Szerintetek ez már gyámügyi eset?

Igen!

Én jelenteném a helyedben!

És nem azért, mert szeretek beleavatkozni más dolgába, hanem azért, mert mint Te is sajnálnám a gyerekeket.

Milyen életük van már, Jó Ég!

És milyen életük lesz?

Se tanulni nem tudnak majd, se kilépni ebből a szörnyű helyzetből, bele fognak ragadni ebbe a káoszba, és ugyanaz lesz a sorsuk, mint számtalan más fiatalnak: elkallódnak, korán férjhez mennek, szülnek a semmire, 30 éves korukra totál kiégnek...

Ilyen emberekkel van tele a pszichiátria járóbeteg rendelése.

Elvált, gyerekes anyukák, pénzük, szakmájuk gyakorlatilag semmi, tiszta idegbajosak (jogosan), kapják a nyugtatót, és kábítják magukat.

Szóljál mindenképp, akkor is, ha megharagszanak rád.

Ha haragszanak is, akkor is jót teszel ezzel hosszú távon.

Én jelenteném a helyedben. Írhatsz egy levelet pl. a gyermekjólétinek, hogy ezt tapasztaltad. Névtelen bejelentés setén is kötelező kimenniük.

Akkor kimegy valaki megnézni, hogy mi a helyzet és intézkednek, ha szükséges. (Intézkedés alatt nem azt értem, hogy elveszik a gyerekeket).

Én félig- meddig nem laikusként írom ezt, mert gyermekjólétiben is, meg gyermekotthonban is dolgoztam. Gondosan mérlegelj, hogy jelented e ezt az esetet. Az biztos, hogy az eset azonnali intézkedést kíván, sőt megítélésem szerint szinte azonnal kiemelés lenne a vége (értsd a kiskorú gyerekek ottnhonba kerülnek...). Viszont valaki írta, hogy ennél csak jobb lenne nekik... ez az, hogy én efelől egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Gondolj bele, hogy ezzel gyakorlatilag egy családot robbantasz szét. Kijönnek a gyermekjólétisek, és elviszik a gyerekeket intézetbe. Adott esetben lehet, hogy helyhiány meg egyéb problémák miatt nem tudnák a gyerekeket egy helyen elhelyezni, hanem lehet, hogy különböző településekre kerülnek, ami által gyakorlatilag a kapcsolat is megszakad köztük. Gondolj bele, hogy eddig se volt anyagilag semmijük, de családjuk legalább volt! Gondolom valamilyen szinten összetarthattak, támogathatták egymást, és akkor egyszeriben elveszítik ezt.... A másik, hogyha megtörténik a kiemelés, akkor hozzá kell szokni egy nagyon új helyzethez. Adott esetben új város, új iskola, gyermekotthon, nevelők, gyermekotthonos gyerekek... Nem biztos, hogy könnyű lesz beilleszkedni, sőt... Minél idősebbek egy gyerekek egy gyermekotthonban, annál inkább az a tapasztalatom, hogy ott farkastörvények uralkodnak, nagyon kemény világ. Még úgyis, ha "csak" nevelőként dolgozol ott és úgy látsz bele, hát még akkor , ha gyermekként benne élsz. A másik, hogy nekem nagyon az a tapasztalatom, hogy a legtöbb gyermekotthonos gyerek amikor bekerül a régi családjába vágyik vissza. Egyszerűen azért, mert azt szokták meg. Nagyon kevés az olyan, aki ne vágyna vissza, esetle meg akarná velük szakítani a kapcsolatot. Pont ellenkezőleg, akármilyen is a család, visszavágynak, sőt sok esetben szöknek is miatta.

Szóval én azt mondom mérlegelj. Egyértelműen jogos és helytálló lépés lenne a kiemelés, de nem biztos, hogy nekik ettől jobb lesz. A másik, hogy a lány beleegyezése nélkül ne tédj semmit... ne jelentsd az esetet, titokban, őt megkerülve. Beszélgess vele erről, mond el neki, hogy be tudnád jelenteni ezt az esetet, kijönne valaki, aki próbál segíteni (kérdés, hogy ő ezt majd segítségként értelmezi e majd), nézd meg a reakcióját, hogy mit szól majd hozzá (tudd meg, hogy akarnak e egyáltalán ilyen segítséget...). Persze az is lehet, hogy a lánynak már olyan szinten elege van, hogy minden vágya, hogy a családot otthagyja, és felfogja ésszel, hogy jobb lenne neki intézetben! Viszont pont az a tapasztalatom, hogy a legtöbb gyerek ezt nem méri fel ésszel, sőt ellenkezőleg...bekerülnek egy intézetbe, aztán megzavarodva attól a tudattól, hogy már családjuk sincsen, csak mégjobban lezüllenek!