Milyen okokból szakítottatok a párotokkal? Hogyan?

nos az előző barátomat a következők miatt raktam ki:

egy idő után elvárta volna azt, hogy csak vele beszéljek, ha mással is bezsélgettem, akkor hosszú ideig azt hallgattam. a legjobb barátnőmre (akit nem mellesleg ő is ismert) féltékeny volt. nem értette meg azt, hogy nekem nem csak az ő társaságára van szükségem, hogy kellenek barátok is. ha valami nem úgy volt, ahogy azt ő elgondolta, akkor "hiszti" volt. az összes, igen csak csekély, szabadidőmet betáblázta, hogy mikor találkozunk, hol mennyit. minden szabadidőmet CSAK vele tölthettem. azt nem vette figyelembe, hogy ő elment a haverjaival ide oda, de én nem mehettem, nem is nagyon tudtam időhiány miatt a barátnőmmel sehova, mert ugye azt a keveset is vele kellett eltöltenem. nem volt neki mindegy, hogy milyen ruha van rajtam, milyen a sminkem, nem vagyok az a hivalkodó lány, akinek mindene kilóg a ruháiból, sminkem is a legminimálisabb szemceruza+spirál...

azt vettem észre, hogy nem azt az ember szereti aki vagyok, hanem azt szeretné, amilyenné formálni akart.

ezeket a dolgokat szemtől szemben egy délután közöltem vele, mikor már eljött az a pont, hogy ha rá gondoltam rosszul lettem, feszengtem.

azóta hála az égnek találtam olyan párt magam mellé, ki a hülyeségeimmel együtt, úgy ahogy vagyok elfogad :)

ma 16:31

S azóta el tudta dönteni mit akar? Vagy hogy alakult az életetek?

5 évet voltunk együtt, 4 évig együtt is éltünk. A szerelem hamar elmúlt, de azért elvoltunk. Az utolsó fél év viszont rémes volt: egyszerűen idegesített a jelenléte. Elég volt annyi, hogy belépjen a szobába, már az egekben volt a vérnyomásom. Hogy megint valami hülyeséget fog mondani, megint hiába kérem meg, a porszívót nem képes megfogni, de azon minden alkalommal hisztériázik, ha véletlen nincs kidobva a vécépapírguriga. Lényegtelen, hogy éppen mondjuk munkába rohantam és késésben voltam, fel se tűnt, hogy ott maradt, ez tragédia.

(huhh, még így fél év után is hihetetlenül idegesít, ha rágondolok)

Na egyszer felszívtam magam, odamentem a munkahelye elé, és mondtam, hogy én többet nem megyek haza. Elmentem barátokhoz lakni, másnap amíg dolgozott, összepakoltam a cuccaim, a kulcsot meg a szomszéd néninél hagytam.

Nekem a 11-eséhez hasonló barátom volt. Egész kapcsolat alatt ott akartam hagyni, de zsarolt, hogy ezt meg azt csinál magával, ha megteszem. Egy kis ízelítőt adott is belőle néha. Pedig értelmileg nagyon jó képességű volt, senki se nézné ki belőle. Mikor végre otthagytam,megint elkezdett fenyegetőzni, de engem már nem érdekelt, az ő élete, azt kezd vele, amit akar... 3-4 hónapig is keresett és hívogatott utána, de mindig világosan közöltem vele, hogy nem.

Mára már hálistennek nem keres. Én még akkor 15 éves voltam, nagy korkülönbség nem volt köztünk. De így első tapasztalatnak talán trauma volt nekem. De azt hiszem, ez egy lecke volt az élettől, hogy megtanuljam értékelni és megbecsülni a következőt. :)