Mit csináljak? 19 évesen meg akartak ütni a szüleim, anyám lek*rvázott. Mi jöhet még?

Én nem tűrném el az biztos hogy anyám megüssön 18 vagyok.

A helyedbe én elköltöznék onnan amilyen gyorsan csak lehet.

A barátodhoz mondjuk nem tudnál menni? Vagy barátnőkhöz.

Keress munkát a fősuli mellett. Próbálj boldogulni.

Én még a szüleid felé se néznék amiért így csináltak veled.

Az ilyen szülők nem érdemelnek a gyereküktől semmi jót.

Gondolom most jön a szülő jót akar a gyerekének és félti meg etette meg balalaba. Nem attól lesz egy szülő szülő mert enni ad a gyereknek hanem attól mert tisztességesen és szeretetben felnevelte és nem kv..za le a saját gyerekét. Az ilyenek nem szülők! Hagyd ott őket. Nekik lesz rád hamarább szükségük ha öregek lesznek.

Szia!

-- FIGYELEM: ez nagyon hosszú lett, igazából sokáig gondolkoztam, hogy szánjak-e rá egy félórát, de végül úgy döntöttem megéri, hátha segítek a kérdezőn! --

Először is üdv a klubban!

Hasonló cipőben jártam mint te. Akár kezdhetném úgyis a bevezetést ahogy te: 22 éves fiú vagyok,mióta az eszemet tudom pedáns,mindenkinek megfelelő kisfiú voltam, egészen 19 éves koromig. Addig a szüleim konzervatív, maradi, életképtelen szabályai szerint éltem. Azt mellékesen jegyezném meg, hogy mindketten diplomás emberek. Szerintem egy egyszerű melósnak sokkal több fogalma van a gyereknevelésről mint ami nekik valaha is lesz.

Nálunk a verés mindennapos jelenség volt, azaz, ha valami nem tetszett nekik akkor jött a testi fenyítés. Egy idő után megtanultam, hogy jobb, ha úgy lesz ahogy ők akarják és akkor nem lesz gond. Kezdettől fogva magáznom KELLETT őket (a poén az, hogy pl.: az anyai ágú nagyszülők sosem várták el ez).

1995-ben kezdtem az általánost, de MÁR AKKOR ciki volt, a magázás. Nehezen is ment a beilleszkedés mert elég hamar kiközösítettek. A muterom sokszor felment az iskolába mert "xy" nem barátkozik velem, meg minden házi feladatot megcsináltak, hogy én legyek az osztály legjobbja, nem mehettem fodrászhoz, nehogy olyan hajat csináltassak ami nekik nem tetszik (anyám nyírt meg otthon), nem engedtek sehová, ne sportoljak, ne haverkodjak ezzel-azzal, ha megütnek hagyjam magam, kerüljem a bajt. Inkább vettek egy számítógépet és üljek előtte, mert úgy nem eshet bajom. Éreztem, hogy valami nem stimmel nálunk, de nem igazán tudtam még ilyen fiatalon, hogy mi. Telt az idő és elrepült 14 év. Középiskola. Egyértelmű, hogy ők töltöttek ki a jelentkezést a megkérdezésem nélkül, és közölték, hogy nekem itt és ott lesz jó. A közelbe "adtak be", nehogy kollégista legyek (mivel így könnyen felügyelet alatt tarthatnak). Középsuliban is egyből kiközösítettek mondván: stréber; igénytelen; mami kedvence vagyok. Míg más srácok azt beszélték milyen nőt du.gtak meg addig én azt sem tudtam mi a a csajozás (nálam ez kb. úgy nézett ki, hogy a muterom kinézett egy lányt aki bűn ronda; jó tanuló volt, és nekem vele kell járnom, persze mikor kifejtettem nemtetszésem akkor egyből felháborodva közölte, hogy nem fogok csak így össze-vissza kú.rog@tni, ide csak akkor hozok nőt, ha már a feleségem lesz, nem hozhatok szégyen a családra). A faterom 15 éves korom óta délutánonként mikor hazajöttem, egyből vitt be a munkahelyére, mivel én egy semmire kellő; napló h*lye gyerek voltam, és dolgozzak is már valamit, ha már eltartanak (sose adott volna egy kis pénzt, mondván a "fizetésem levonják a "napi ellátásból" :D), meg, hogy ők már 12 évesen a mezőn kapáltak. Abban az esetben, ha kölcsön szerettem volna kérni valamire, akkor egyből jött, hogy nem dolgozom semmit se, nem fizetnek semmit. 17 évesen nem engedtek sehová, még mindig, 21 órától tovább nem lehettem kint, nem ihattam alkoholos italt, mondván ők sem isznak akkor én se "nagyfiúskodjak". Igazából nem volt egy barátom se, mint ahogy nekik se. A család nem járt el sehová (nyaralni sem), nálunk egy nap körülbelül úgy nézett ki, hogy délután 3-4re hazajöttek, ettek és utána kibeszéltek a munkatársakat, hogy ma épp ki volt kö.csög (a szemükbe sose merték mondani). A fateromat a kollégái mindig kiröhögtél, és kihasználták és amikor hazajött, rajtam (néha húgomon) töltötte ki a dühét. Hozzám csak akkor szóltak, ha munka, vagy leb@szás volt. Persze itt már kezdtem lázadozni, de rögtön veszekedés, fenyítés és végül pofon lett a vége. A tipikus duma mindig az volt, hogy: "ők tartanak el, addig az van amit mondanak, ha nem tetszik költözzek el." Jó eredményekkel végeztem a suliban, majd sikeres érettségi vizsga után, a szokásos lépés következett: (nem viccelek) kitöltötték a jelentkezési lapot és aláíratták velem, hogy higgyem el, nekem itt lesz jó. H*lye fejjel, szó nélkül aláírtam, legalább addig is békén hagynak. Itt már sajnos nem lehetett elkerül a kollégiumot, de nem vettek fel, pedig 150 km-re laktam úgymond az egyetemtől - gondolták, ilyen szülői háttérrel nyugodtan mehetek albérletbe... - (nagyon jól látja az egyik válaszoló, ez nem úgy működik, hogy beadom a lapot és holnaptól kolis vagyok, szociális helyzeted alapján bírálják el a kérvényed és azt teszik előre aki rászorul).

