Lányok! Hogy viseltétek az elköltözést a szülői házból? Nyáron költözünk össze párommal és elég furi lesz biztos, hogy új környezetben élek majd.

szerintem ez nagyon nagyon boldogság és öröm lehet az összeköltözés, azért pár kilométer nem a világ vége, bármikor láthatod a szüleidet és elmentek hozzájuk ha hiányoznak...

mennyi idősek vagytok? mert fiatalabban még biztos nagy a kötődés a szüleid iránt is:)

24 évesen költöztem el a szülői háztól, ugyanannak a városnak egy másik szegletébe, ennek lassan egy éve.

Eleinte sok-sok mindentől tartottam: nem tudtam főzni (tényleg és konkrétan), féltem magától a háztartás vezetésétől (nem külön-külön: takarítás, bevásárlás, rezsi... hanem úgy egyben, a felelősségtől). Érdekes, de úgy voltam: szüleimmel és öcsémmel találkozhatom "itthon" és "otthon" is, viszont a kutyusunkat jobban sajnáltam :) mert tudtam, ő nem tud "csak úgy meglátogatni" :)

Végül azt mondhatom, mindenbe ügyesen belejöttem: főzés, önellátás, háztartás, sőt, még a kert gondozása is -> ugyanis az elmúlt nyáron-szezonban a kertet is műveltem veteménnyel, virágokkal, fákkal együtt.

A karácsony még új élmény volt így egyedül - anno féltem is tőle, sokat gondoltam rá 2011-ben, hogy "ez az utolsó a családom körében". Persze ez így nem igaz, mert ugyanúgy együtt töltöttük a Szentestét, de már volt saját fácskám, dekorációm, igazi meglepi-ajándékaim stb.

Sztem, ennyi :) ez is elég, sok is! Végkövetkeztetés: ez már nagyon kellett, elvégre 20 éves korom óta dolgozom, ideje volt a saját lábamra állni, sikerült, és ezért sokat köszönhetek a szüleimnek hogy eddig velük lehettem, és büszke lehetek magamra is egyaránt, hogy megvalósulhatott. Így egészséges, külön tőlük, jobb is a kapcsolatunk - már csak martuk volna egymást otthon.