Mit tegyek, hogy normális legyek? El fog majd múlni?
Már ovis koromban is sokat panaszkodtak rám, hogy megverem a többieket vagy valahogy bántom őket pedig itthon ilyet nem láttam soha. Tesómmal verekedtünk de az szinte mindenkinél meg van és szerintem kell is. Suliban is sok mindent kaptam verekedésért és sértegetésért, ötödik félévkor kirúgtak, akkor egy kicsit komolyabb szidást kaptam és pár hétig nem csináltam semmit utána folytattam ahol abbahagytam. Ahogy nőttem elkezdtem pofázni is a tanároknak akik ezt még mindig nem tűrik és ez a harmadik suli ahová járok 9. óta. Most is van már igazgatóim is. Nem vagyok rá büszke és utólag megbánom. A családommal is egyre rosszabb a kapcsolatom és attól félek hogyha lesz feleségem akkor talán őt is képes lennék bántani de nem akarom. Voltak már barátnőim de nem tartottak sokáig. Nem tudom miért vagyok ilyen, kiskorom óta focizom, mellette járok boxolni, futni, edzőterembe. Régen azt mondták, hogy majd kinövöm de eddig nem úgy néz ki. Mit tegyek?
17/F
18-as vagyok!
Vissza kell vonjam korábbi kevésbé negatív véleményemet a kérdezővel szemben, a 19es válaszadónak adott válasza alapján. Valóban egy ostoba véglény lehet.
23as válaszoló!
Nincsenek ilyen mesze menő tapasztalataim mint neked.(szerencsére!) Csak a saját gyerekoromra illetve a gyerekem jelenlegi helyzetét látom.
Ilyen esetekkel nem találkoztam és nem is szeretnék mint amit írsz. Nálunk a rossz gyerek azt jelentette, hogy a kelleténél többször került bajba, de azért voltak határok amiket, hogy ha átlépet akkor először az iskolában kapót meg minden létező fegyelmi eljárást, aztán a társai közösítették ki, és adót esetben tömegesen nevelték meg. Aztán mikor hazaért akkor az apja / anya dicsérte meg úgy, hogy egy életre elmenjen a kedve az egésztől, nem igazán tudok olyan emberről aki ezen a körön egynél több alkalommal kívánt átesni. (Igaz ez ~25 éve volt igaz)
Én azt gondolom, hogy a túlzott demokrácia és a rettentő sok jog és a kötelességek hiánya is tehet a dologról, mert hogy ha címeres ostobaságot csinál a gyerek, akkor már a tanár kezdje el az emlékeztetést. (Persze nem 18 éves Ludájfejü Rómeónál, ha nem ált. isk. első pár évfolyamában)
De lehet, h én látom rosszul a dolgot, nem kizárt, hogy az a jó vagy jobb ami most van!
Harmad részt, szerintem óriási felelőtlenség egy gyereket "erőszakmentesen" nevelni. (és ez most lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom)
Nem kell agresszívá, de arra mindenképpen illik "meg tanítani", hogy ha nagy a baj mit csináljon. Hogy ha van rá mód akkor álljon ki magáért védje meg magát.
És hiába vannak nagyon jó lelkű szerény emberek, sajnos vagy nem de ők elvannak nyomva és mindig is el voltak, tehát, hogy ha alapvetően sikeres akarsz lenni, akkor sajnos az azzal jár, hogy ki állsz magadért, akinek kell és lehet meg mondod amit gondolsz, de tudod, hogy hol a határ. Én a magam résziről erre próbálom nevelni a kis srácot.
24es válaszoló!
az 5-15 év le töltendőt, nem az "elkövetőre" ha nem magamra értettem, mert, hogy biztos, hogy elönti az agyamat a lila köd, hogy ha valaki ilyet tenne a gyerekemmel és akkor azon aggódhat a polgármesteri hivatala, hogy hány hónapig lesznek a híradókba.
És legyünk őszinték a szülőkről is megvan a véleményem aki ezt hajlandó volt elhallgatni és esetleg ennek kitenni másokat amit az ő gyereke át élt.
Gyere hozzám, te kis senkiházi, én megkezellek, de alaposan! Mindig is utáltam az ilyen embereket, mint amilyen te is vagy. Először lekeverek neked 3 jó nagy büdös pofont, aztán megnézzük, mit ért a box edzésed (kesztyű nélkül) és a sok gyúrás, valamint az a sok szteroid, amit magadba nyomattál. Utána akár focizhatunk is egyet, de én mindig teljes erőmből a fejedet fogom célozni. Bízz bennem, nagyon pontosan tudok rúgni. Remélem, futni is jól tudsz, mert bömbölve fogsz tőlem menekülni a második menet után!
A továbbiakért jelentkezz privátban!
Szia!
Írod hogy sportolni jársz. Szerintem boxolás és edzőterem helyett tanulj jógázni. Ott megtanulsz meditálni és lenyugodni és kezelni tudod majd a dühödet is.
A pszichológus nem csak egy kérdést tesz fel egyébként, hanem alaposan kifaggat arról, hogy milyen volt eddig az életed, és talán visszavezethet valamire a múltban, ami miatt ilyen agresszívvé váltál.
Egy próbát megér.
Sok sikert! :)
Utolsó előtti ezt adom.
Egy ilyen ismerősöm nekem is volt.Megverte a barátnőm öcccsét mert ő "nagyfiú" volt aztán meg én megvertem őt.
Azóta visszavett a pofájából ha a közelemben van.
18/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!