Mi a vélemény az ilyen anyáról?
Nos, nem kezdem a legelején mert hosszú lenne...
Életem során rendszeresen megkapom, hogy én egy nyűg vagyok és az is voltam, velem ő "csak szégyenkezett", semmirekellő vagyok, semmit nem csinálok , soha nem dolgoztam egy napot sem.És minden nap jut valami szép jelző:dögölj meg, ilyen-olyan k.rva, elmebeteg, élősködő, stb...Sok félét kihagytam., de nem győzném felsorolni.
Aztán tegyük hozzá, hogy mindig mindenkinek első szóra ugrik, ha megkérik valamire.Viszont ha nekem volna kérésem, akkor az már teher.Ennek természetesen én vagyok az oka, mert állítólag nem tudom szépen megkérni, de a szomszédasszony, aki csicskáztatja és időnként leb@ssza, az nem hibás.
Nálunk a pénzügyi helyzet is érdekes, mivel arra valahogy mindig jutott pénz, amit ő jónak látott, de amire én nagyon vágytam volna, arra valamiért sosem telt....De nem baj, hisz mit képzelek én, ha kérni merek valamit, örüljek, hogy "zabálhattam" és "fedél volt a fejem fölött".Ha ez nem elég,"költözz a szomszédba".
Én soha, sehogy nem voltam megfelelő:Gyerekkoromban az volt a baja, hogy nem eszek, felnőtt koromban az, hogy eszek.Gyerekkoromban az volt a baja, hogy otthon ülök, tini koromban az, hogy "csavargok"(az ő szava járásával élve:k.rválkodok...).Megjegyzést tett arra néha, hogy nem beszélgetek vele, de ha beszélgetést kezdeményezek, akkor vagy rosszkor próbálkozom szerinte, vagy unja a témám.Velem például utál politikáról beszélgetni, de a szomszédokkal folyton arról beszél, azok álláspontja szent, csak az enyém elviselhetetlen.
Gyerekkorom óta már nem tudom, hány pszichológushoz eljáratott (engem mondjuk,nem zavar, legalább plusz egy ember, akivel értelmesen eltársaloghatok),csak nem látom értelmét és az orvosok sem látták, mivel csak azt tudták mondani, hogy semmi bajom nincs, de persze ezt nem hitte el, máig is próbálja rám bizonyítani, hogy már pedig elmebeteg vagyok.Őszintén szerintem neki kellene kezelés,de hát ő úgy gondolja, hogy vele nincs semmi baj, teljesen normális, ő maximálisan jóindulatú, hibája nincs, vagy ha van is, annak csakis én vagyok az oka.
az is emlékezetes eset volt, hogy mikor említettem egyszer neki, hogy szeretnék gyermekfelügyeletet vállalni, cinikusan ezt mondta:"És mit csinálsz vele, ha sírni fog, falhoz vágod?".Érdekes, lett saját gyermekem és nem vágtam falhoz, egy nagyon ügyes, okos gyermek, csak büszke lehetek.Igaz, nem vagyok rest még így tizenéves létére sem összeülni vele átnézni a tanulnivalót, bármikor, ha igényli. Az én anyám ezt is sokszor méla undorral tette meg.Persze, ez is az én hibám volt, mert nem figyeltem oda.Biztos viccből kértem meg, hogy segítsen..Ha segít valamiben, azt utána az első adandó alkalommal a szememre veti.Nap mint nap hallom, hogy nélküle "éhen döglenék" ez teljesen független attól, hogy épp mennyi pénzem van...
Válásunk előtt a férjem volt előtte a szent, bármit csinált, ő csak jobb lehetett nálam, most a lányom felé teszi ugyanezt.Egyszer férjem körül sündörgött egy csaj és írt nekem valami féltékeny levelet.Erre úgy derült fény, hogy egyszer takarítás közben a szekrényben megtaláltam eldugva.Tehát anyám kihalászta a postaládából, elolvasta és eldugta, állítása szerint a "békesség érdekében".Egyesek szerint igaza volt, szerintem nem, na ezzel kapcsolatban külön érdekelnének a vélemények....
Milyen anyai hozzáállás az, hogy agyereknek nincs köze semmihez?
Nekem nem volt közöm soha az anyagi ügyeihez, ahhoz, hogy apámmal elváltak, a nagyszülői örökséghez,a biztosításomhoz, szóval semmihez az ég világon.Most bezzeg nap mint nap fejemhez vágja, hogy "miattam vett fel kölcsönöket"..Bocs, nem tudtam róla, ugyanis mikor felvette, ahhoz sem volt közöm, most miért kell, hogy legyen, nem is tudtam róla, csak mikor kiborult a bili és már a végrehajtók következtek volna.Akkor jól jött, hogy kisegítettem, adtam pénzt neki.Másnap már újra én voltam a semmirekellő.Sajnos iszik is, de persze ahhoz sincs semmi közöm.Hát köszönöm, ha valakinek volt türelme végigolvasni és értelmes hozzászólást ír, biztos kapok hideget, meleget.A rokonok szemében ,már megszoktam, hogy én vagyok a gyalázatos, mivel csak drága anyám verzióját ismerik, mindenféle hálátlan dögnek elmond, ahol csak lehet.Hogy mit vétettem neki?Szerintem elsősorban azt hogy megszülettem, bár ha ezt mondom, megsértődik, mert állítólag én várt gyermek voltam.Valamiért nehéz elhinni..
Az is az igazsághoz tartozik, hogy vannak "jó napjai", mikor kedves, figyelmes, máskor meg úgy tűnik, csak "muszájból" tesz meg nekem valamit, vagy egyáltalán.Nehéz rajta eligazodni nagyon, azért is tetem fel a kérdést.Persze, így írás alapján nagyon nehéz objektív véleményt adni, az meglehet...
