Szegény édesanyám egyre elviselhetetlenebb mióta tart a gyász. Lassan engem is tökretesz. Mit tegyek?
Apum kb. 4 hónapja halt meg. Ketten éltek egy nagy házban, bátyámmal mi 55, ill. (én) 170 km-re dolgozunk/élünk tőlük. Totál kikészült természetesen az egész család, apám viszonylag fiatal volt, de jó ideje beteg.
Természetes volt, hogy anyummal maradunk tesómmal. Eleinte felváltva vettünk ki heteket táppénzre, a temetést is mi dobtuk össze, anyum a közszférában dolgozik, nem keres valami fényesen.
Akkor még nagyon mondta, hogy nem akarja, hogy a mi életünk is tönkremenjen, csak maradjunk vele még. Természetes is volt. Viszont már akkor is kezdett kifordulni magából.
Előtte is megvolt a rossz szokása, hogy engem mindig kritizált, a jótanácsait is mindig tukmálóan, 10x (komolyan) mondta el, irányítani akarta a jövőm, és fenyegetett, hogy hozzá ne menjek sírni, ha nem úgy alakul az én választásom. Évekig nem is szívesen mentem haza, max. 2 havonta, mert hiába mondtam neki szépen, majd erőteljesebben, hogy hagyja abba a piszkálásom, csak folytatta. Kritizálta a megjelenésem (pedig semmi különös, sőt, elegánsan öltözködök), viselkedésem, mindent jobban akart tudni. Ezzel elvadított magától, és mint írtam, ritkán jártam haza évekig. Na meg messze is van, kb. 8 óra oda-vissza a vonatút, nem is túl kellemes, meg nem is olcsó.
Természetesen édesapám halála után maximálisan vele voltam. Még azt se vettem fel, mikor egyik nap ezt mondta, másik nap azt (maradjak-e még egy hetet vagy sem), pedig a munkámban elég kínos szitukat kreált. Viszont a fentebb említett kritizálás egyre komolyabb léptékeket ölt. Sőt, tudom, nagyon csúnya ilyet mondani az özvegy édesanyámra, de "hisztizik". Hogy jaj, mennyit kell takarítani. Hiába segítek, akkor meg a főzésről pattog. Pedig bevásárolok, főzök rá mindig, ha hazamegyek. Mindig talál valami panaszkodnivalót, meg persze még jobban kritizál, már mondani se merek semmit, akkor meg az a baj, hogy nem beszélgetünk.
Beszéltem vele erről már szépen. Többször. 1 napig ok, majd következő hétvégén, mikor megyek, ismét kezdi elölről.
A magánéletem elég tropa. Barátaim teljesen elhanyagoltam. Kikapcsolódni apám halála óta nem voltam. Páromra alig van időm. Neki is megterhelő (és drága) lenne mindig velem jönni, meg anyám ebben is kifogást talál, hisz akkor főzni kell rá, takarítani (amit úgyis megcsinálnék)....
Mindezek tetejébe bátyám is jár haza, persze ő közelebb is lakik de őt sose kritizálja, max faggatja, hogy mi történik épp vele. Nekik mindig is jobb volt a viszonyuk.
Felköltöztetném, ha lenne hely, de én is barátoknál lakom szívességből egy pici garzonban. Nagyobbat akartunk kivenni a párommal, de a tartalékom nagy részét felemészti az anyámról való gondoskodás (utazás, bevásárlás), és a szüleim tartozásának kifizetése.
Mit tegyek? Apum halála engem is megviselt. Megpróbáltam anyám mellett állni maximálisan, de már kikészít teljesen a kritizálással. Mégse csinálhatom azt hogy nem megyek haza, és egyedül hagyom! Ha meg hazamegyek, de nem beszélek vele, ugyanott tartunk. Anyagilag is lassan tropa vagyok a sok utazgatás/extra bevásárlás miatt.
24 vagyok csak, de kezdek teljesen kikészülni.
válasza:Ez nem rád tartozik. Anyuddal sose költözz össze, még szánalomból sem, úgy, hogy neked van párod, mert tönkremegy az életetek. Felköltözteted, jobb lesz? A nyakadra jár majd állandóan, mit oldasz meg vele?
Törődj a barátaiddal, azokkal, akik szeretnek, anyád meg majd észreveszi magát. Ha nem, és jó lesz neki egyedül, hát így járt. Ne vegyél olyan terhet magadra, ami nem a tiéd.
válasza: válasza:Elhiszem, hogy nagyon fájdalmas édesanyádnak ez az időszak, de talpra kell állnia, már csak értetek is. Amikor az én édesapám meghalt, 6 éves voltam, épp suli előtt.Az én anyukámnak se volt könnyű. A szomszédasszony 2 kisgyerekkel maradt egyedül, amikor meghalt a férje fiatalon. Ilyenkor még nehezebb.
