Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért nem mondja el a férjem,...

Miért nem mondja el a férjem, hogy mi volt az oka annak, hogy megcsalt?

Figyelt kérdés
Már 5 éve lassan, hogy együtt vagyunk. Többször is megcsalt a kapcsolatunk elején a férjem, de nem mondja el, hogy miért tette. Amikor rákérdezek, hogy mi történt mindig felhúzza magát és még ő van megsértődve énrám. Nemrégiben külön szobában is aludtunk emiatt, de ő még csak bocsánatot sem kért azóta sem. Lehet, hogy még mindig van valamilyen kapcsolata velük és azért mérges mindig, amikor felhozom a témát. Véleményem szerint, neki kellene könyörögnie, hogy bocsássak meg és cselekedeteivel azt bizonyítani, hogy engem szeret és örökké csak én leszek neki, senki más. Néha napok vagy hetek is eltelnek sex nélkül. Miért vett felségül, ha nem én vagyok az igazi számára. Ha meg én, akkor miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy nekem jó legyen. Nagyon önző alak és sosem foglalkozik az érzéseimmel ezen a téren. El sem tudja képzelni, hogy milyen rossz érzés az, hogy én nem felelek meg neki. Nemrégiben bevallotta, hogy az egyik nem is tudom minek nevezzemmel telefonon is beszélt és ahelyett, hogy elmondta volna vagy lerázta volna, inkább nekem hazudott, hogy ő nem nem beszélt vele. Amikor kiderült, hogy igazam volt még neki állt feljebb, hogy én ezen miért akadok ki. Ráadásul most a gyermekét is a szívem alatt hordom. Érdemes neki gyereket szülnöm? Mi tévő legyek. Én már nem bírom tovább. Sokat sírok. Nagyon szomorú vagyok. Gyakran megkérdezem, hogy miért érdemlem én ezt? Én úgy gondolom soha, de soha nem ártottam neki. Mindig azt néztem, hogy neki mi lenne a jó és hogyan tudnám boldoggá tenni, kicsi meglepetésekkel kedveskedni. Ha hozzámért mindig arra gondolok, hogy vajon másokhoz is így ért vagy másképp? Ha nem bújuk hozzám, akkor meg azon gondolkodom, hogy miért nem? Kérlek segítsetek, ez nem mehet így tovább.
2012. okt. 12. 16:11
1 2 3 4
 21/36 A kérdező kommentje:
17:05 de könnyebb lenne túllépnem, ha tudnám az okát. Szerinted, nem? Az iskolás is jobban megért valamit, ha elmagyarázzák neki. A másik meg a cselekedetek, amit hiányolok.
2012. okt. 12. 17:11
 22/36 anonim ***** válasza:
74%

Lehet,hogy ő sem tudja. Nem tudnál leszállni a témáról?

Én is csináltam életem során baromságokat es zömét meg sem tudnám indokolni,miért-pláne nem öt év távlatából. És igen,ő fog elhagyni. És azt is meg kell,hogy súgjam,nem vagy nála "jobb" helyzetben. Le okéztad. Edd meg,amit főztél.

2012. okt. 12. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/36 anonim ***** válasza:
84%

Meg mi az,hogy cselekedetet hiányolsz? Lépjen le,csaljon meg? Milyen cselekedet?

Fel kellene fognod,hogy ez nem "1:0, most én jövök,neked meg várnod kell"- igenis kiléphet a kapcsolatból.

Azon tűnődöm,vajon mennyire tarthatod magad ha egy olyan férfi gyerekét várod,aki megcsalt és tudod jól,hogy nem szeret?! Hagyd ott,vetesd el a gyereket,keress egy normális társat és alapíts vele családot.

2012. okt. 12. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/36 anonim ***** válasza:
100%

Istenem, nem kéne gyereket szülnöd. Előre sajnálom szegénykét. Ilyen toxikus környezetben felnőni... legalább rá gondolj. Vagy hagyd el ezt a pasit vagy pedig ne szüld meg a gyereket, mert lelki nyomorék lesz.


Legyél már egy kicsit okosabb.

