Van gyermekkori traumátok?

Van, több is.

Talán 4 éves lehettem, amikor kiszáradással kórházba kerültem. Ott infúzióra kötöttek, de nem látszott eléggé a vénám és rossz helyre szúrták a tűt. Órákkal később vették csak észre, mikorra a karom már teljesen bedagadt. Azóta a legkisebb tűszúrást sem bírom elviselni, már a gondolattól is rosszul vagyok. Ehhez jött még az, hogy 7.-ben a suliban mennünk kellett kötelező oltásra, én meg nagyon húzódzkodtam, erre a doktornő leordította a fejemet, hogy ne hisztizzek már, mégis hogyan akarok én így szülni?? Ezt így, az összes lány előtt... Majd 14 évesen megint kiszáradás miatt vittek be, és hihetetlen, de megint félreszúrták a tűt, de én olyan gyenge voltam, hogy észre se vettem. És ami elég kísérteties, hogy egy évvel később napra pontosan ugyanakkor szintén kiszáradásos tüneteket produkáltam. Szerencsére akkor hamar elmúlt, nem kellett bemennem. Szerintem a tudatalattim egyszerűen "meggyógyított", mert harmadszorra már nem bírtam volna elviselni a dolgot... De azért azóta kicsit tartok attól a naptól...

A másik, ami összetettebb, és az egész személyiségemre kihat, hogy én voltam tipikusan az a gyerek, akit ki kell közösíteni. Volt összesen 2 barátnőm, meg egy fiú barátom, de az egyik barátnőm elment 6 osztályosba, és kb. ugyanakkor a fiúval halálosan összevesztünk. Na azok után szörnyen egyedül éreztem magam, mert a srác mindenkit ellenem hangolt az egész évfolyamon (kivéve barátnőm)... Habár a ballagásunk környékén, kimondatlanul kibékültünk, már éreztük, hogy nincs harag, de ez sajnos nem segített azon, hogy az utolsó 2 évemet nagyon megkeserítette általánosban. Mostmár második éve gimibe járok, de még mindig nem tudok megnyílni az osztálytársaimnak, mert elég nehezen tudom elhinni, hogy engem is lehet szeretni és nem csak kihasználni.