Felelőtlenség fiatalon belemenni egy ilyen kapcsolatba? Csak megnehezítem az életem?

Én 24 évesen mentem bele egy olyan kapcsolatba, ahol akkor született a baba. (páréjszakás viszonyból) Mindenki féltett engem is, ami azt illeti én is aggódtam. Győzködtek, hogy majd jön másik, nem bonyolult férfi. Hát persze, a normális pasik akikbe belezúgunk csak úgy sorban állnak :)

Én belementem a kapcsolatba. Az gyerek anyukája is nagyon rendes csaj volt, hamar barátnők lettünk, sokan furán is néztek ránk, hogy mit csinálunk mi hármasban, most már négyesben :)

Ennek ellenére tényleg nehéz. Nagyon, ezen nincs mit szépíteni. Mert egyeztetni kell az anyukával minden programot, ha nálatok van tényleg a gyerekhez alkalmazkodni, nevelni, elviselni a dackorszakait, amihez mély levegőket kell venni. Anyagi nehézségeit hál istennek nem vesszük észre a hétköznapokban, de abban azért része van, hogy csak egy gyereket vállaltunk mellé, mert hosszabb távon kell gondolkodni. Amikor megszületett a közös 7 éves volt, az sem volt egy egyszerű eset, törődni a lelkével, mikor fáradt vagy, nem aludtál már napok óta, de ne érezze magát mellőzöttnek.

Nem lebeszélni akarlak, csak van egy ilyen oldala. A másik meg az, hogy amikor először nálunk aludt másfél évesen mellém kucorodott, az én arcomra tette a kis kezét, 3 évesen pedig azt mondta én vagyok a legjobb barátja. Szóval azért a "mostohagyerek" is olvasztja rendesen a szívet, vagy okoz örök élményeket. A másik része meg köszönő viszonyban sincs ezzel :) De ehhez kell az, hogy valóban szeresd azt a gyereket, mert egyébként tényleg nyűgnek érezheted, látok erre is példát.

Plusz a normális ex azért szükséges, valamint az ő párjának a hozzáállása.

Én is 22 vagyok. Egyelőre szerintem nem gondolkodnék abban, hogy belemenjek-e így egy kapcsolatba. Kellően rémisztő lenne számomra a gyerek ahhoz, hogy amint megtudom lemondjak a srácról. Nem vagyok gyerekellenes, sőt. A jelenlegi párom unokatesójával szinte hetente találkozunk, az ő kisfia most másfél éves. Még újszülött volt, amikor összejöttünk a párommal. Jó úgy, hogy együtt vagyunk pár órát, szeretjük, babusgatjuk, játszunk, imádjuk, de csúnyán szólva igen, utána "letesszük" és visszatérünk a saját világunkba. Mondhatni mi csak a gyerekkel járó boldogságot szívjuk el ilyenkor, a nyűg marad a gyerek szüleire.

Nekem nincs szükségem arra, hogy valamilyen szinten anyaként viselkedjek más gyereke felett.

Ezenfelül azzal is egyetértek, amit itt valaki írt. Ha közös gyerekünk lesz, akkor annak már elveszik a varázsa, hiszen a párom már egyszer átélte azt, amit én először fogok. Nem izgul annyira velem, nem sápad, hogy úristen mik történnek itt. Nem bénázik majd, amikor először kézbeveszi a picit, vagy nem közösen érezzük magunkat hülyének, amikor nem sikerül bepelenkázni elsőre... :) Szerintem ezek az élmények hatalmas élmények és mivel én tök béna vagyok még egy babához, ezért fura érzés lenne, ha a párom férfi létére jobban vágná a témát, mint én anyaként.

Nem tudom korábban írta-e valaki amit én fogok, de lássuk.

Szóval nekem alapvetően nem az a bajom, hogy van gyereke a barátodnak, vagy jövendőbelidnek, hanem az, hogy úgy tűnik kicsit felelőtlen...és kérdés, hogy ezt levetkőzte-e, feltudott-e nőni, kötelességtudó-e stb. stb.

Arra gondolok, hogy 21 éves volt, mikor megszületett a baba, 20 amikor "gyártották" (és ezért a szóért bocsánatot kérek). 23 évesen meg már nincs azzal a nővel.

Szóval engem ez a része jobban zavarna, minthogyha tegyük fel, lenne 35 éves és lenne egy 6 éves gyereke...

22-L