Van itt olyan, akinek a szülei még kiskorában elváltak és mégis "normális" felnőtt lett belőle?

Én úgy érzem, hogy normális vagyok. Apámtól 1 hónapos koromban vált el anyám, őt nem is ismertem soha, mert messzire lelépett és nem akart engem megismerni. Nevelőapámtól 8 éves vált el anya. Az se érdekelt túlzottan. Mindig voltak, vannak barátaim, sok is. Könnyen ismerkedek emberekkel, kedvesnek, aranyosnak tartanak. (pedig szerintem nem annyira vagyok az:D) van egy felsőfokú szakmám és 1 év múlva egy közgáz alapdiplomám. Van egy barátom, akivel nyáron összeköltözünk, jövőre pedig gyereket szeretnénk már tervezni. Anyagilag is jól megvagyunk. Anyámmal annyira nem jó a kapcsolatom, mert kicsit idegbeteg, amit nem tudok csendben tűrni, de ha szedi a gyógyszereit, akkor rendben van. Csak anyai ágon ismerek rokonokat, velük nagyon jó a kapcsolat.

Szerintem nem attól függ, hogy valakinek elváltak-e a szülei, hanem attól, hogy alapvetően mennyire talpraesett és milyen a természete. Hiába nevelkedett mondjuk valaki rendes családban, ha egy tutyimutyi anyámasszony katonája, aki semmit sem tud egyedül elintézni, vagy sz*r otthon a szüleik viszonya, de a lakás miatt együtt vannak... stb 100ezer verzió lehet, nem csak a válás miatt lesz valaki lelki sérült gyerekként. Osztálytársaimnak, szaktársaimnak is normális élete van, hiába váltak el a szülei, megszokták az új helyzetet, ment minden tovább és kész.

21L

A szüleim egy éves koromban váltak el, effektív fogalmam sincs, milyen apa mellett felnőni. Tartottam, meg a mai napig is tartom a kapcsolatot apámmal.

Nem érzem magam lelki sérültnek és úgy gondolom, teljes életet tudok így is élni.

Szerintem ugyanúgy lehet lelki sérült egy teljes családban felnőtt egyén, mint akinek elváltak a szülei. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem befolyásolja, de mindenesetre nem egy törvényszerűségről beszélünk. Ezernyi más dolog lehet még a háttérben. És akár ki lehetne térni arra is, hogy más, ha valakinek úgy válnak el a szülei, hogy már idősebb (mondjuk tízenéves és esetleg pont a lázadó korszakában van). De ezt az érzést sem ismerem (megjegyzem, szerencsére), így erről nem filozofálnék ennél többet (na meg a kérdés sem erről szólt). :)

Szüleim elváltak 11 éves koromban, anyával maradtunk, anya újra férjhez ment, lett egy 3. gyereke, megint elvált, lelépett külföldre.

Soha nem fogom ezt kiheverni, de azon vagyok, hogy a gyermekeim ne járjanak így.

Szerintem ebből kifolyólag függök érzelmileg teljesen a páromtól, csak rá számíthatok, és olyan magasra teszem a lécet (megfelelni magamnak gyereknevelés, háztartás, kert, kutyatanítás, és főleg nő-ségből), hogy rendszerint képtelen vagyok megugrani, és frusztrálom magam miatta.

Szia!

Másfél éves voltam amikor a szüleim elváltak, Édesanyám egyedül nevelt fel. Megtaláltam a helyem az életben, tanulok, normális barátaim és jó kacsolatom van :)) Később házasságot és gyerekeket szeretnénk.

21/L

En 15 voltam, az öcsem 12 volt mikor a szüleink elvaltak. Egyaltalan nem lettünk lelki serültek, bar sokat nem is ereztünk belöle. Viszont nagyon sokat tanultunk a szüleink hibaibol, amiket mi mar tudunk hasznositani tesommal a kapcsolatainkban.

Dolgozok, van egy csodalatos ferjem es 2 ördög fiokank.

Az Öcsemnek sajat vallakozasa van, gyönyörü es ertelmes felesege es 3 gyerekük.

Egyikünk sem pszischopata gyilkos hajlamu elmetebeg felnött...

nekem nem adatott meg, h apával nőjek fel, mert elég korán lelépett a drága. jobb is így, legalább nem kellett kisgyerekként semmilyen veszekedést, válást, vagyonmegosztást hallgatni.

anyukám és a nagyszüleim a legnagyobb szeretetben odaadással neveltek, talán egy kicsit el is lettem kényeztetve :)

nálam az apapélda a nagyapám. fantasztikus, családszerető ember volt. a párom sokban hasonlít rá :) holnap ünnepeljük az 5. évfordulónkat :)

biztos látszódik rajtam, h nem volt apám, kimaradtak dolgok az életemből. 18 évesen sírtam először emiatt, amikor láttam, hogy a barátnőmet mennyire szereti az apja. komolyan lelki sérüléseim igaz nincsenek, mert megállom a helyem az életben, vannak barátaim, jóformán egy homokzsákkal el tudok beszélgetni ha kell :) de rossz, h nincs semmilyen közös élményem apámmal, bár az tény, h nem egy mintaember, így könnyebb a hiányát elviselni.