Azt hiszem nagy bakit csináltam? Nem elég, hogy anyumat is megsértettem, és haragszik rám, hanem ég apum is üvöltözik. Hogy tegyem jóvá?
Nem akartam, hogy ez legyen.
Mielőtt még felújították a házat, egy szobában laktam a testvéremmel, és folyton hol ő, hol anyum aludt velem. (anyu és apu nem tudom miért mindig is külön aludtak)
Engem ez kicsit zavart is mindig, mert soha nem volt egy kis magánszférám ahova elhúzódtam volna, vagy esetleg elhívhattam volna a barátnőket beszélgetni.
Most, hogy felújították a házat nekem is lett külön szobám, de anyu velem alszik, mert a testvérem egyedül szeretne lenni a szobájában és mindig "harcol" a magánszférájáért.
Ma fájt egy kicsit a fejem, meg hisztis is voltam és mondtam anyunak (de egyáltalán nem bunkó stílusban, meg minden), hogy néha én is szeretnék egy kicsit egyedül lenni, ha már van külön szobám.
Erre anyu megharagudott és kiment apuhoz aludni mondván, hogy az is bíztos, hogy soha többet be nem teszi a lábát se hozzám, se a testvéremhez, mert pofátlanok vagyunk. (de én nem akartam megsérteni).
Erre fel, mikor kiment apuhoz, ő elkezdett ordítozni, hogy mind a ketten (testvérem és én) is milyen m@jmok vagyunk, és hogy mindjárt agyonüt meg minden, és hogy az ő házában olyan nincs, hogy anyu nem alhatik itt nálam.
Erre anyum lement mamához aludni.
Én annyira sajnálom az egészet, nem akartam, hogy ez legyen, azt főképp nem ekartam, hogy anyu mesértődjék rám.
Most meg itt űlök és bőgök, mint egy hülye, mert az én hibámból anyu bíztos megsértődött, és megharagudott rám, holott nem szerettem volna megbántani.
Mit tegyek?
23/L
Nem tudnál valahogy koliba menni? Az sokat segítene neked, kicsit önállóságra nevelne, és később már nem ejtene ennyire kétségbe egy ilyen szituáció. Ne haragudj, hogy ezt mondom, nem a bántó szándék vezérel, de én szintén 23 éves vagyok, és az írásodat olvasva inkább tűntél 13 évesnek, mint 23-nak.
Egyáltalán nem baj, hogy egyedül szeretnél lenni, ez ilyenkor már természetes. Nincs okod ennyire idegeskedni, pár nap és úgyis lenyugszanak a kedélyek.
Most gondolj bele, 23 éves vagy, akár már gyereked is lehetne. Meddig akarsz még ennyire alárendelt szerepben maradni?
Tudom, hogy nehéz a sarkadra állni, mikor tini voltam, majd első éves egyetemista, én is hasonló szituációkat szenvedtem el, de már szerencsére tudom kezelni az ilyen helyzeteket, ebben sokat segített az is, hogy különélek a szüleimtől.
A legjobb tanács, amit most adhatok, hogy próbáld figyelmen kívül hagyni. Ha leszidnak, hallgasd végig, de ne vedd a szívedre. Előbb-utóbb úgyis abbahagyják, szerintem még el is felejtik (bár nem ismerem a szüleidet). Én ezt a technikát használtam, így ha a szüleim megsértődnek valamin, várok pár napot, és újra beszélek velük. Addigra már semmi problémájuk nincs.
Fel a fejjel, kitartás, nehogy bajod legyen az idegeskedéstől!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a hozzászólását.
Nagyot segítettetek, hogy kicsit lenyugodjak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!