Magamról is mondjak valamit...Én nagyon szerettem őt gyermekkoromban, és nem is volt köztünk gyakori vita.Az igaz, hogy "sok baja" volta velem, mivel sajnos gyermekkoromban kórházban is voltam nem egyszer, meg baleseteim is voltak, de nem azért, mert kerestem a bajt.Inkább óvatos, félős voltam.A közösségekbe nehezen szoktam be és volt egy tantárgy, ami semmiképpen sem ment, más gond nem volt velem, de hát ő "csak szégyenkezett".Egyébként, mikor baj ért, emiatt sosem bántott, de utólag visszagondolva, úgy érzem talán jobban sajnálta magát, mint engem."Már megint az én gyermekemet érte baj", ő ilyesmi tipus.
Arra is gondoltam már, hogy talán magával van baja, azért gondolja, hogy neki nem lehet normális gyereke?
Na igen, szóval, mégsem maradtam anyakán, lett családom, de persze anyaként sem állhatok meg előtte, annak is a legrosszabb vagyok, nem is ő lenne, ha mást mondana.A gyerekemet dicséri, de hozzáteszi:Nem tudom,. honnan szedted ezt agyereket?(értsd:hogy lehet ilyen jó gyereked, ha te sík hülye vagy?).
Hát nem tudom, lehet, rá kellett volna bízni egy időre egy gyújtogató, javítóból szökött drogos gyereket, akkor talán látná, hogy mégsem a sátánt hozta világra :)
Igen, most azon vagyok, hogy sikerüljön összehozni, hogy végleg külön menjek, nem jó ez így, de biztos vagyok benne, hogy ő lesz legjobban kiakadva ha elköltözök.
a te történteted sok ponton kísértetiesen hasonlít az enyémhez. apum meghalt, így amikor anyám bántott, mindig arra gondoltam, h nem szólok vissza, jobb a békesség, hisz csak ő van már nekem a két szülő közül, ha haragban leszünk, amikor elmegy, egész életemben bánni fogom (kicsit off, csak el akarom magyarázni, mi miért történt). szóval 35 éves koromig tartottam magam ehhez, pedig nagyon sz.r volt. aztán történt valami, ami feltette az i-re a pontot. akkor azt mondtam neki, h jól nézzem meg, mert most mentem hozzá utoljára. és komolyan is gondoltam.
utólag sajnálom, h nem tettem meg előbb. a "gyereket" felnőtt emberként ugyanúgy bántja az anyja igazságtalanásga, mint kiskorában, én 30-on túl is azon agyalgattam, h miért mondta ezt, miért bánik így velem, miért nem szeret úgy, mint a tesóimat, stb és mindig azt mondogattam magamban, h tudom kezelni, hiszen felnőtt ember vagyok, de nem így volt. nagyon fájt és rosszul esett.
egy hatalmas lelki tehertől szabadultam meg, amikor azt mondtam, h eddig lehetett ezt művelni velem, de itt a vége, én a magam részéről kiszállok, keressen másik céltáblát (őt is mindenki mosolygós, kedves, segítőkész embernek ismeri). ezután hosszú ideig nem tartottam vele a kapcsolatot. az utóbbi időben kezdtünk el újra kommunikálni. nem olyan, mint régen (ennek csak örülök, mert régen leírhatatlanul rossz volt :-)). felhőtlennek, vagy jónak nem mondanám, kb egy napig bírja tűrtőztetni magát - azért az erőszakos, rámtelepedős, "csakazértis úgy kell lennie, ahogy én akarom, tökmindegy, mit gondolsz" viselkedését nem tudja levetkőzni, de szemmel láthatóan tesz erőfeszítéseket a tűrtőztetésre, ezt értékelem is benne. és bár passzívan még mindig presszionál, arra figyel, h most legalább már szavakkal ne bántson meg. látom rajta, h először elszámol tízig, majd utána kezd beszélni, h ne legyen bántó. azt hiszem, most jött rá, h nem köszörülheti rajtam a nyelvét következmények nélkül. eddig azt hitte, így élünk majd le egy életet. ő szid, bánt, kibeszél, ellenem hangol másokat, elmond mindennek a szemembe, de főleg a hátam mögött, én meg tűrök és tartjuk a látszatot. az ő anyja is tett vele, sosem lázadt fel, tűrte egész életében aztán rajtam vezette le a feszültséget. az, h felvállatam a konfliktust, ráébresztette, h ha nem változtat, elveszíthet. talán neked is ezt kellene tenned, h anyukád ráébredjen, nem helyes, ahogy viselkedik és ha így áll hozzád, vállalnia kell a következményeket.
Nekem ugyanilyen az anyám, mint a tiétek. Durva.
Én találtam egy könyvet: MÉRGEZŐ SZÜLŐK
és megtaláltam a válaszokat. Ő mérgező szülő. ez van. már én sem tartom a kapcsolatot vele, még az örökségemből is kiforgatott, unokáira nem kíváncsi, folyton én vagyok/voltam a rossz, a semmirekellő, az őt irigylő.
Ajanlanek neked egy konyvet. Ordogi emberek: A gonoszsag pszichologiaja. A szerzo neve most hirtelen nem ugrik be. Olvasd el, szerintem sokat segithet neked.
Abban igazad van, hogy anyadnak magaval van baja, de o ezt nem latja be, hanem rad vetiti a sajat defektjeit. Ne dolj be neki, nincs veled semmi problema.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!