Szerelem vagy félelem? Milyen olyan rossz tulajdonsága van a párodnak, amiről tudsz ennek ellenére szereted?
Komoly rossz tulajdonságokra gondolok. Arra ami téged zavar.
Amennyiben ez a rossz tulajdonság meghatározó, az, hogy még vele vagy inkább a szeretetből fakad (mert tudod, hogy a rossz tulajdonság ellenér ő az igazi), vagy vele vagy, mert félsz egyedül, csak rosszabbat találnál, összeköt a közös gyerek, ingatlan, stb.
Tehát a félelem vagy a szeretet tart össze, ha már mindent tudsz valakiről?
Igen, nekem is megvannak a hibáim. Én például magamra ismertem a 11-es válaszoló leírásában. Én is hirtelen tudok dönteni és ezzel az őrületbe kergetem a megfontolt párom.
Bár rengeteget csiszolódtunk egymáshoz ebben is. Én figyelembe veszem, hogy ő utálja a hirtelen ötleteimet, ő pedig igyekszik nem leharapni a fejem, ha mégis eszembe jut valami:)
Trehány ,és néha nagyon önző,és nehezen vagy egyáltalán nem tud megbocsátani embereknek.
Sokat változott miattam,értem a kapcsolatunkért,ez nagyon jó tulajdonsága ,hogy meg lehet vele beszélni mindent és igyekszik a tőle telhetőt megtenni. Bármit megtenne értem a kapcsolatunkért,hűséges ,nem iszik nem dohányzik,ha megkérem valamire szó nélkül megteszi.De sajnos sokszor magától nem jut eszébe.
Ennek ellenére imádom,5 éve :)34N
Exem volt olyan "döglött hal" típus, amit már írt valaki. Folyton punnyadt, ébredés után 2 órával képes volt újra bealudni. Mi ugyan mentünk ide-oda, de kész kínszenvedés volt elindulni bármerre is vele. Nem egy családlátogatásnál égett a pofám, hogy a drágalátos exem miatt már újra kellett 2x is melegíteni a levest szerintem. Emiatt amúgy a saját anyja is sokszor ki volt akadva.
Jelenleg már vőlegényem van. Neki talán a flegmaság a legrosszabb tulajdonsága, de az a fura, hogy pont ez szeretem benne legjobban. Mindig is vonzódtam a szarkasztikus humorú pasikhoz:) Néha persze elveti a sulykot, amikor olyan megsemmisítően bunkó tud leni, hogy sírni támad kedvem, pedig nem vagyok egy picsogós nő. De olyankor szerencsére mindig kapcsol és bocsánatot kér.
A párom, akiről írtam hogy sza...rágó, mostanában folyton meglep. Nagyon kiborított már azzal, hogy a nélkülöző szüleinek soha sem jutott eszébe magától anyagilag segíteni az elmúlt 5 év alatt, mindig én vetettem fel, mi lenne ha eldugnánk a fiókba nekik pár ezer Ft-ot (mert amúgy úgysem fogadták volna el). Persze nemet sosem mondott, de hiányoltam, hogy ő ezt sose kezdeményezte. Múltkor is én dugtam el anyukájának 5e Ft-ot. Párom nemrég nélkülem ment le hozzájuk és telefonon elújságolta, hogy hozzátett még 5-öt és azt is eldugta nekik.
Ma meg...teljesen leesett az állam azon amit művelt. Este kaptam egy segélykérést Facebook-on. Egy kutya 2 napig hevert az árokban a napokban (elgázolták), mire egy néni összeszedte és értesítette az állatvédőket. Ha nem műtik meg azonnal, Danus meghal, így gyűjtést szerveztek, mert a támogató menhely nem tudja fedezni a műtét költségeit. Tudtam, hogy ma nem lesz időm elmenni a bankba, viszont iszonyú sürgős, úgyhogy páromnak kiírtam reggel, utaljon már elektronikus bankból 2.000 Ft-ot (odatettem a cetlire a pénzt)erre és erre a számlaszámra. Fel voltam készülve, hogy majd jól megmossa a fejemet (hát még ha tudná, hogy 2 napja 2 másik kutyának is utaltam pénzt...), de csak neki van elektronikus bank hozzáférése és az a leggyorsabb. Felhívott, hogy mi ez, utalja át? Csak annyit tudtam mondani, hogy egy elgázolt kutya műtétjére kell, különben meghal. És csodálkozásomra nem kaptam semmilyen szarkasztikus megjegyzést, se fejmosást, hanem zokszó nélkül átutalta. Este találtam meg most nemrég a cetlit. Azt írta rá: Igen! Átutaltam 3.000 Ft-ot.
Megfejtettem mi történt: felment Face-re ellenőrizni, hogy nem valami átvágós körüzenettel akarnak-e megfejni. És ott meglátta Danust - és elolvasta a történetét és megtörtént a csoda, ami 5 év alatt még soha: a párom adakozott!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!