Hogyan éltétek át a különköltözést?

Borzasztóan élveztem! Sok mindennel nem értettem egyet, amit a szüleim csináltak, de náluk nem tehettem semmit, az ő házuk, az ő váruk felfogás uralkodott.

A saját lakásomban viszont végre mindent úgy csinálhattam, ahogy nekem tetszett. Sokkal jobban éreztem magam a különköltözés után.

Nekem borzalmas. Az én családom teljesen normális, imádom őket, ezért is volt ilyen nehéz. De a sztori:

Már 3 éve építgettünk, újítottunk párommal egy régi parasztházat. Azért tartott ilyen sokáig, mert igyekeztünk hitel nélkül és mindent sajátkezileg megoldani, ami munka mellett kissé nehézkes. A három év alatt csak az lebegett a szeme előtt, hogy milyen jó lesz végre beköltözni, végre csak ketten leszünk stb.

Az első "pofon" akkor ért, amikor végre költözhetővé vált a házikó, és elmentünk anyukámmal bevásárolni. Hát majdnem elsírtam magam a polcok között, hogy én már nem "odahaza" vásárolok, hanem ahová beköltözünk. Na, itt már kezdett gyanús lenni, hogy ez mégsem úgy van, ahogy gondoltam, hogy milyen jó lesz.

A második "pofon" volt, amikor otthon összepakoltam a ruháimat (vagyis a bő felét, többre nem voltam képes).

A harmadik, amikor a fürdőből kipakoltam a piperéimet, akkor tört rám úgy igazából, hogy az életemnek egy korszaka lezárult.

Ez most karácsony előtt volt kicsivel. Szóval már kicsit több, mint egy hónapja költöztem el otthonról, a könnycsatornáim hihetetlen tiszták, és ünnepek ide vagy oda, fogytam 3 kilót az első két hétben, és azóta még közel kettőt.

még mindig nehéz, de már valahogy könyebben viselem. Azért néha még hazamegyek oda aludni, és minden nap beszélek legalább telefonon az otthoniakkal. 5 km-re költöztem.