Miért nem komolyodik a helyzetünk? Valóban én vagyok az oka? Néha veszekszem, de ilyenek miatt amit leírtam lent.

3 éve együtt vagyunk,és már elhagytuk a 30-at mind a ketten.Én már benne lennék a gyerekvállalásban is, de a párom, ő a (férfi)úgy érzem nem biztos még bennem sem. MIndig azt mondom neki,ha nem biztos bennem mondja meg, mert akkor hagyjuk abba. Ő ezt nem mondja,mert bizonyára szeret, ebben biztos vagyok, mert érzem,de az a baj, hogy nem érzem hogy valaha elhatározná magát hogy különálló családot alapítsunk. Én hajlanék mindenre, de ő úgy látom túl kényelmes is, elvan nálunk. Még szülőknél lakunk.Mit is gondolhatnék vajon mit akarhat, vagy egyáltalán mit tegyek? ha nincs munkája elüldögél, várja a csodát.Nem is arról van szó hogy a szabadságát félti,mert állandóan együtt vagyunk, csak még ami fáj, úgy érzem pont annyira tart fontosnak,mint a testvéreit. ha dolgozom velük elvan.Valaha várhatok komolyodást a kapcsolatunkban? Ja és most már sok veszekedés árán végre elhatározta magát hogy külön költözzünk a szüleimtől,de ez is csak terv, kitudja mikor lesz belőle valami. Csak várok,várok, sírok, és fáj a szívem. gyerekeket nézem bekönnyezem, mert már szeretnék,de félek vele bevállalni,ha ennyire így áll mindenhez. Mit tegyek?