Nem csak magára kellene gondolnia anyukádnak, hisz nektek is ugyanúgy fáj ez az egész. Rendben, hogy neki a párja volt, de nem szabadna, hogy emiatt tönkremenjen a gyerekei élete, mint munkahely, mint anyagi, mint pedig párkapcsolat terén.
Köszönöm a válaszokat!
2-es: rosszul fogalmazhattam, nem vagyok mindig nála. Havonta 1, néha 2 hétvégét töltök ott, néha bátyámmal együtt (páromra emellett azért nincs sok időm, mert a munkám megköveteli, hogy havonta 1 hétvégét dolgozzak).
Már a temetés után kérte, hogy hétvégente valamelyikünk legyen vele, mert fél a nagy házban egyedül.
Hétköznap egyedül van, de sokszor panaszkodik róla, célozgat. A nagy ház eladásáról nála szó sem lehet, mert, mint sokan, megszokta ezt az életszínvonalat. Na meg ők építették. Még tetézi a dolgokat, hogy van egy másik vályogház a telkünkön, ami a nagyszüleimé volt, ők rég meghaltak. Mégse adja el anyukám... pedig a pénzre igen szüksége volna.
Ott van 2 ház, ő egyedül, és két gyerek, akinek, nagyon csúnya szó megint, de: "szívja a vérét": nekem a kritizálással, bátyámnak az odaköltözéssel.
Olyan szomorú vagyok, teljesen kikészít a helyzet...
válasza:Nem kell odaköltözni, csak mert ő fél.
Gyászolja szépen meg a férjét és kezdjen új életet. Megismerkedhet új pasival is. Számtalan példa van erre. Nem kell berendezkednie arra, hogy most már halálig sajnálja és sajnáltatja magát, sem pedig arra, hogy tönkreteszi a gyerekei életét azzal, hogy maga mellé láncolja őket, puszta önzésből.
Ha nagyon beleborult a gyászba, akkor el kell kerülni. Önző ember, ha nem veszi észre, hogy nem csak ő gyászol, hanem a gyerekei is. Ő a férjét vesztette el, de ti az édesapátokat. A gyásznak még csak az elején-közepén van, úgyhogy ilyenkor az a legjobb, ha békén hagyod. ha egy év múlva is ezt csinálja, az már gáz.
Nem kell fizetned helyette semmit, a bátyádnak sem. Tessék szépen hagyni, hogy anyuka a saját lábaira álljon.
Ne legyél balek - vagy ne panaszkodj!
válasza: válasza:Meg kellene húznod az egészséges határokat. Természetes, hogy próbálod anyukádat támogatni, amikor megzuhant a vesztesége miatt, de anyukád életéért elsősorban neki kell felelősséget vállalnia (a sajátodért pedig neked). Nyilván kérhet segítséget, azért van a család, de nem veheted át tőle azt a gyászmunkát, amit neki kell elvégeznie.
A másik dolog, hogy egy ilyen tragédia sem mentség arra, hogy valaki a segítségére siető másikra a kelleténél jobban "ránehezedjen". Magyarul az, hogy az anyagi tartalékaid miatta lenullázódnak, a párkapcsolatod tönkremegy, a lelki egészséged megroggyan (TE is gyászolsz, és mellé viseld el a folyamatos kritikát és méltatlankodást), na az nagyon nincsen rendben. Valószínű neki ez a módszere, hogy a frusztrációt kiengedje, de neked árt vele, és ehhez nincsen joga.
Gondolj magadra is, ha vagytok olyan viszonyban, akkor beszélj erről a bátyáddal, és húzzátok meg a határokat. Lehet segíteni anyukádnak sokmindenben, akár pszichológushoz is el lehet küldeni (egy csomóan pl. videókonferencián keresztül foglalkoznak emberekkel), de ha te is rámész erre, azzal senkinek nem teszel szívességet.
Kedves Utolsó, köszönöm a válaszod, lehet nem láttad de ez a kérdés már több mint 8 éves. :)
Ezidő alatt számtalan változás történt, anyukm 1-2 hónapnyi megzuhanás után magára talált, majd a gyászév után párra is lelt. Rendeződött mindannyiunk élete, szerencsére, azóta ő is egy agyilg és testileg fitt, dolgos nagymama és az utóbbi években a mi viszonyunk is rengeteget javult (bár nekem volt azzal belső munkám, hogy elengedjem egyes elvárásaim felé, és azért még mindig tud kritizálbi, de már nem durva :)).
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!