürgősen felejtsd el, nem való hozzád egy ilyen léha alak. Más lenne, ha te is hasonló lennél, de szerencsére nem vagy...Milyen férfi az, aki a barátnőjét unszolja, hogy fizesse be a telószámláját? Ja, és közben neki meg futja élvezeti szerekre....Ettől sok jót ne várj, kutyából nem lesz szalonna.

2013. febr. 8. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 betlindis ***** válasza:

sose adj pénzt számodra nagyon fontos embernek, csak élethalál kérdés esetén. ez tönkreteszi a kapcsolatot, a legjobb barátságot is. kölcsön se adj, örökbe pláne ne. én egy régi pasimnak adtam kölcsön, először kisebb összegeket, aztán egyszer kitalálta, hogy intézzünk közös albérletet felesben, adjam oda a pénzt majd ő elintézi. le is lépett vele szépen, én meg ott álltam, és se pénz, se pasi, se lakás...

utólag összeszámolva, elég nagy összeggel megkárosított, mert hiába kértem vissza a kölcsönt, csak hajtogatta, hogy nincs miből visszaadnia ( ami szerintem igaz is volt, az ilyen embernek SOSINCS pénze...).

ne csak most ne adj neki, hanem semmikor és semmire, ha nem képes magának beosztani a sajátját, akkor így járt. majd a saját kárán megtanulja.

2013. febr. 8. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:
FUUUUSSSSSS!!!!! :D
2013. febr. 9. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!