Ti befogadnátok a fiatok barátnőjét? Mit tennétek ebben az esetben?

Nem fogadnám be, tapasztalatból.

Testévrem barátnője pár hónapig nálunk lakott, de kizabált minket, sutyiban szedte el a kifliket és többi kaját, elhasználta a szüleim és az én dolgaim is, mi meg vehettünk helyette, a rezsibe sem adott bele.

17.

Amíg nem a menyasszonya a fiúnak, addig egy senki.

Ha a fiúnak nem jut eszébe eljegyezni, akkor hogyan is lehetne családtagnak tekinteni? Ha később el is veszi feleségül, akkor is az számít, ami most van. Tehát nem kell, hogy később lelkiismeret-furdalást érezzen a kérdező, mert jelenleg a kérdezőnek ez a lány egy senki.

Nem fogadnám be. 18 évesek, egyáltalán nem felnőttek, felnőtteset pedig nem játszunk...

Ha emiatt megsértődik a fiad, akkor az jelzi, hogy még ő sem elég érett ahhoz, hogy a helyzetet átlássa.

Most fognak érettségizni, ezt az összeköltözést ennyi idősen még nem kell erőltetni. Aztán ha megengeded még nehezebb szabadulni...

valaki írta az eljegyzést...hát igen van ebben is valami. De 18 évesen még annak sem látom értelmét...

én befogadnám de azzal a feltétellel -nyilván leülnénk átbeszélni mindannyian közösen- hogy elfogadja a ház szabályait. nehéz az ilyesmi mert valóban mindkét félnek alkalmazkodnia kell. nagyon sok kérdést át kell beszélni. ilyen pl. hogy ha valami nem ízlik a kishölgynek főzhet e külön magára? a legjobb az lenne ha dolgoznának és akkor a rezsibe beleadnának viszont külön mosnának, főznének magukra. mi nem vagyunk barátnői viszonyba de nemigazán van panaszom az alkalmazkodásra. tudom mikor van az amikor ő főz én nyilván nem akkor fogok. volt már rá precedens hogy az én időmben főzött valami oknál fogva de ilyenkor eszembe nem jutna hogy a saját konyhájából ki akarjam tessékelni, mindig megkérdezem kb mikor végez és ha esetleg kicsúsznék az időből akkor maximum rendelünk valamit a párommal vagy ha épp nincs bajom azzal az étellel akkor azt esszük. mindig elmosogatok eltakarítok magam után de bizony van olyan eset is amikor mások után ennek ellenére cseppet sem panaszkodom emiatt hiszen akad rá példa (igaz nagyon ritka esetben) hogy miutánunk egy két tányért meg neki kell elmosogatnia vagy van hogy az ő ételét eszem és valahogy ezzel próbálom kimutatni a köszönetemet. volt hogy az egyik ételüket megcsináltam könnyebb felfogásban és az annyának annyira ízlett hogy ott toporzékolt mellettem hogy mikor lesz már kész, és akkor az egész család rávetette magát :) volt hogy a párom nővérének gyereki is az én főztömet ették mert nem volt idejük főzni rájuk. nem sajnálom tőle a dolgaimat, nyugodtan fűszerezhet a fűszereimmel vagy bármit elvehet amit szeretne, ugyanígy velem is megesett már hogy tőle vettem el a rizsét vagy egy két szem tojást. nincsen ezzel semmi probléma mert egyikőnk sem élősködik a másikon ugy pl. hogy egyszercsak elfelejtek állandóan tojást venni. itt elég nagy a család (görögök) elég sok emberhez "kell" alkalmazkodnom valahogy mégsincs ebből gond. megtanultuk tisztelni egymás idejét és azt hogy kinek mikor fontos pl. előbb a fürdőszoba. egyéb esetben mindig megkérdezzük, megbeszéljük a másikkal pl. hogy be e surranhatnék egy gyors slozira. tizstában vagyok vele hogy nem körülöttem forog a világ és azzal is hogy attól mert a párom szeret az még nem azt jelenti hogy a családja is értem kell hogy éljen. általában az ilyen jellegű összeköltözésekkel az a baj hogy az egyik fél kicsit túl sokat gondol magáról. vagy az anyós vár el túl sokat vagy a lány él hercegnőként. egyik sem jó. egy jóravaló lány tisztában van azzal hogy az anyósának nem hagy ott maga után mocskot pl. a konyhában. de egy jó anyós is tudja hogy a leendő menyjelölt pedig nem a ház cselédje. amíg ezek az álláspontok nem tisztázódnak bizony gond lehet az együttélés. én tisztában vagyok azzal is hogy a párommal bármikor elköltözhetünk innét ha valami mégsem tetszik. tehát ha bajom lenne az itt éléssel akkor kibeszélés, panaszkodás helyett én elmennék és nem azt várnám el hogy a család hozzám idomuljon. (különben is milyen jogon ugyebár?) nagyon sok menyjelölt képes panaszkodni viszont elmenni meg nem akarnak mert esetleg ott kényelmes mégis, vagy ha el akarnak menni hogy ne okozzanak gondot a családnak akkor meg a szülők kapnak szívinfarktust hogy a fiuk elmegy. az ilyesmi szokott napi szintű vitává fajulni, rosszabb esetben gyűlöletté. mindkét félnek kompomisszum készséggel kell rendelkeznie, ilyen pl. amikor nálunk tanul a párom unokaöccse nyilván igyekszem nem zavarni, hangoskodni, de ha ne adj isten egyszer előfordul akkor még nem dől össze a világ, ugyanígy fordítva.

az nagyon fontos hogy ennek a párnak legyen felelősségérzete. nem szabad elvárniuk hogy lépten nyomon te takaríts utánnuk és te dolgozz rájuk. ez mindenképpen kicsaphatja a biztosítékot nálad.

"Vagy fogadd be vagy ne, de olyat ne csinálj, hogy csak egy hétre vagy csak egy hónapra vagy csak az érettségiig, mert az a legrosszabb. És az érettségi napján közlöd vele, hogy akkor holnaptól asztalaviszta?"

Szerintem nem fogtad fel ennek a megoldásnak a lényegét: ha pl érettségiig lenne befogadva, akkor már MOST meg kellene neki mondani, hogy addig lakhatsz itt, majd két hét/egy hónappal utána el kell menned.