2012. okt. 12. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/36 anonim ***** válasza:

Kezdetektől fogva ilyen, nem fog megváltozni, ha cseszegeted érte ha nem.

Az a baj hogy sok ember azokba a hibákba esik, hogy azt gondolja, ha hozzá megyek minden más lesz, ha lesz gyerek minden más lesz, pedig nem.

A szüleidhez nem tudsz haza költözni? Én a helyedben attól eltekintve hogy egy ilyen hűtlen alakhoz hozzá se mentem volna és nem akartam volna neki gyereket szülni már rég haza rohantam volna. Akár egyedül leszek akár nem, de a gyerekem ne ilyen példán nevelkedjen (anya boldogtalan apát nem érdekli és más nőket hajt)

Így olvasgatva a férjednek ez egy elég kényelmes helyzet, vagy neki biztosan te, és bónusz, hogy nem hagyod el a hűtlenségéért.

Hiába lenne jó ha tettekkel kimutatná mennyire fontos vagy neki és csak neked él, ha eddig nem tette meg nem fog szugerálásra megvilágosodni.

2012. okt. 12. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/36 anonim ***** válasza:

"Egyszerűen nekem nem elég az, hogy ő azért tette, mert pl.: túl hamar jöttem neki az exe után és neki nem volt kettőnk közt szabadsága. Ő nem élt... Ő nem akart egyből beleugrani hosszútávú kapcsoaltba stb"


Tessék itt vannak a válaszok. Miért ne lennének azok? Mégis mit akarsz hallani ezeken kívül?

5 év vagytok együtt. A kapcsolatotok elején csalt meg, tehát mondjuk 4éve. Most komolyan azt várod, hogy azóta minden nap bocsánatot kérjen és meghunyászkodjon és így legyen ez életetek végégig???? Ne haragudj, de ez nem normális elvárás, remélem te is belátod.

Ha egyszer úgy döntöttél, hogy megbocsátod a félrelépését, akkor tovább kell lépni. De te még évekkel ezután is erről beszélsz, és a kérdéseiddel bombázod. Én igazából sajnálom őt. Az írásaid alapján egy nagyon labilis személynek tartalak, és irreálisak az elvárásaid. Ha nem tudsz ezen továbblépni, akkor nincs értelme ennek a kapcsolatnak. És elég nagy felelőtlenség így gyereket vállalni :(

