Hogyan lehet higgadtan kezelni? Egyáltalán mit lehet tenni?
Nem akarom túlbonyolítani a dolgot, de az apósom elviselhetetlen. Együtt élünk vele. Rajta vagyunk a költözés dolgon, de én nemrég fejeztem be a fősulit, és nemrég kezdtem el csak dolgozni, ezért még ki kell bírnunk pár hónapot, míg anyagilag kicsit előrébb kerülünk.
Így élünk 6 éve. Én eddig is beleadtam a rezsibe. A szüleim segítettek és diákmunkán dolgoztam gimi óta végig. Mindent megvettem magamnak ami kell. Ez az ember mióta összejött egy nagyképű nővel, azóta ellenünk van fordítva. Hazudozik rólunk (főleg rólam) mindenkinek. Le akar járatni mások előtt és sikerül is.
A házimunkát én csinálom meg minden nap. De direkt próbál idegesíteni. Legutóbb felmostam, porszívóztam, takarítottam, stb és idehívta az anyjáékat. Mire ideértek kiborította a kávézaccot a földre, eldobálta a papírzsepiket és végighordta a sarat az egész házban, majd mutogatta az anyjának, hogy én nem csinálok semmit, meg engem kirúgtak az iskolából (ahhoz képest lediplomáztam). A lényeg, hogy állandóan nekem esnek az élettársam nagyszülei, hogy én nem csinálok semmit, meg élősködő vagyok, stb. Hiába adok bele a rezsibe, meg magamat tartom fent (eddig sok szülői segítséggel mondjuk). Nem állok már le vitatkozni velük, mert nem értik meg. Egyszer elkezdte firtatni, hogy az én szüleim mennyit keresnek, meg hogy segítenek, stb. Erre azt mertem mondani, hogy én sem turkálok más pénztárcájában, ő se tegye. Ugye szokás ezt mondani. Erre nekem esett meg megfenyegetett, hogy leöntet sósavval meg stb, mert hogy képzelem, hogy ilyenekkel vádolom. Annyira hülye, hogy nincs tisztában a szavak jelentésével. Lúzernek hív mindenkit és múltkor meg felkapta a vizet, mert ezen senki sem röhög. Szerinte ez vicces. És akkor nem érti, hogy miért sértődnek meg ezen az emberek. Szóval ilyen a helyzet és ehhez hasonlók.
Addig amíg nem tudunk elköltözni van valamilyen trükk arra, hogy ne foglalkozzak ezzel? Vannak időszakok, amikor könnyebb, de mostanság már nem tudom tovább tűrni ezeket.
Eddig semmi probléma nem volt. A gondok a nagyképű nővel jöttek. Szó szerint idézem: "Nekem vörös szőnyeget kéne leterítenem, ha idejönnek és lesni minden kívánságukat"
A legutóbb tortát sütöttem itt volt az a nő és a konyhában tettem-vettem, mentem keverni a krémet géppel és utána nekem estek pár hétre rá, hogy én hogy képzelem, hogy hátat merek fordítani, ha ő itt van!!
Hogy lehet ezt elviselni?
Akkor pedig vegyetek egy nagy levegőt, vértezzétek fel magatokat, és bírjátok ki azt a pár hónapot.. Ha már másfél éve ez van, kibírjátok!! Aztán ha majd jönnek az unokák és még mindig ezzel a nővel van, biztos nem engedném a közelébe őket. De akkor már külön fogtok élni, csinálhatnak amit akarnak, nem tudják így megkeseríteni az életeteket.
Szóval kitartás!!
Keressetek 1 olcsóbb albérletet addig, vagy esetleg csinálhatjátok úgy h kivesztek egy 2 szobás albit és az egyik szoba a tiétek a másikba meg kerítetek valakit, így kevesebbet kell fizetni.
Albérletek általában (ami tűrhető) 40e forintnál vannak havonta. Kérj a szüleidtől segítséget, h eltudjatok indulni. :/
"megfenyegetett, hogy leöntet sósavval"
Szerintem egy ilyet ne hergelj, hanem menekülj ha tudsz.
A végén még tényleg megteszi... állat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!