Más is neveli, nevelte abban a szellemben a gyermekét, hogy a szülő semmilyen körülmények közt nem kér a gyerektől bocsánatot?

Bár felnőtt vagyok,de itthon élek a szüleimmel.Ma összekaptunk anyámmal,és nem neki volt igaza.Én meg kicsit kifogásolható stílusban védtem meg magam,amire ő megsértődött. Én kértem a stílusom miatt bocsánatot,de mondtam,hogy akkoris azt érzem,hogy nem volt jogos,amit mondott.Nem látta be,és ő nem kért azért bocsánatot,mert engem megbántott.

De ahogy visszaemlékezem,az egész gyerekkorom a testvéremmel így telt.Ha jogtalanul hordtak le minket valamiért,ha megvertek,holott nem nekik volt igazuk,ha ők bántottak meg minket egy-egy mondattal,soha nem kértek bocsánatot a tévedésükért.Mindig mi mentünk oda,miután már nem hüppögtünk a sírástól,és bújtunk az ölükbe,hogy szeretgessenek meg minket,és gyakran mi kértünk azért is bocsánatot,amit nem is mi követtünk el,csakhogy újra minden rendben legyen. Soha,egy esetre nem emlékszem,hogy anyánk vagy apánk bocsánatot kért volna,holott így visszagondolva is sok esetre emlékszem,mikor ők hibáztak.

Azért nem kértek soha bocsánatot,mert attól szerintük a szülő csak gyengének tűnik,elveszíti a tiszteletet és kevesebb,valamint sebezhetőbb lesz a gyerek szemében.

Van aki ebben a szellemben neveli ma a gyerekét? És mi a véleményetek erről?