Ha egy kapcsolatban az egyik fél kezdettől fogva nem szerelmes, csak szeretetet érez, arról mi a véleményed?

Nézd, ha se kutyád, se macskád, se szüleid se rokonod, egyszál magad állsz a világban, akkor működhet, mert van egy személy akihez tartozol. viszont ha még fiatal vagy (50 év alattira gondolok) stabil lelkülettel, akkor nem szabad belemenni komolyan ilyenbe, mert úgyis felborul. A szerelemnek szerintem kb fél év alatt maximum ki kéne alakulnia. ha nem alakult ki, akkor már nem is fog. És egy idő után bizony teher lesz a másik fél jelenléte. Még szerelemmel is nehéz összecsiszolódni, de ott legalább van valami plusz, a vágy amiért érdemesnek tartod, hogy elfogadd a másikat és örülsz ha elfogad téged. De ha nem vágysz a közelségére, akkor nem leszel toleráns semmit se, mert nincs meg a cél hogy miért tedd. Ha csak azt várod hogy mikor megy már el, hogy egyedül lehess, vagy mikor tudsz már egyedül programot csinálni hogy ne lógjon rajtad... érted ugye. Erre évtizedeket alapozni merő marhaság.

Régen, mikor komoly fizikai erő kellett a megélhetéshez, ahhoz hogy ne halljon éhen valaki, vagy megvédeni amid van, akkor volt értelme ilyen kapcsolatnak a nő részéről, hiszen egymagában életképtelen lenne. Közösség kellet, és erre csak a házasság volt (vagy törzsközösség ugye) de manapság erről nem beszélhetünk. Tehát ami igazán összeköt az a szerelem és az összetartozás érzése. Ezért érdemes, hogy boldog legyél. Ha nem vagy boldog, akkor minek. nem hiszem hogy lakótársat keresel, mert ma már lehet más formában is együtt lakni mint csak házasság.

32/N