Támogatnátok a gyereketek egyetemi tanulmányait, ha olyan szakra menne, amivel szinte semmire sem megy?

Abban támogatnám amit szeretne csinálni. Hátráltatni biztos nem hátráltatnám.

Nem a szak a probléma, hanem hogy így állnak hozzá. Minden szakon fel lehet venni extra tantárgyakat, lehet komolyan is tanulni, nem csak puskázni, és akkor ugyanazon a szakon két ember teljesen más tudással fog végezni. Én kommunikáció szakon vettem fel formális logikát meg szociológiát, stb. Szóval meg lehet nehezíteni ezeket a szakokat is ;)

A világ leghálásabb embere vagyok az Anyukámnak, hogy nem beszélt le a pedagógus pályáról, pedig ő is az, ismeri minden buktatóját és nagyon félt. Mindenki azt mondta, hogy ne csináljam, pici a fizetés, sokat kell dolgozni és semmibe nem vesznek. Nos, nem így alakult, meg a pici fizetésnek örülök (igyekszem kiegészíteni), a sok munkának örülök (legalább van), nos, azt pedig, hogy megbecsüljenek, ki kell érdemelni. Nincs gyerekem és biztos, hogy másképp lesz a világ amikor az én gyermekeim állnak elém ilyen kérdésekkel, de azt tudom, hogyha azt látom rajtuk, hogy igazán, szívből szeretnék azt a bizonyos iskolát, tesznek érte, hogy sikerüljön, akkor amiben csak tudnám, támogatnám őket, de mint mondtam, csak akkor, ha látom az igyekezetet.

Én olyan szakon vagyok, amivel elvileg fogok menni valamire, és bár nekem 6 vizsgám volt (11 lett volna, csak a többiből megajánlott jegyet kaptam, pedig egész félévben egy szót nem tanultam, csak pl. egyszer jól válaszoltam órán, és megajánlott ötöst kaptam érte, a többin pedig kipuskáztam mindent, és megadták a megajánlottat, nem kellett vizsgázni), ebből a 6 vizsgából 1 volt szóbeli, ahol az első padban puskáztam ki mindent, és azt felolvastam utána, egy ötösért, a többi írásbelin szintén mindent kipuskáztam, volt ami egy kettest ért, de volt, ami ötöst. Szóval én sem szakadtam meg ez alatt a félév alatt. De miért is tettem volna, ha nincs rá szükség? Nekem is lesz egy diplomám, amivel el fogok tudni helyezkedni. Azért nem hagyom ott az iskolát, mert szándékosan bele akarok szakadni a tanulásba. Hülye lennék. Mindig is utáltam tanulni... Büszke nem vagyok erre, de ha már így hozta az élet baromira örülök neki. Abban a városban élek, ahová főiskolára járok, így evidens, hogy nem kell se kolit, se albérletet fizetni, itthon lakok, eszek, élek, úgy, mint eddig. Nyaranta dolgozom 15 éves korom óta, év közben meg bejárogatok a suliba és kész. Egyedül a tandíj a plusz kiadás a szüleimnek, amúgy nem pénzelnek, ahogy eddig sem tették, míg gimis voltam...

Büfé-ruhatár szakban nem. Amennyiben olyan, amivel értelmes munkát lehet végezni, akkor természetesen. Ha szakmunkás, akkor az, ha tanár, akkor tanár, ha orvos, akkor orvos. De kulturológia, kommunikáció, meg hasonló alibi szakokban biztosan nem.

Én abban az esetben támogatnám, ha azt látnám, hogy tényleg az érdekli. Olyanba nem kényszeríteném bele, amit utál. De ha csak sodródik az árral, és arra hajtana, hogy jaj, az legalább nem lesz nehéz, meg XY is oda megy, és fogalma sincs, mit akar, akkor nem engedném.

Én támogatnám, engem is támogatnak, jelenleg egyetemista vagyok. Nálunk az az alapelv, hogy valaki vagy tanuljon vagy dolgozzon, az nem megy, hogy egyik se. Ha a továbbtanulást fogja választani a gyerekem, akkor abban támogatom, legyen az bármi. Sosem lehet tudni amúgy, hogy ki mire viszi és majd 10 év múlva mit ér az a diploma... Viszont, amit tanul, azt végezze becsülettel, igyekszem majd erre nevelni, így mire egyetemista lesz, ez lesz a norma.