Tényleg vannak emberek barát nélkül?

a párom az egyetlen barátom. Sajnos nem akad senki, és nem is tudok megbízni senkiben, mert abból mindig csak a szarkeverés van. szóval nekem a párom az egyetlen barátom.

Nemrég volt egy "barát jelölt", akire azt hittem, hogy na majd talán ő lesz az, de jól kihasznált, azóta anyámról is kiderült, hogy egy kígyó, így még azt a kis esélyem sincs, és most már nem is keresem, hogy barátkozzak.

Persze olyanok vannak, akikkel szoktam beszélgetni, de ők sem barátok.

En is ismerek ilyen embereket, akikenek nincs baratjuk. nagyon sajnalom oket, de sokszor a felfogasukkal is baj van. Nagyon pesszimistak!

Szerencsesnek modhatom magam mert tobb mint 20 eves baratsagaim vannnak, (gyerekkori barataim) es nagyon jol megertjuk egymast, vannak, voltak vitaink, de mindig megtudtuk beszelni a nezeteltereseket.

32/L

Nekem senkim sincs a cicámon kívül, elköltöztem messze otthonról és nem is nagyon akarok itt barátkozni.

Haverom sincs, senki.

De valahogy nem is nagyon hiányzik. Hidd el, vannak olyan emberek, akik jobban szeretnek egyedül lenni.

Én pl. azért mert eddig az összes "barátomban" csalódtam, kihasználtak, így nincs szükségem több átverésre.

Nekem se nagyon van barátnőm. Volt, azt hittem a legjobb, de az utóbbi hónapokban amikor felhívtam, mindig csak a saját életéről beszélt, azt se kérdezte meg, hogy én hogy vagyok. Úgy döntöttem hogy nem hívom többet, majd keres ha valamit akar. A jelek szerint nem akar semmit, mert nem keresett már egy jó ideje. Az ilyen emberekre csak a telefonszámlát pazarlom. Olyanok vannak, akikkel beszélgetek, de nem mondanék el nekik sokmindent az életemről. Ezek inkább csak ismerősök.

24/L.

Nekem sincs egy barátom se. Biztos bennem van a hiba, csak az a baj, hogy nem találom. Én azt hiszem, hogy mindenkivel kedves és előzékeny vagyok, még azzal is, akit utálok... Mondogatják is rólam, hogy ilyen rendes vagyok, meg olyan rendes, mégse érdeklek senkit. Én próbálok beszélgetést kezdeményezni, de mintha senki se hallaná. (Lehet, halkan beszélek? Na de amikor már ordítok!) Nemrég találkoztam egy lánnyal aki hozzám hasonló cipőben jár, és mondta, milyen magányos. Egy évig nagyon jóban voltunk, járkáltunk egymáshoz, szomszédos osztályban voltunk, aztán egyszercsak... nem tudom, rámunt. Aztán elegem lett belőle, hogy mindig csak én megyek át az ő osztályába, őt nem is érdekelné, hogy mi van velem. Még azt se mondhatom, hogy a nyakára másztam volna. Azóta nem is beszéltünk, hát ez volt neki a nagy barátság.

A többiekkel ugyanez a helyzet: mintha nem is érdekelné őket a dolog, pedig sokan vannak úgy, hogy nincs kivel beszélgetniük. Én próbálkozom, de hülyékkel nem nagyon tudok mit kezdeni.

Egyetlen "barátom" van, aki nem is igazi barát. Beteges módon önző, gyerekes, és mióta megvan a számítógépe, nem lehet előle elrángatni. Arról persze szó sem lehet, hogy együtt elmenjünk valahova, mert ő egész nap a gépén játszik meg fórumozik, ahelyett, hogy élne. De már olyan régóta ismerjük egymást, hogy már szinte a gondolatait olvasom, és nem tudnék elszakadni tőle. A másik meg az, hogyha ez valahogy mégis sikerülne - sokszor borultam már ki úgy a viselkedése miatt, hogy nem akartam többé látni -, akkor ki maradna nekem???