Van itt olyan, akinek a szülei még kiskorában elváltak és mégis "normális" felnőtt lett belőle?
Úgy értem, hogy nem lett lelki sérült, képes kialakítani normális kapcsolatokat és megtalálta a helyét az életben?
Vagy törvényszerű, hogy az elvált szülők gyerekei mind annyira megsínylik ezt a helyzetet, hogy később valamilyen zavar keletkezik az életükben?
válasza: válasza: válasza:
válasza:Hárman vagyunk testvérek.Öcsém 30 éves,hugom 35,én pedig 40 éves.Kicsik voltunk amikor anyuék elváltak.A válás oka:apu jobban szeretett kocsmába járni, mint otthon lenni velünk.Nem is foglalkozott velünk,jobban szerette a galambjait,mint minket(galambtenyésztő volt).
Anyának kêt munkahahelye volt akkor.Alig volt szabadidelye,de amikor tehette mindíg velünk foglalkozott,törődödt velünk.Valahol azért látszik hogy apai nevelésben és törődésben nem volt részünk.
Öcsém soha nem tudta helyét megállni egy munkahelyen sem.A pénz kifolyik a keze közül.Önmagának való,önző,és önfelyű(olyan mint apu).
Hugom szintén ilyen,csak "pepitában".Bennem is megtalálhatóak ezek a problémák.
Hogy ezek a problèmák abból erednek-e hogy nem volt apai törődésben részünk,nem tudom......lehet hogy köze van hozzá.
válasza:Az én esetem elég bonyolult, mindenesetre tény, hogy normális vagyok. Kiskoromban az """apám""" (nem szívesen illetem őt ezzel a megnevezéssel) nap mint nap verte édesanyám, nagymamám, engem. Nem holmi pofon (bár az sem megbocsájtható), bordatörés, koponyasérülés, betonfalba a fej, hajnál fogva hajított el, és még tudnék mesélni. Több évig tartó folyamatos bántalmazás után végül sikerült kirakni. Szerencsémre rendkívüli Édesanyám van, miatta lettem olyan, amilyen. Szerintem ezen is sok múlik.
Lelki sérülések szerintem mindenkiben maradnak, de nem feltétlen lesz ilyen esetben mindenkinek zavar az életében. (bár, mit nevezünk annak)
Én mindenre emlékszem, iszonyú. Nap mint nap eszembe jut hogy mit tett velünk, legfőképp Anyuval.
Személy szerint én tudok olyan tulajdonságomról, aminek biztosan ehhez van köze. Névtelenül és "személytelenül" bár, de bevallom apakomplexusom van. Mindig is az idősebb férfiak vonzottak, most is, a leendő férjem is idősebb nálam jó pár évvel. Ez biztos emiatt van. Nekem talán szerencsére "csak" ennyi hátrányom származik a dologból, ami máig jelen van. (a rossz emlékeket most nem nézve)
Én mindig azért fohászkodom hogy minden gyerek épségben élje túl ezeket, és ne befolyásolja nagyban az életét, és ne tegye tönkre a lelki világát.
Remélem Te, és a válaszolók sincsenek/voltak ilyen helyzetben.
Én is örülök a sok pozitív példának, de sajnos én sem ezt látom magam körül... inkább azt, hogy ezek a gyerekek felnőtt korukban komoly önértékelési zavarral küzdenek, nem találják a helyüket az életben. Bár azt mondom, hogy nyilván nem egy normális helyzet az, amikor a szülők különválnak, lehet ezt "szépen" is intézni, hogy a gyerek minél kevesebbet érezzen meg a hátulütőiből. Mégis mély nyomot hagy a gyerekben, amikre hajlamos hivatkozni felnőtt korában is, ha kudarcok érik.
Nekem nem váltak el a szüleim, de én is láttam olyan dolgokat, amiket nem szerettem volna, és mai fejjel tudom, hogy az anyukám helyében én nem tűrtem volna el annyi mindent, amit ő elnézett apukámnak. Bár szeretem mindkettőjüket, mégis felérem ésszel, hogy mindenkinek egy élete van, és nem lehet csak a gyerekre hivatkozva feladni azt, hogy valaki mással, vagy akár egyedül is, de boldogabbak lehessünk. Csak nagyon nehéz eljutni idáig agyban, hogy megértsük, a gyereknek sem feltétlenül az a jó, ha a szülők együtt maradnak mindenáron.
válasza: válasza:Szia!
Nekem elváltak 3 éves koromban, de már akkor elég gáz volt a helyzet, apám mindig elment nőzni, anyu meg tűrt, mert hát mégsem akart egyedül maradni egy kisgyerekkel. Aztán apám lelépett és azóta sem láttam. Megmondom őszintén, nagyon fáj, hogy így elhagyott, pedig lett volna lehetősége tartani velem a kapcsolatot. Ha elváltak volna simán és közben jóban lennénk, semmi bajom nem lenne,de így..
Hogy szeressem magamat, ha tudom, hogy a saját apámnak se kellettem? Nehéz, az biztos, de már nem tudok mit csinálni, nem mérgezheti meg az egész életemet.
Sajnos valamilyen szinten én most ilyen helyzetbe kerültem.
Egyrészt a férjem szülei is elváltak még kiskorában, azután anyósomnak még volt 3-4 férfi az életében, de sosem tudott lehorgonyozni egy mellett, tehát jöttek-mentek a férfiak, néha ugyanaz tért vissza évek múlva. Sosem volt egy normális példa a férjem előtt, az anyja szerintem nem sokat foglalkozott a lelki világával (akkor talán nem ennyire előtte cserélgette volna a pasijait), így most ő is egy olyan felnőtt lett, akinek kifolyik a pénz a kezéből, nem találja a helyét a munkahelyén, sok mindenbe belefog, de azután ennek töredékét fejezi csak be és végtelen álmodozó... és általában olyanokra vágyik, amik nem lehetségesek.
Emellett sajnos olyan helyzetbe kerültünk, hogy nekem komolyan megfordult a fejemben a különválás gondolata, de nyilván a gyerekem érdekeit tartom elsősorban szem előtt. Viszont nem akarom azt, hogy olyan felnőtt váljon belőle, mint az apjából. Legalább is a fentebb felsorolt esetekben.
válasza:ma 12:42
Hál' Istennek hogy ilyen családban nőttél fel.
Kérdező előtti vagyok. Rólam senki nem mondta meg hogy Édesanyám egyedül nevel, mert erőn felül mindent megadott nekem, és tökéletes szülő mind a mai napig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!