Emiatt tényleg olyan rosszul kell éreznie magát?
Barátnőmnek állandóan bűntudata van, meg szenved, merthogy a nagymamája tudta nélkül (és elvileg akarata ellenére) költözött be a barátjával a nagymamaházába. Ami tényleg elég érdekesen hangzik, de szerintem egyáltalán nem kellene ezért rosszul éreznie magát, mert nem is olyan egyszerű.
Nagymamája miután özvegyen marad, elkezdett úgymond bekattanni, ismerem a nénit mindig elég fura volt, de utána folyton rettegett, nem mert tv-t nézni, mert rettegett, attól amit láthat benne, nem kapcsolt villanyt este, mert félt, de a sötétben is félt, nem szedte a gyógyszereit, nem fürdött stb. időnként be kellett fektetni a pszichiátria, de néhány alkalom után az orvos elmondta, hogy a nagymama elég erősen szimulál, mikor pl. rájött, hogy haza fogják engedni, akkor megint produkálta a furcsaságait, mert fél magában maradni ezért jó lenne elhelyezni valamilyen otthonban. A család vegye magához dolog nem volt megoldható, mert a fia már nem (az ő lánya barátnőm) de egyébként is barátnőm anyjával már halála előtt rég elváltak, szóval ki a fene venné magához a bekattant ex-anyóst?
Kerestek neki egy otthont, amibe először nem akart menni, aztán mégis beköltözött, majd a próbaidőszak lejárta után szinte követelte, hogy maradni akar. Azóta teljesen megváltozott. Kézműves dolgokat csinál, barátnői vannak, szabályosan kivirult és semmi baj nincs vele.
A háza eközben üresen maradt, és kis idő elteltével, barátnőm és a párja egyébként is szenvedett, hogy hogyan költözhetnének össze, mert az albérlet pénz kidobás, beleköltöztek.
Na és a néni ezt nem tudja, de mindig tudni akarja és különféle keresztkérdésekkel igyekszik meg tudni, mert már korábban kifejtette, mielőtt bement, hogy ő úgy is hazajön és senki ne merjen odaköltözni.
És azóta sem merik megmondani neki, már csak azért sem, mert nehogy a hír hallatán megint bekattanjon, mert bár, ha haza akarna jönni, nyilván eljönnének onnan, de akkor kezdődne elölről, hogy nem szedi a gyógyszert, retteg, rohama van, hogy közösségbe vigyék stb.
és ezért a barátnőm újabban ahányszor találkozunk ott tépelődik, hogy jaj ez milyen rossz érzés, jaj így úgy, meg olyan szarul hangzik, hogy a nagyanyja házában laknak, miközben ő meg az otthonban van.
Most ez annyira gáz szerintetek? Én nem értem. Elmondtam neki, hogy eleve a fél ház az övé az apja után, szóval azért nem csak egy idegen házába vetette be magát, ha nem laknának benne, akkor csak szépen lassan tönkremenne, vagy elhordanák a cigányok, azt meg a vak is látja, hogy a nagyanyja lehet nem is élne már, ha nem költözik be oda, egész életében nem volt ilyen mint most, mikor kiskoromban jártam hozzájuk emlékszem még csak az utcából sem volt jóban senkivel mert mindenki azt mondta, hogy milyen hülye vénasszony.
Ha a fél ház a mamáé, másik felén haszonélvezete van, akkor az engedélye nélkül NEM költözhet bele a barátnőd, mert jogosulatlanul használja a lakást.
Rendezze a dolgot a mamával, mert akár per is lehet belőle.
Pontosan ezt írtuk amit levezettél :)
A ház a barátnődé, a haszonélvezet a mamáé, bukta.
Ha a mama megneszeli a dolgot és netán rendőrt hív hogy beköltöztek a házába, a barátnőd csúnya úton repül.
És igenis érezze rosszul magát, mert egy fajankó.
Pont.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!