Mivel vívhatnám ki anyum szeretetét?
Tudom, sok ilyen kérdést láttok, amiben arról panaszkodnak a tizenévesek, hogy utálja őket az anyjuk, de nálam tényleg ez a helyzet, a szemembe mondta. A történet: 16/L vagyok, szinte csak apu, bátyám és nagymamám nevelt fel, anyu csak a munkájával foglalkozik, mérhetetlenül karrierista, a munkahelyi stresszt is sokszor rajtunk tölti ki. Mindannyian észrevettük már rajta, de hiába beszélek vele, mintha fal lenne közöttünk, pedig próbálok nyitni felé, amikor csak tudok. Kb 1 éve rámszállt, hogy nem tanulok, itthon semmit sem csinálok, soha nem segítek neki, semmi hasznom, meg sem kellett volna születnem(itt leszögezem, nem voltam nemkívánt gyerek). Ha minden házimunkát megcsinálok, kitakarítok, főzök, rendberakom az udvart, akkor is mikor hazajön csak kritizál, és beleköt mindenbe amit csináltam.
A másik gond: én még el is viselem valahogy, mivel kolis vagyok, ha nem hívom fel, ő sem engem, de apunak nagy szüksége lenne a segítségére, mivel rákos beteg, de őt is csak idegesíti állandóan, pedig keményen dolgozik a betegsége ellenére is. Mikor a műtőasztalon feküdt, és bátyámmal végig vele voltunk, egy pillanatra nem engedtük el a kezét, anyu akkor is a munkájával foglalkozott, mikor felhívtam, egyzserűen azt mondta h. nem ér rá.
Nálam itt telt be a pohár, tesóm az ország másik végében él, őt is elidegenítette magától.
Nem akartam kisregényt írni, aki elolvassa annak köszönöm.
Két lehetöség van: anyukád vagy az édesapád miatti gondok elöl menekül a munkába - mert egyszerüen nem tudja a helyzetet leviselni, illetve kezelni, vagy érzelmileg teljesen hideg ember.
Ha az elsö eset forog fenn, akkor idövel lehet, hogy javul a helyzet, de a második esetben nem várható semmi eredmény.
Ehhez hozzájön még, hogy az ilyen idös lánygyerekeknek lassan nem gyerek szerepet kellene betölteni (biológiailag), hanem mint nöt veszi észre az anya és konkurrenciának tekinti. (Ez nem jelent semmi olyat, hogy az édesapád felé valami nem megengedett kapcsolat van - hanem csak azt, hogy a felnövö lányt - biológiailag - el kell a csoportból távolitani.) Ez egy természetes folyamat, csak éppen nem könnyü a mai világban, ahol a 16 éves lánynak még több évet kell otthon töltenie, mire tényleg felnöttként meg tud élni - iskolai végzetséget szerez és munkát talál.
Kedves Kislány!
Nem látok esélyt arra, hogy karrierista és főleg érzléketlen édesanyád szeretét kivívd. Ő sajnos nem a családja világában él még akkor sem, ha otthon van. Fordulj teljes szíveddel édesapád felé, hiszen neki nagyon nagy szüksége van rátok. Az ő szeretete kárpótolhat.
Szerintem ne probáld őt rávenni hogy szeressen mert ez ugy látom lehetetlen de apukádat ne hagyd cserbe mert biztos nem könnyű neki!!Amit pedig anyukád mond azt nem kell meghallanod!!Nekem jó a kapcsolatom az anyukámmal de van amikor ő is csunyát mond!!Én kértem segítséget az egyik oldalon megadom az e-mail cimet és ide bármikor fordulhatsz mert a legjobb tanácsot kapod!!
segitek_@freemail.hu
Ugy látom inkább menekülni szeretne, lehet azért mert apukád rákos beteg és nem tudja feldolgozni, vagy lehet egyszerűen van valakije, és talán el is szeretne válni,
csak ugye nem akarja pofátlan módon most otthagyni faterod.
Szerintem inkább a második dolog a valószínűbb, nem hiába nem néz titeket semmibe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!