Nem volt más megoldás, így 2 számomra ismeretlen fiúval (ugyanoda valósaik, ahova én) albérletbe mentünk (a muterom rendezett mindent, sőt úgy intézte, hogy teljes hozzáférése legyen a tanulmányi rendszerhez (neptun) és az e-mailek neki is megjöjjenek). Számomra ez hozta el a nemvárt forduló pontot. Ahelyett, hogy kiközösítettek volna, inkább megpróbáltak megváltoztatni, és szerencsére sikerült is. Mindkettő "másodállásban" testépítő és levonszoltak a terembe, mondván ilyen testtel sosem fogok becsajozni (189cm voltam és mindössze 68 kg). Elvittek bulizni, csajozni. Az igazi "háború" csak most kezdődött.

Otthon hamar észrevették a változást, jöttek a beszólásaim, a haverok elkezdtek hívogatni ide-oda (ami nekik nagyon szokatlan jelenség volt) és nem nagyon adta nekik a dolog. 4-5 hónap alatt az edzés és megfelelő táplálkozásnak köszönhetően 85kg lettem. Ez nem tettszett nekik, mondván elcsúfítottam a testem, és úgy nézek ki mint egy utolsó senkih.ázi bűnöző (nálunk a "sörhas" a menő). Igazából már belefáradtam abba, hogy nem lehet normális életem, a veszekedések mindennaposak voltak, már nem nagyon volt kedvem segíteni sem fateromnak a munkában. Félévkor szégyenkezve kellett hazamennem egy hármas átlagú leckekönyvvel, mert szerintük ez egyenesen lesújtó, szégyent hoztam a családra (azt tegyük hozzá ugye, hogy nem is olyan szakon tanultam, ahol szerettem volna), és még ösztöndíjat sem kapok. Nem fizették tovább az albit (egyébként nagyrészt a sebpénzemből finanszíroztam, 200 000 Ft-om volt mivel sose költöttem semmire, de mind elment), mondván rossz társaságba keveredtem. Kitalálták, hogy már pedig én befogok járni. Mivel rájuk voltam utalva, ezért így is lett :D. Aztán évvégen egy veszekedést követően meguntam az egészet, már a tö.köm is tele volt, nem mentem el vizsgázni (azt hazudtam vizsgázni, megyek közbe meg csak csavarogtam a haverokkal), majd évvégén kiiratkoztam a pics@ba (ők ezt nem tudták, azt mondtam, hogy nem tudtam elhozni a leckekönyvet, majd később megmutatom) . Készítettem egy f@sz@ önéletrajzot, elmentem a munkaügyi központba, illetve feltöltöttem a profession.hu-ra illetve a topjob.hu-ra és keresgéltem. Aztán, - hogy egy kicsit gyorsítsam a dolgokat -, 2 hónap után találtam egy elég normálisnak mondható állást, behívtak, felvettek és már csak a nagy lelépés maradt hátra. Egy augusztus végi nap volt, igazából teljesen elbizonytalanodtam, lehet mégis lenne rá esély, hogy normálisan megbeszéljük a dolgokat, és ne így váljunk el (az, hogy megyek már egyértelmű volt), aztán délután 2 körül faterom hazajött, akkor már gondoltam, hogy baj van (megint basztatták a munkahelyén) és elkezdett keresni rajtam egy olyan könyvet ami a bü.dös életbe nem volt még nálam. Kipakoltatott mindent velem, aztán meg pakoljam vissza (persze, hogy nem volt ott a könyv). Kis idő múlva újra jön és elkezdett leb@szni, hogy mi az, hogy ezt így tettem vissza azt meg úgy, nekem elegem lett és megmondtam neki a magét. Egyből torkaszakadtából elkezdett üvöltözni, hogy: költözzek el nyugodtan, ilyen életképtelen senkih.