Fiúk, ti hogyan reagálnátok, ha finoman megmondanám, hogy elegem van anyátokból?

Nem akarok tiszteletlennek tűnni, de a helyzet alapjában ez. Barátom anyukájával él, a körülmények olyanok, hogy inkább náluk tudunk találkozni. (ő esténként még nyelvet tanul ha hazaér, nekem van inkább időm őt meglátogatni)

2-3 hónapig heti öt nap is mentem hozzájuk esténként (ott is aludtam), de most már annyira elegem van belőle, hogy nem is akarok annyit menni, hiába szeretem nagyon a barátomat.

Úgy érzem, megfulladok az édesanyjától. Mikor oda érek, általában vacsora időben, akkor anyukája mindig kiül hozzánk, (akkor is, ha nem is eszik), és csak mondja, mondja a magáét. Rengeteget tud beszélni, van, hogy 30 percen át egyfolytában, és alig hallgat el. Kettesben így alig van időnk a barátommal.

Mikor a szobában vagyunk már, akkor is időnként beszólogat ezért azért, meg mikor fürödni megyünk, akkor is. (beszólogatást úgy értem, hogy mit kell elintézni, hova menjen a barátom, ilyesmik). Reggel ugyanez van.

Már szinte úgy érzem, mintha inkább az anyjával élnék, minthogy ővele járjnék együtt.

Szerintetek nagyon megbántom, ha megmondom az igazat, hogy be vagyok az anyjától sokkallva?