Kinek adsz igazat? Apa/lánya?

A lánynak- teljesen egyértelműen.

Ez olyan zsarolás dolog, hogy "mer' megvettem neked a házat, csönd".

Pont hogy az apjának kellene belátnia, és IGAZODNIA,hogy a lánya szereti a rendet. Ez egy nagyon jó tulajdonság.

Az én apám se egy rendmániás, de ha jött hozzánk, mindig kérdezte, hogy "ugye akkor vegyem le a cipőmet?". Egy ideje nem kérdi, szépen leveszi, lerakja. Ennyi.

Helytelen volt az apától, hogy ezt mondta,ha ad valamit akkor azt ne hánytorgassa fel 2 naponta, adja jó szívvel.

Viszont a lány is hagyhatta volna az apján a cipőt (ha nem volt nyakik sáros) egyszer felmoshat utána.

Természeteen a lénynak van igaza. Az ajándék adása azt jelenti, hogy odaadom a tárgyat és tudomásul veszem, hogy az többé nem az enyém, azaz lemondok a tuljadonról, ami az enyém volt. A megajándékozott lesz az új tulajdonos, aki ezen túl azt tesz vele, amit akar.

Ha az apa felhánytorgatja a lánynak, hogy megvette a lakást és még ezt meg azt sem teheti meg benne (ő, azaz egy vendég), akkor valójában nem ajándékozott ő semmit a lányának. Ajándékozás helyett csak ún. kiterjesztette az én-jét a birtokába tartozó tárgyakkal. Tehát nem elég, hogy a lány egész életében szenvedett a trehány, önző szülei miatt, amíg azokkal kénytelen volt együtt élni, de még akkor is szenved, amikor "ajándékként" kap egy lakást, amit a szülei nem tekintenek a lány tulajdonának, hanem továbbra is a magukénak, benne pedig a lányt továbbra is a személyiségük részének, azaz nem önálló, felnőtt embernek.

Nos, én a kislány helyében eladnám a lakást, és vennék belőle egy másikat az ország másik felén, vagy visszadnám a pénzt anyukáéknak és elmennék külföldre, férjestül, gyerekestül, és kezdeném az életemet egyedül, újra, anyuka és apuka fennhatósága nélkül, magam. És amit én keresek, az az enyém. (én így is tettem).

Ezzel a lépéssel párhuzamosan elkezdnék járni egy pszichiáterhez vagy egy pszichológushoz, hogy segítsen leváln a szüleimről - merthogy a fizikai távolság csak a kezdet.

Én bizony megmondanám apukánakm hogy köszönöm, hogy megvette a lakást, de ez innetől fogva az én tulajdonom, azt teszek vele, amit akarok és olyan szabályok vontakoznak a lakásomra, amilyenekt én hozok. Azaz: "cipőt le, jöjjön be." Apuka is. Ha nem teszi, akkor hazamehet.

De ha neki úgy jó, ahogyan van, akkor nem valószínű, hogy változtatni fog ezen.

Nyílvánvalóan ez a kislány soha nem volt elég erős ahhoz - vagy mert eleve gyenge karakter, vagy mert idejekorán kiverték belőle a saját akaratot -, hogy nemet mondjon és meghúzza a saját határait; hogy tinédzserként lázadjon, szembeforduljon a szüleivel és az áltauk képviselt "értékrenddel", hogy megkeresse a saját énjét, a saját akaratát, a saját életét. Csak tűr, nyel és panaszkodik.

Ha így van, nem tudod megmentni sem te, sem én sem más. Ugyanis valójában ő így boldog.