Mit csináljak? 19 évesen meg akartak ütni a szüleim, anyám lek*rvázott. Mi jöhet még?

Jézusom.. Ez borzasztó. Ha felétek mindenkit a gólya hozott és mindenkinek van 3-10 diplomája akkor talán megértem őket. Gondolom én se tudok újat mondani, próbálj velük nyugodtan beszélni, talán összejön, felhozhatod, hogy ők is olyan szentek voltak-e, mint amit belőled akarnak faragni, mit várnak még tőled azok után, amit eddig elértél, higgadt fejjel gondoljanak a lányukra, akire büszkének kéne lenniük (a család szégyene, jézusmária.. Egyébként meg elvárják tőled, hogy valami diplomaigényes helyen dolgozz, ha te nem is szeretnél?). Egyetemre járhatsz, 19 éves létedre nem az ötvensokadik fiúnál tartasz (ismerek rá példát, te is biztos nem is egyet.. na ők talán kiérdemlik a k* jelzőt) és még biztos tudnál érveket sorakoztatni. Dehát valószínűleg már ezeket mind elsütötted. De ha nem, akkor meg aranyszabály, háborúban mindent lehet, ne hagyd magad. Ne tarts tőlük ha hiszel az igazadban. Ha meg képesek és kiraknak a házból akkor nem is kár értük. A barátod talán be tud fogadni.

Sok szerencsét kívánok, szükséged lesz rá.

A szüleid valóban nem viselkednek jól.Azt tanácsolni a legkönnyebb,hogy költözz el otthonról.De neked a jövőd érdekében előbb el kell gondolkoznod néhány dolgon.

Ha elköltözöl otthonról,van hova menned?Milyen a kapcsolatod a barátoddal,hosszútávra terveztek-e,tud neked segíteni? Biztosan kapsz olyan munkát,amiből eltudod magad tartani?Ma ez sem könnyű. Ha a szüleid valóban kitagadnak,miből fedezed majd az egyetem költségeit?Ez nem kis összeg.Vagy nem mégy egyetemre,hanem csak dolgozol,ez jó lesz neked?

Nem könnyű dönteni,és ilyen szülőkkel nagyon nehéz.Minden jót kívánok neked.

Hidd el, kedves Kérdező, a szüleid a felét sem gondolják komolyan annak, amit most a fejedhez vágnak. Egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy felnőttél, és kimondják, hogy még mindig a kicsi lányuknak tartanak, illetve amennyiben nem akarsz megfelelni ennek a képnek, akkor jön a rizsa a kitagadásról, a "minden kötelet elvágsz, ha el mersz menni itthonról", meg a többi ijesztgetés. Ezzel csak azt mérik fel, mennyire vagy bátor.

Még az is lehet, hogy komolyan gondolják a kitagadósdit, de még menthető a helyzet, ha elég bátor vagy hozzá, és végleg elhatároztad, hogy megneveled a szüleidet.

Nekem bevált az a módszer, hogy egyszerűen megszakítottam minden kapcsolatot anyámmal...

18 éves voltam, még szűz (!), az érettségim kitűnőre sikerült, és felvettek az egyetemre. Akkor nyáron megismerkedtem egy sráccal, nem volt komoly a dolog, de anyámat éppen eléggé kiborította. Tudni kell, hogy kb. 15 éves korom óta voltak amolyan plátói tiniszerelmeim, akikkel a dolog komolyabbra is fordulhatott volna a csóknál, de nem fordult, pont az anyám miatt, aki ugyanezt játszotta el velem, mint veled. Hozzátenném, hogy ő maga 17 évesen ment férjhez, mert már terhes volt velem, és "nem maradhatott szégyenben leányanyaként" - nem volt ez olyan régen, '86-ban születtem. :P

Szóval kézzel-lábbal tiltott a barátaimtól úgy, hogy nem is ismerte őket, fenyegetőzött, és elővette az "amíg az én házamban élsz és az én kenyeremet eszed"-kezdetű monológot is, magas C-ről indítva. Képzelheted...

Szóval felvettek egy tőlünk 200 kilométerre lévő egyetemre, és koliba költöztem. Anyám persze kijelentette, hogy egy fillérrel sem fog támogatni, mert "nem érdemlem meg, mert a k*rválkodás előbbre való, mint a tanulás". Ez volt az indoka. Mondom jó, megélek én nélküle is...

Aztán egyszerűen nem adtam hírt magamról. Ha hívott, nem vettem fel, és vagy két hónapig nem mentem haza. Szoctámból, meg az apámtól csurranó-cseppenő gyerektartásból éltem. Májkrémes kenyéren húztam ki valahogy...

Aztán pár hónap múlva kaptam anyámtól egy levelet postán, amiben először leoltott, hogy "hogy képzelem én azt, hogy nem veszem fel a telefont, stb.", aztán töredelmesen bocsánatot kért az idióta viselkedéséért...

Ezután többé nem szólt bele az életembe. Én nem engedtem közel magamhoz többé annyira, hogy beleszóljon, és mindig kész tények elé állítottam, ami ellen már pattoghatott... :)

Ilyen volt az, mikor férjhez mentem, és egy neki nem tetsző ruhát választottam. Azt mondta, hogy ha ebben a ruhában merek férjhez menni, ő el sem jön az esküvőre. Mire én annyit mondtam: "Oké, rendben, nélküled is jól fogjuk érezni magunkat". Itt megint pofára esett, és végül eljött. :)

A történet lényege, hogy ne gondolj a szüleidre szüleidként. Tekintsd őket idegennek, gondold azt, hogy egyedül vagy a világban, és így kell megállnod a magad lábán. Hidd el, ha elég erős vagy lelkileg, menni fog!

Gondold azt, hogy árva vagy, nincs örökséged, semmid. Ha így gondolkodsz, nem tudnak többé zsarolni. Nézd a szüleid rossz oldalát: gyerekesen viselkedő zsarnokok, csak arra jók, hogy kinevesd őket. Szépen költözz el, akár a barátodhoz, akár máshová, pályázz szoctámra, vagy menj el dolgozni (utóbbi jobb ötlet szerintem), és ne rendeld magad alá a barátodnak!

A legtöbb szülő kezelhető ezzel a módszerrel, csak türelem és idő kell hozzá.

Bocsi, hogy ezt irom, de IGAZA van anyukádnak! Nem kell a tanulmányaid befejezése előtt csavargózni!!

Jó, persze egy héten egyszer - kétszer elmehetnél, de tényleg szükséged van pihenésre.

Én 18 évesen nem hittem anyámnak. Elköltöztem, hogy MAJD ÉN MEGMUTATOM. Persze pár év múlva rájöttem, hogy munka mellett nagyon nehéz tanulni.

Most 37 vagyok, 17 hónapos a lányom. Még érettségim sincs és most jövök rá, hogy anyámnak volt igaza....