2 gyerek egy szobában. Szerintetek gáz?

Aki a rózsadombon nőtt fel valami fényűző villában, annak biztos gáz, de egyébként meg nem az. Magyarországon a legtöbben így nőnek fel, ez egy teljesen átlagos dolog.

Megvannak az előnyei és a hátrányai is, mint ahogy a külön szobának is.

általában nem, de függ kortól és nemtől is szerintem.

párom(21) és az öccse(17) egy szobában voltak, szülők meg a kislány(7) egy másikban. nemrég összeköltöztünk, és most át akarják tenni a kislányt a bátyja mellé. na ez viszont szerintem elég gáz. a srác szobáján még ajtó sincs, erre beteszik mellé a kislányt. plusz a kandalló miatt van luk a két szoba közös falán... egy kezemen meg tudom számolni, hányszor aludtam ott. szerintem ebben a szituban gáz, de ha pl. két lány, két fiú és közeli a koruk, akkor oké

10-es vagyok, azért mertem ilyen típusú megfogalmazásomat használni, mert a lakáshiányból írom a szakdolgozatomat, mégpedig abból a megközelítésből, hogy a 150 éves diskurzustörténet alapján milyen magatartások vagy attitűdök kapcsolódnak a "lakáshiány" nevezetű problémához, és ez alapján például egy olyan körvonalazódik, hogy nagyjából azt zavarja a lakása, vagyis nevezi a lakáskörülményét "lakáshiánynak", aki nem tud egy életviteli mintához kapcsolódni a lakásviszonyaival. A '80-as években egy akadémiai kutatás ezt úgy fogalmazza meg, hogy "lakáshiánynak azt nevezzük, amikor a társadalom jelentős részének lakásviszonyai olyanok, hogy pihenésre és rekreációra az otthonában nincs lehetősége" De a '30-as években például az számított lakáshiánynak, amikor kettőnél többen laktak egy szobában, vagy a szoba és a konyha egyben volt, illetve nem volt vécé fürdőszoba. A kérdező kérdése abból fakad, hogy a fejében él egy minta a megfelelő körülményekről, és azt nem tudja hozni az otthonában. Tapasztalatilag lehet tudni, hogy az emberek fejében nagyjából ugyanez a minta él, és hogy az emberke tömege ugyanúgy nem tudja hozzá maradéktalanul hozni a megfelelő körülményt. Ez általában nem is fogalmazódik meg explicite, hanem például megállnak egy gyereknél. Nekem az az érzésem, hogy akik itt most úgy állították be ezt a dolgot, mintha a kérdező kérdése egy hülye felvetés lenne, ők valójában már régen felnőttek, 30 körüliek vagy afölöttiek, és a generációs bunkóság dolgozik bennük álszentséggel fűszerezve, miszerint "ha nekünk megfelelt, akkor miért lenne baj", miközben ők egy olyan szocializmusban nőttek fel, ahol a lakáskérdés nem volt státuszszimbólum,persze ha nekik kéne dönteni a saját gyerekükről jelenleg, akkor tuti, hogy nem lenne automatikus a 2 gyerek egy szoba. Mellesleg ugyanennek a 30-40-es generációnak köszönhető az is, hogy a lakás státuszszimbólum és az ilyen típusú lenézést is tőlük lehet várni.

Ja és a további szájtépés elkerülésére mondom, hogy nem jó duma az, hogy "az általánosítás csúnya dolog", mert az általánosítás egyfajta tájékozódás a valószínűségek és a kockázatok mérlegelésére való. Valakiknek a jövőjével vagy életszakaszával kapcsolatos tervezésben meg az ilyennek van értelme, és nem a hülye személyes életutas ömlengéseknek. A kérdezőnek továbbra is csak azt tudom mondani, hogy nem ideális pszichés akármik szempontjából bizonyos nagykönyvek szerint, de nem dobja olyan messze a gyereket a többiektől, hogy ne tudjon tőle beilleszkedni. Viszont jár a csomaggal egy olyan kockázat, hogy a gyerek szégyen fog miatta érezni, ami akár egyszerűen abból is fakadhat, hogy a szülő szégyent érez a helyzet miatt. Tehát a szülő valahogy az is mérlegelje, hogy tudja-e ezt nem kínzó kényszernek tekinteni, vagy ha nem, akkor van-e jó terve mondjuk középtávon, ami által a megítélése szerint megfelelőbb helyzet jöhet létre. Nem érdemes magunkat mások válasza alapján megnyugtatni, mert egyrészt másoknak nem vagyunk nagyon fontosak, másrészt álszentség van, harmadrészt a mi családunk a mi felelősségünk, és negyedrészt az emberek alapvetően játszmáznak és versenyeznek, tehát neked nem azt a választ adják, mint amit maguknak adnának ugyanerre a kérdésre.