Mivel vívhatnám ki anyum szeretetét?

Tudom, sok ilyen kérdést láttok, amiben arról panaszkodnak a tizenévesek, hogy utálja őket az anyjuk, de nálam tényleg ez a helyzet, a szemembe mondta. A történet: 16/L vagyok, szinte csak apu, bátyám és nagymamám nevelt fel, anyu csak a munkájával foglalkozik, mérhetetlenül karrierista, a munkahelyi stresszt is sokszor rajtunk tölti ki. Mindannyian észrevettük már rajta, de hiába beszélek vele, mintha fal lenne közöttünk, pedig próbálok nyitni felé, amikor csak tudok. Kb 1 éve rámszállt, hogy nem tanulok, itthon semmit sem csinálok, soha nem segítek neki, semmi hasznom, meg sem kellett volna születnem(itt leszögezem, nem voltam nemkívánt gyerek). Ha minden házimunkát megcsinálok, kitakarítok, főzök, rendberakom az udvart, akkor is mikor hazajön csak kritizál, és beleköt mindenbe amit csináltam.

A másik gond: én még el is viselem valahogy, mivel kolis vagyok, ha nem hívom fel, ő sem engem, de apunak nagy szüksége lenne a segítségére, mivel rákos beteg, de őt is csak idegesíti állandóan, pedig keményen dolgozik a betegsége ellenére is. Mikor a műtőasztalon feküdt, és bátyámmal végig vele voltunk, egy pillanatra nem engedtük el a kezét, anyu akkor is a munkájával foglalkozott, mikor felhívtam, egyzserűen azt mondta h. nem ér rá.

Nálam itt telt be a pohár, tesóm az ország másik végében él, őt is elidegenítette magától.

Nem akartam kisregényt írni, aki elolvassa annak köszönöm.