Meghalt apukám.13 éves vagyok, hogy tudnám könnyebben feldolgozni?

Viszonylag röviden leírnám az előzményeket tömören, előre köszönöm ha végig olvassátok!

Apukám és Anyukám (apu haláláig) 1 hónapja már elváltak. Apukám nem volt az a minta apa, mindennap megkaptam tőle hogy patkány vagyok...A lényeg, hogy depressziós és bipoláris zavaros volt. Nehezen viselte, gyenge volt lelkileg ahhoz hogy felépüljön. Egyik nap apu anyukája (mamám) benyitott apu lakásába, és aput egy matracon látta fekve, vért hörögve. Még élt. A mentők bevitték a kórházba, gyógyszer túladagolás. Nem akart meghalni, mert akkor bezárta volna a lakása ajtaját. Ránk (anya, én, öcsi) akart ijeszteni, hogy vegyük észre. Sikerült. Azt tudni kell, hogy apunak nagyon erős szervezete volt, mindent túl élt. Úgy volt, hogy felépül, amellett hogy a kórházban kiderült: lázas, tüdőgyulladása van, az agyalapi mirigyén egy daganat található és van érelmeszesedése. Ez megdöbbentett mindenkit, apu soha nem törődött az egészségével. Úgyvolt, felépül, szinte csoda volt az orvosoknak is, másnap már kinyitotta a szemét. 3. nap akartam menni én és öcsém is a kórházba megnézni aput, mivel nem akartam őt csövekre kötve látni. És mikor már a kocsiban ültünk, megszólalt anyu telefonja, mamám volt az. Tudtam a hangokból hogy apu meghalt. Tüdőembóliában. Elvileg, de azóta sok minden kiderült, lényegtelen.. A történet: apa megtudta hogy aznap látna engem és öcsit is, ezért megakart fürdeni. Természetesen ezt nem szabadott volna, de ő nem akarta hogy koszosan lássuk. Kiment katéterrel a zuhanyzókhoz, ott sokott kapott, 30 percig élesztették újra, de kész. Itt hagyott engem mint a 13 éves lányát, öcsémet aki csak 8 éves, 8 évig ismerte az apját. Én hálás vagyok hogy legalább 13 év emlékem van apuról. Többségében rossz, de ha ezeket leírom hogy mik történtek velem, nagyon hosszú lett volna. A temetésen 400 ember volt ott, olyan fájdalmat, mint ott még addig soha nem éreztem. Nem láttam a sírástól, hörögtem, majd mikor meglehetett aput nézni, megláttam az arcát, és összeestem. 3 hónap telt el, de hetente egyszer sírok és tartok egy megemlékezést magamban, így egy hétre jobban leszek. Segítsetek kérlek, bűntudatom van, múltkor majdnem megvágtam a karomat.. Anyu egyedül van, engem és anyut az egész család (apa felőli) utál. R*bancoznak, mindennek elhordanak. Nekem ez sok. Nem bírom ki így félárván. Ha belegondolok hogy öcsi csak 8 éves, sírás közbe elkezdek fuldokolni. Járok kineziológushoz már 6 hónapja. De havonta egyszer. Ez kevés. Mit tudnék tenni.. Akik ezt átérzik, segítsenek hogy dolgozzam fel, hogy gondolkodjak. Ha valaki nem érti a történetet írja meg itt, és hozzászólásba kifejtem. Bocsánat ha vannak benne hibák, de ezt nagyon nehéz volt nekem leírni. 13L