Kinek es miert orome, hogy mas boldogsagat kritizalja, es hulyesegeket jovendoljon?

Eszreveteleim szerint nemcsak a magyarok ilyenek, nem nemzettöl függ, hanem attol, hogy minel inkäbb elegedetlen valaki, minel több problemäja van, ha ilyenkor nem tudatosan ezek megoldäsäval foglalkozik, akkor hajlik erre a viselkedesre, a mäsikra vetiti ki a problemäit.

Nem feltetlenül rossz szändekbol mondjäk, szerintem tenyleg ugy is gondoljäk, ahogy mondjäk, mert meg nem lättak jo peldät. (Ne felejtsd el, hogy ez nem tölük függ.)

Irigység. Minden korban, minden országban, minden társadalmi rétegben jelen van. Sőt, valamennyire mindenkiben. Ha nekem nem jó, legalább másnak se legyen jó, mert akkor a relatív pozícióm semleges - ez az irigység alaptézise.

Az irigység amellett, hogy rengeteg bajt okoz, többek között súlyos bűnöket is elkövetnek miatta, előre is viszi az emberiséget. (Nem gürcölnének annyit az emberek, ha nem éreznék magukat állandóan versenyhelyzetben a többivel.)

Nagyon sokan egész egyszerűen irigyek. Én is voltam ilyen helyzetben 19 évesen. Akkor már 5 éve voltam együtt az akkori párommal és szó, ami szó: boldogok voltunk. Ez mindenki számára egyértelmű volt, hiszen mindig úgy beszéltem a páromról meg a dolgainkról, hogy ez érződött illetve alapvetően pozitívan álltam a dolgokhoz, tehát ha épp rossz napom vagy rossz kedvem volt, azt nem nagyon látták rajtam. És hát az első munkahelyemen ez szúrta egy pár embernek a szemét. És természetesen nem azoknak, akik boldog párkapcsolatban éltek. Volt olyan lány, aki egyszer elég lenéző hangsúllyal mondta, hogy ó, csak egyszer mennék el velük bulizni, haza se akarnék menni többet. Szerintem egész egyszerűen magát akarta ezzel megnyugtatni, hogy nekem nem is jó. Érdekes: eltelt 5 év és azóta se voltam bulizni. Nem mintha nem mehetnék csak én nem éreztem egyszer sem, hogy bulizhatnékom lenne. Ha erre vágynék, már rég mentem volna.

Próbáld meg ezeket nem fölvenni! Arról nem te tehetsz, hogy másnak fáj a te boldogságod.

Egyébként akkor 19 évesen én is holtbiztos voltam benne, hogy azzal az emberrel élem le az életemet. 2,5 éve mégis valaki más a párom, ő lesz az apukája pár napon belül születendő gyermekünknek. Mégsem érzem azt, hogy a károgóknak igazuk lett volna, hiszen az a kapcsolat valóban jó volt és teljesen kultúráltan le tudtuk zárni. Ennek ellenére azt mondom, senkinek nincs joga ahhoz, hogy a boldogságodat kritizálja és minden féle jövendölést tegyen, hogy úgyse maradtok együtt.

Egyébként ez a váltás, hogy valaki mással vagyok együtt nagyon sok mindent megváltoztatott bennem. Tény és való egy dolgot nagyon megtanultam: hogy soha ne mondd, hogy soha! Most is vannak dolgok, amire azt mondanám, hogy én soha nem tenném vagy hogy én soha nem leszek olyan... De nem mondom. Ugyanis nem ez volt eddigi életemben az egyetlen történés, amiről azt gondoltam, hogy na velem ez aztán soha nem történhet meg. :-)

Sok boldogságot kívánok nektek!