2012. okt. 12. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/36 anonim ***** válasza:
Kérdező, neked nagyon súlyos pszichés problémáid vannak és az önbecsülésed már rég elhagytad, amit köszönhetsz az érzéketlen, számító, barom párodnak is. Tanácsot akarsz? Ne tedd tönkre az életed ezzel az alakkal, kérlek, rendes nőnek tűnsz, aki igazán tud szeretni, de lépj ki minél előbb. Azért bánik veled így, mert HAGYOD!!!!!! Azt akarod, hogy a gyereked ilyen környezetben nőjön fel? Egy ilyen pofa mellett soha, de soha nem leszel boldog, ne ragaszkodj hozzá? Megmenteni a kapcsolatot, ezt ne akard, a te és a gyereked érdekében ne tedd!!!!! Én nem szoktam ilyet tanácsolna, csak extrém esetben, de ez az, évekig csal téged és még te akarsz bújni hozzá, ilyen embertől szeretetet????????? Kérlek, nehéz megtenni az első lépést, de hidd el, az olyan nőket, mint te vagy nagyon sok férfi megbecsüli, gyerekestül elfogadja, barátnőm két gyerekkel hagyta el a párját, aki folyamatosan hazudott neki és csalta, most boldog párkapcsolatban él egy olyan férfival, aki a tenyerén hordozza és a nevére vette a barátnőm két gyerekét, egyébként társkeresőn ismerkedtek meg és mellékesen én is a mostani élettársammal, akivel imádjuk egymást. Ez nem tudom mennyire segít, de csak egy atomnyit is már megérte leírnom. A párod nem érdemli meg, hogy szeresd, hogy törődj vele. Sajnos te is hibás vagy, nem is kicsit, mert annak ellenére vele vagy, hogy megaláz. Ne tűrj tovább, ha tovább folytatod vele, akkor megérdemled a sorsod és ne sírj, ne panaszkodj, kemény szavak, de gondold át. Ne hidd el a párod szavait, ne engedj neki, ha közeledne, a saját és a gyereked érdekében lépj ki a kapcsolatból, sosem fog megváltozni, nem egyszeri botlásról van szó, több éves lélekpusztító folyamatról és megalázásról, szerintem az összes haverja röhög rajtad. Előre, igazán csak nélküle lehetsz boldog.
2012. okt. 12. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/36 anonim válasza:
A munkám kezdetén, amikor hallottam panaszkodni nőket/férfiakat egy megromlott/felbomlott kapcsolat után, beleestem abba a hibába, hogy a hallottak alapján elítéltem a másik felet. Később, mikor meghallgattam a másik felet is, rájöttem, hogy óriási hibát követtem el. Azért megy tönkre egy kapcsolat, mert mindketten hibáznak. Amíg nem ismerjük a férjed álláspontját, addig hiba véleményt alkotni a kapcsolatotokról. Főleg olyat, hogy hagyd el őt. Nekem egy tanácsom van, az az, hogy készíts egy romantikus vacsorát és mond el neki, hogy mi bánt téged és mit vársz tőle (amit nekünk is leírtál). Miután befejezted a mondandódat, ne faggasd, ha nem akar beszélni, hadd hallgasson, hagyd gondolkodni. Ha meg beszél, légy türelmes és figyelj arra, hogy ne veszekedés legyen a beszélgetésből.
2012. okt. 12. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/36 anonim ***** válasza:
A házasságotok előtt megcsalt, te mégis hozzámentél. Már ez is megdöbbentő számomra. De az még ennél is jobban, hogy hogy vállalhatsz egy ilyen embertől gyereket. Most kéne a legboldogabbnak lenned, erre te még terhesen is azon kattogsz, hogy miért csalt meg, amit 5 éve nem mond meg. Nem értelek. Ebbe fog beleszületni a babád, hogy te folyamatosan ezt kérdezgeted az apjától, ő erre bepipul, te megsértődsz. Ha annak ellenére vele maradtál, hogy már a kapcsolatotok elején megcsalt és gyereket is szülsz neki, akkor lépj túl ezen a kérdésen, mert ezzel tönkre fogod tenni a gyerekedet. Ha esetleg elmondaná, hogy miért csalt meg, akkor azért vitatkoznátok, hogy de ezért miért, miért nem szólt, stb.
2012. okt. 12. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/36 anonim válasza:

28-as vagyok. Sajnálom, hogy az őszinteség csak 22%-ban, a problémák asztal alá söprése, a "túllépés", pedig 100%-ban hasznos válasz.

Az biztos, hogy már az elején hibáztál, amikor elfogadtad a kapcsolatotokat kérdőjelekkel együtt. Sajnos a problémák önmagában a házasságkötéssel vagy a gyermekvállalással nem oldódnak meg. Egy házasságban nem lehet "csak úgy" túllépni valamin. Éppen azért házasság, mert a legerősebb bizalmi viszony. Amíg kérdések és kétségek vannak köztetek, bármelyikőtök részéről is, addig nincs meg a feltétlen bizalom. Ha nem tisztázod vele a helyzetet akármilyen módon, egyre nagyobb lesz az a távolság, ami már kialakult köztetek.

"Sokszor kérdi, hogy mit csináljon és mit mondjon. Hát én tudnám rá a választ, de ne azért tegye, mert én mondom. Hát nem hiszem el, hogy magától nincs annyi esze, hogy egy nő minek örül..."

Nincs. Egy férfi sem gondolatolvasó és nagy részüknek fogalma sincs róla, hogy egy nőnek mennyire jólesik egy bók vagy egy váratlan ölelés. Ha eddig nem voltak ilyen romantikus megnyilvánulásai, ne várd, hogy magától eszébe jusson ilyesmi.

2012. okt. 13. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!