Lányok! Hogy viseltétek az elköltözést a szülői házból? Nyáron költözünk össze párommal és elég furi lesz biztos, hogy új környezetben élek majd.

Nekem az volt a legfurább, hogy egyáltalán nem volt fura. Szeptemberben költöztem össze a párommal, de azóta is minden hétvégén hazalátogatok. Anyunak nagyon nehéz megszoknia, de igazából több mint 4 éve vagyunk együtt a párommal és vannak terveink a jövőre nézve. Ez szükségszerű lépés volt ennek megvalósításában.

Az igazat megvallva sokkal nagyobb volt az öröm, a közös jövő miatt, mint a bánat, hogy már nem egy fedél alatt lakom a szüleimmel.

Nagyon szerettem, őszintén mondom, hogy bár azt hittem, addig milyen önálló voltam, és nem lesz semmi változás, nem így volt. Bizony furcsa volt, hogy hazaértem a munkából, és nem volt kaja, vagy ha otthagytam egy tányért este, az reggelre varázslatos módon nem mosta el magát, és nem mászott be a szekrénybe, hanem türelmesen megvárt, ott, ahol hagytam. Kb. egy hónap volt a teljes átállás.

Ami még nehézséget okozott, az a bevásárlás tervezése, régen otthon anya mindennel ügyesen bűvészkedett, mindig tele volt a hűtő, meg a kamra, én bizony sokszor kaptam (magamtól) pofont, hogy basszus, mit főzzek? És holnap? És holnapután??? Meg, hogy hirtelen nemhogy magamról, hanem egy másik emberről (akkor még csak barátom, ma férjem) kellett gondoskodnom. De fiatalok voltunk, együtt nevettünk a bénázásaimon is, meg élveztük, hogy magunk vagyunk, egymásé vagyunk, együtt vagyunk. :)

A mai napig emlékszem az első karácsonyra, meg az első menüre, a kaja nem is sikerült valami fényesen, de olyan boldogok voltunk, mint két kis tini. :)

nem tudom, nekem nem okozott olyan nagy megrázkódtatást. nem is vártam különösebben, nem is tettem érte semmit, csupán szembe találtam magam a kész helyzettel.

anyám elköltözött a pasijához, én pedig megkezdhettem az önálló életemet. anyagilag nem igazán, mert még egyetemre jártam, és nem volt akkora fizum mellette, h mindent én álljak, de apróbb dolgokra jutott.

nos, lassan alakultak ki a saját szokások, de már előtte sem esett le a gyűrű az ujjamról, ha takarítani, mosogatni kellett. előtte is sokat voltam egyedül, a háztartást megtanultam vezetni.

annyiban volt jobb, h anyám nem szólt bele hogyan csinálok bizonyos dolgokat, nem szörnyülködött, ha túl későn, illetve inkább korán értem haza egy buliból :)

aztán később, mikor összehozott minket a sors a párommal, odaköltözött hozzám, de mivel a halál kukiján volt az a szennyes lakás, és már én is elvágyódtam prolifalváról, így eladtuk és vettünk egy normális, kultúr környéken lévőt.

mivel már nagyon vártam, h 20 év után végre egy belvároshoz közeli kerületben éljek, így teljesült az álmom, nem volt szokatlan az új környezet sem, és a régi egyáltalán nem hiányzik.

anyummal hetente tudok összefutni, de ingyen hívjuk egymást, szóval néha esténként az éteren keresztül megy a pletyiparty :)