Amikor megismertétek a párotok család centrikus volt vagy később vált azzá?

ne is tessen. Nálunk ugyanez volt, első és 100.a munka, utána valahol a családja. Nem jött be...

Elváltunk.

Nem csak emiatt persze, de ez is benne volt. Ha behivták vasárnap képes volt a családi program közepéről elrohanni, mert Ő neki menni kell.

Most se vagyunk fontosak.

A nővérem élettársa hosszú évekig hallani sem akart arról, hogy egyszer majd legyen gyerekük.

Kijelentette hogy ő nem szereti a gyerekeket, meg csak a baj van velük, neki ugyan nem kell.

(Hozzátartozik hogy neki nagyon sanyarú gyerekkora volt, az anyja csak csicskának tartotta, neki kellett nevelni a kistestvéreit, ha ő pl nem adott nekik enni akkor éheztek, és hasonlók...)

Aztán megért a családalapításra, és megváltozott. Most 3 éves a fiuk, és ő a világ legboldogabb apàja :)

Mindenkinek el kell érnie egy bizonyos kort, mikor készen àll rà. Ès ez az az idő mindenkinél máskor jön el, de nem szabad erőltetni.

Igen, mióta ismerem, eléggé család- és gyerekcentrikus. Viszonylagos jó, kiegyensúlyozott családban nevelkedett, van testvére, a rokonokkal is jól és szívesen tartja a kapcsolatot stb. (rendkívül jól kommunikál, ennek köszönhetően szeretik és tisztelik a családban és könnyen beilleszkedik bárhová).

Meglepően jól bánik a gyerekekkel - volt, hogy én (lány) éreztem furcsán magam, mert pl. egy esküvőn én szólni sem tudtam egy kislányhoz, nem még "bánni vele", ő pedig játszi könnyedséggel eltraccsolt, mi több, táncolt, mókázott vele :) A kisbabákkal ugyanez a helyzet - én megfogni sem merném -, ő bátran közeledik hozzájuk, gügyög , csacsog, ilyesmi...

Mintha fordítva lennénk bekötve mi ketten - de nem is bánom :)