Mit csinálnátok, ha anyukátok nem dolgozna, csak a gyerektartásból/nagyszülők nyugdíjából élne? Hogyan vegyem rá, hogy elmenjen dolgozni?
A szüleim 4 éve elváltak. Anyukám előtte sem dolgozott, most sem akar. Apa fizet utána pénzt (150e - ebben állapodtak meg), nagyszülőknél élünk. Anyukám kapott korábban egy kis pénzt, de már azt hiszem semmit. Belőlünk él. Megszokta, hogy megvan mindene, most nyavalyog folyton, de közben nem adja lentebb a megszokottakat. Így alig marad pénz. Tudom, hogy elvileg nem is nekem jár a gyerektartás, azt nem szokták odaadni a gyereknek, de nálunk azért fizet apukám több pénzt, hogy nekem mindenem meglegyen. Nem anyukámnak. Sajnos apukámmal sincs túl közeli kapcsolatom, mert ő meg úgy gondolja, hogy fizet, havonta találkozunk, bőven elég. Van neki is egy sajátos stílusa, ezért félek jelezni felé a problémámat. Mert arra gondoltam, hogy szólok neki, hogy kevesebbet adjon egy ideig anya hátha elmegy dolgozni (lenne rá lehetősége januártól is, de ő nem akar 80ezerért dolgozni) De félek hogy apukám felhúzná magát, és utána sem fizetne többet.
Arra is gondoltam, hogy hozzá költözök, megkérem, de nem tudom hogyan fogadná. 16 éves vagyok, mindent el tudok intézni, nagyim megtanított főzni is. Ő egyedül él egy lakásban, lenne ott helyem. Zavarnám vajon? (bár nem tudom mennyire lenne jó ötlet itt hagyni anyukámat a nagyszüleim nyakára, ha még így sem dolgozna)
Miért ne dönthetnék?? Nem tudom, hogy apukám mit szólna hozzá, de talán csak nem mondaná azt, hogy nem. Ha ő is akarná, én is. Akkor miért ne? Van ismerősöm aki az apjával él.
De mint írtam, ezt igazából én sem akarom, csak egy végső megoldás.
Azért látszik hogy a legtöbb emberben még benne van a gyerekkori logika - azt a fagyit kéri, amelyiknek utoljára mondták az ízét :)
Ha anyuka tette volna fel a kérdést hogy jajj utál a gyerekem mert nem jó neki hogy a gyerektartást költöm hülyeségekre míg a mama tart el, akkor őt kövezték volna meg.
Most a kérdezőn a sor ugye :D
Ahogy írtam, biztos hogy zavarnád apukádat. Ráadásul nem is hinném hogy szívesen látna, mert nem nagyon veszi a fáradtságot.
Viszont én még mindig azt az egy racionális lehetőséget látom, hogy kezdj el pénzt kérni tőle.
Nem tízezreket, ne azért hogy legyen mit költened, hanem hogy feltűnjön neki hogy miért nem futja 150k-ból egy nyamvadt pólóra.
Csak tán nem hülye hogy a volt feleségét tartja el a gyerek helyett?
Egyébként valóban sok ilyen ember van, édesanyám a lassan középkorú rabszolgának tartott testvéreim fizetéséből, a két kisebb utáni árvajáradékból és az özvegyi nyugdíjból éldegél, eszében nincsen dolgozni.
Elköltöztem, kitagadott. Ennyi. :D
Érdekes emberek járnak erre :) Mindenki elkezd támadni egy gyereket, azzal 1-2 embernek van gondja, hogy adva van egy felnőtt nő aki a szülei nyakán élősködik, luxuskiadásaira a volt férje pénzét használja....
Én is ki lennék akadva a kérdező helyében, nem önzőségből, hanem hogy anyámnak ilyen a felfogása. Úgy veszem ki a válaszaiból, neki is ez a problémája.
Kérdező! Apukádat te ismered. Nincs jó tippem. Mindenesetre anyukádnak elkezdhetnéd beadagolni, hogy jobb lenne saját kereset után nézni, mert ha így folytatja, 2 év múlva otthagyod, viszed a pénzt, ebből egyedül szépen megélhetsz
Utolsó, ki beszélt itt luxusigényekről?
Nem lehetsz egy mai bárány, manapság minden iskolában minimum a számítógép teremben és a folyosón van internetezési lehetőség.
A wifiről ne is beszéljünk.
Nincsenek luxusigényeim.
Himlős vagyok. Eddig a halálomon voltam :) Ilyenkor jó hogy itt a nagyim, ápol, ezért is nem akarnék elköltözni. Nagyon szeretem őket. Míg apámmal laza a kapcsolatom.
18as. Köszi a védelmet :) de ilyet ne írj :) így is én vagyok a rossz. Hátha még csak lyukasórám lenne, és nem a következő órára ismételnék, hanem neteznék :)
Egyébként nem értem miért én ne költsek "luxuscikkekre" apám pénzéből, hanem az anyám. Na mindegy.
Azon már gondolkodtam, hogy egyetem megkezdése után elköltözök.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!