Ilyen esetben mi a helyes állásfoglalás?
Ma kerültem egy olyan helyzetbe, ahol kissé elbizonytalanodtam, hogy mi a helyes ilyenkor.
Férjemmel és a 20 éves lányával beugrottunk egy áruházba hazafelé. A kasszánál a lány az orrunk alá dugott egy aránylag drága desszertet az alábbi kísérőszöveggel:
"Ez nagyon finom, kell nekem, vedd meg!"
Nem az ára volt a bajom, hanem a stílus, úgyhogy mondtam, hogy nem, nem fizetjük ki.
Neki saját keresete nincs, tanul, ami pénze van, az a szülőktől kapott zsebpénz. Nagy puffogva kifizette, majd még hozzátette, hogy bezzeg az apja nekem megveszi, ami nekem kell. Valóban ő fizetett, de a közös bankszámlánkhoz tartozó társkártyával - amin kettőnk keresete van.
Kifelé menet mondtam, hogy az volt a bajom, ahogy "kérte", ha megfelelő hangnemben teszi, szó nélkül megvesszük.
Erre dühösen nekem ugrott, hogy "nem tőled fogok engedélyt kérni, ha kell valami".
A nyelvembe haraptam, nem reagáltam. Amikor hazaértünk, a férjem feljött a cuccokat felhozni, akkor mondtam neki, hogy nem akartam tovább mélyíteni a vitát, de ő négyszemközt ezt beszélje meg a lányával, mert a közös vagyonunkba azért van beleszólásom.
Eddig soha semmilyen, a lány felé történő pénzáramlásba nem szóltam bele, kap pénzt bőven.
Most is a hozzáállása verte ki a biztosítékot, nem az összeg.
A férjem annyiból letolt, hogy most hülye helyzetbe hoztam, mert bár igazam volt, ezt neki kellett volna szóvá tennie, nem nekem - most hogy nézett ki, hogy a lánya ellenében velem értsen egyet?
Erre annyit mondtam, hogy nem a lánya lényével volt gondom, hanem egy konkrét megnyilvánulásával. Szerintem egy 20 éves lánynak már igenis megmondhatja a szülője, hogy "nézd, ebben a szituációban most éppen nincs igazad", ha ő is így gondolja.
Soha nem kerültem még ilyen helyzetben, így nem vagyok teljesen biztos benne, hogy igazam volt-e, jól kezeltem-e a helyzetet.
Nem tudom, igazad volt-e, de én is így viselkedtem volna, vagy még "durvábban". Párod gyereke, vagy sem, némi tiszteletet mutathatna feléd, mégiscsak te vagy a felnőtt, plusz a te pénzedből is él, ha jól értem.
De mindegy is, ilyen stílusban senkivel nem lehet beszélni, ezt már rég meg kellett volna tanulnia.
Pontosan nem is az a kérdőjel bennem, hogy igazam volt-e a vásárlás visszautasításában. Inkább az bizonytalanított el, hogy a férjem bár igazat adott nekem, letolt amiatt hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam őt.
Így beékelődött kettőnk közé és választania kellett úgymond köztünk és ezzel nagyon kényelmetlen helyzetbe került.
A lánnyal amúgy általánosságban nincs gondom, jelen helyzetben is a konkrét szituációban tanúsított viselkedését bíráltam, nem a személyét.
Azzal, hogy nem vártam meg, hogy ő rendezze a helyzetet, hanem átvettem a szót és gyakorlatilag én utasítottam rendre a lányát.
Őt olyan helyzetbe hoztam, hogy a lánya ellenében az én oldalamra kellett volna állnia.
A saját apámat is felhívtam, hogy szülői szemszögből kérjek tanácsot. Hasonlóan nyilatkozott, hogy bár igazam volt, nem volt szerencsés operatív szinten belefolynom - őt is zavarta volna, ha közöttem és egy másik, általa szeretett személy között kell az én rovásomra igazságot tennie.
Szerintem inkább utána, a férjemnek kellett volna elmondani a véleményemet - ha igazam van, ha nem - nem a helyszínen a lányát "nevelni", mert nem tisztem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!