Mennyire bizol a parodba?

Én nő vagyok, ebből a szemszögből nézem a dolgot. Én sem lennék erre képes, így a páromtól sem várnám el. Ha a párommal ez történne, akkor később mellette álnék, de csak mint barát. Számíthatna rám, felhívhatna, segítenék neki, de nem tudnék életem végéig ápolóként élni. Önző vagyok, tudom, de ez van. Nekem szükségem lenne a közös élményekre, a szenvedélyre, egy olyan emberre, aki meg tud védeni, nem nekem kell őt ápolnom életünk végéig. Arra a kérdésre, hogy mennyire bízom a páromban: 100%-osan. De ha velem történne ilyen baleset, akkor én magam mondanám, hogy legyen vége a kapcsolatunknak. Ha vele történne, akkor neki is elmondanám, hogy nekem ez így nem fog menni. Bár most hogy ezt a kérdést elolvastam egy komolyabb pillanatunkban fel fogom hozni ezt a témát, hogy ő erről mit gondol. Eddig nem jutott eszembe megbeszélni ezt, de fontos, hisz bármikor történhet velünk ilyen.

Közhelynek hangozhat, de a bizalom ugyanolyan fontos egy kapcsolatban, mint az őszinteség, hűség, stb. ...Ha az nincs meg, halálra van ítélve a kapcsolat.

A mi hétköznapjaink meglehetősen siváran telnek, történetesen olyan az életünk mint egy állóvíz. De úgy sejtem, hogy ha én is megjárnám a poklok poklát, akkor a párom mindenét feláldozná értem.

Én egyet értek a 2. válaszolóval, miszerint jobban bízom benne, mint önmagamban :) és ez fordítva is így van!

Én inkább azt mondom, hogy én nem szeretnék így magamhoz láncolni senkit, mert részemről lenne önzőség ezt elvárni, hogy valaki életem végéig ápoljon. Én fájó szívvel, de úgy alakítanám a dolgokat, hogy a párom ilyen helyzetben inkább hagyjon el. Neki joga van a teljes élethez, amit én nem tudnék megadni neki. Inkább legyen boldog egy új, egészséges családban.

23:13: és a közös gyerek? ő is mint barát?

Ha lenne gyerek, természetesen jönne velem, hisz nekem kéne őt ellátnom, mivel az apja képtelen lenne rá. Akkor találkoznának, amikor csak akarnának, nem korlátoznám őket ebben. Ha a gyerekemmel történne ez, akkor valószínűleg jobb helyen lenne valamilyen rehabilitációs helyen, mint nálam. Én mindig úgy gondoltam, hogy egy beteg gyereknek jobb olyan helyen, ahol szakemberek foglalkoznak velük (pl. értelmi fogyatékos, down-kóros gyerekek). Sok szülőt látok küszködni otthon velük, elszegényednek, mert dolgozni nem járhatnak, mert 0-24 felügyeletet igényelnek, aztán sírnak, hogy szegény gyerek, meg szegény ők. Én ehhez sajnos túl pozitív vagyok, hogy így tönkre tegyem az életem. Meg a gyerekét is tönkre tenném szerintem azzal, hogy látná rajtam, hogy én miatta kerültem ebbe a helyzetbe.

Csak mentem, később bővebben válaszolok.