Édesapám haragszik a barátomra, nem akar vele jóba lenni. Mit tehetnék?
Ő mindig úgy gondolkodott, hogy magyar-magyarral, az én esetemben is így gondolja. 5 éve pár barátommal kimentünk Olaszországba és megismerkedtem egy iszonyat helyes pasival, tartottuk a kapcsolatot, minden nap beszéltünk. Nagyon jóba lettünk, de sajnos nem tudtunk találkozni és folyton úgy érzetem, hogy valami hiányzik. 2 éve a szüleimmel mentünk oda, ott voltunk 1 hónapig nagyon nehéz volt visszajönni. Tavaly úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk és mivel a nagymamája magyar és itt él, ezért hozzá költözött. Komolyabb lett a kapcsolatunk, a szüleimnek is bemutattam már, anyukám örül neki de apum egyáltalán nem, hozzám sem szólt. Azt beszéltük, hogy kiköltözünk Olaszországba, mert itt lehetetlen megélni, ezt elmondtuk a szüleimnek. Biztos voltam benne, hogy rosszul fog nekik esni de hát nem tudok mit tenni, örökké nem maradhatok itt. Anyum hajlandó volt erről beszélni és megérti de apám már megint nem beszél velünk és valamelyik nap azt mondta, hogy még egyszer be ne tegye az a korcs gyerek a lábát a házába. Pedig rendes ember a barátom, nagyon kedves, segítőkész és türelmes. De már kezd türelmetlen lenni mert apám folyton szidja. És azt mondta, hogy ha most elköltözök 'ezzel' akkor rá ne számítsak. Anya azt mondta, hogy majd megnyugszik csak mostanában elég sok rossz, váratlan dolog történt vele. Nem akarok úgy elmenni, hogy közben apám haragszik rám mert nagyon szeretem és eddig jó kapcsolatunk volt. Mit tegyek? Szomorú vagyok.
24/L
PÁR barátommal :)
Fiúk, lányok
Ez a leveles dolog nem is rossz ötlet, köszi :)
Egyébként nem, nem eszik macskát :D
Persze igazatok van.
Ilyenkor sokan ajánlják azt, ne foglalkozz vele, a gyereknek ez a dolga, kirepül stb.
Ebben én is egyet értek.
Viszont egyet sokszor figyelmen kívül hagynak - ha jó a szülői viszony -, hogy abba belegondoltál, hogy milyen messze lesztek egymástól? Nem lehet ám minden hétvégén átugrani meglátogatni, segíteni amikor kell stb.
Nem feltétlenül a barátoddal lehet baja apukádnak.
Habár fene tudja. Esetleg úgy gondolja, magyar mentalitású a magyar mentalitásúval.
De hát azt mondod, a barátod nagyija magyar...
Lehet, ő úgy képzelte, hogy közelebb lesztek, és "egyben" marad a család.
Sajnálom az Apukádat biztos téged félt.De a te életed neked kell dönteni.Anno én is elmentem magyarországrol,
pedig nekem magyar férjem volt csak már egy ideje külföldön élt.A szüleim mégsem nézték tul jo szemel.Emlékszem mikkor ki jöttem a férjemhez és anyut felhivtam,hogy megérkeztem rendesen, csak anyit mondot akkor csak legyek boldog és lerakta a telefont.Aztán meg nyugodtak,késöbb.Meg az anyukám el is szokot hozánk jönni sokszor több hétre is.Az apukám sajnos az esküvönk után hamarosan meghalt ,mert már nagyon beteg volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!