ázit úgyse alkalmaznak sehol, hazahívta anyám, az meg tesómmal együtt elkezdett sírni. Összepakoltam pár cuccot és elindultam az vasútállomás felé. Csak halkan megjegyezném, hogy még a kapuban is lehetett hallani faterom üvöltözését. így kerültem át az ország észak-keleti régiójából a dél-nyugatiba. Mi lett belőlem? Egy 90kg-os, szálkás, szakadt BMW-s fazon, akinek van munkája barátnője, és azt tervezi, hogy jövőre egyetemista lesz. A kapcsolat a szülőkkel, kicsit javult, azt hiszem 2-3 hónapig nem tudtak rólam semmit, majd valahogy lenyomoztak és az egyik nap a tesóm eljött hozzám, hogy faterék nagyon megbánták, miért nem látogatom meg őket sose, nem tudnak rólam semmit..., hogy tudtam így elmenni. Mondtam, hogy egy darabig nem is akarom látni őket. Azóta persze találkoztunk párszor, de nagyon "elhidegült" - ez javulás- a kapcsolat (főleg mivel teljesen másképp élek, mint amire ők neveltek, és gondolom ez még valahol most is bántja őket), igazából olyan érzés ez mint ahogy a kérdező írja, nem utálom, de nem is szeretem őket, semleges. Sajnos míg másnak alanyi joga a "szabad életvitel" addig nekem vagy a kérdezőnek (vagy akik haszonló cipőben járnak) kib@szott nagy árat kellett vagy majd kell fizetni érte. Egy dolgot megtanítottak (tulajdonképpen amit nem is akartak): HOGY NE NEVELJEM A GYEREKEM (ha majd lesz)!

Mit tehetsz?: A rendőrséget felejtsd el, gondolom nem szeretnéd lejáratni magad. Tapasztalatból mondom, hogy az ilyen szülőket ennyi idő után, már nem tudod átnevelni, csak nagyon radikális változtatásokkal (ergo elköltözöl). Igazából ott a gond, hogy gondolom kis korodban mindig azt csináltak amit mondanak, és ez nem változott ma sem. Azt végképp ne csináld, hogy eljátszod az elköltözést, mert úgyis tudják, hogy visszajössz, és vissza is fogsz jönni, ha nincs munkád mert nem tudsz hol aludni (ezzel csak növeled az önbizalmukat). Szerintem a kollégiumot felesd el, abból albérlet lesz, úgy viszont csak jobban függsz majd tőlük. Azt, hogy te az egyetem (nappali) mellett munkát találsz remélem viccnek szántad, ha nincs ismeretséged, vagy nem teszed szét a lábad egy nagyfőnöknek, esetleg nem lépsz politikai pályára, akkor esélyed sincs, csak a diák munka marad, de abból te nem fogod tudni fenntartani magad. Szóval két dolgot tehetsz:

Vagy megszoksz, vagy megszöksz".

Vagy elviseld őket, és hagyod, hogy tönkre tegyék az életed (elhagy a barátod, stb...) és majd, ha elvégezted az egyetemen otthagyod őket vagy pedig felemeled a kis popsidat és a barátoddal elmész munkát keresni (tudom, hogy nehéz főleg az (ÁL)gazdasági világválság idején, de nincs más megoldás, és azért ketten mégis csak könnyebb mint egyedül) , majd elmentek albiba, és lelépsz. A megszökés nehéz, de, ha végig csinálod biztos egy talpraesett kislány lesz belőled, szóval...

Sok Sikert!